Olajpiaci mérleghinta

Egyszer fent, egyszer lent

2020. szeptember 30. Az olajpiac idei teljesítménye eddig a végletekről szólt: a WTI nyersolaj ára járt 65 dolláros és mínusz 40 dolláros szinten is. Hosszú Ferenc, az OTP Alapkezelő befektetési igazgatója beszélt a nyersolajpiacról és az OTP Föld Kincsei Alap olajpiaci befektetési stratégiájáról.

– 2020. eddig a szélsőségek éve volt az olajpiacon, még a hosszú távú kilátásokat meghatározó tényezők is néhány perc alatt meg tudtak változni. A megszokott kereslet-kínálati faktorok mellett idén fokozott figyelmet kellett fordítani a geopolitikai tényezőkre, és a politikai játszmák hatását is mérlegelni kellett a kereskedési stratégiánk kialakításánál – mondta el Hosszú Ferenc.

Az év első napjaiban az Egyesült Államok és Irán közti feszültség csaknem háborúba torkollott, és ez egyre feljebb és feljebb, 65 dollár fölé hajtotta a WTI típusú nyersolaj árát, hogy aztán néhány hónappal később a koronavírus és az szaúdi-orosz olajárháború hatására mínusz 40 dollárig zuhanjon. Negatív olajárra eddig még nem volt példa a piac történetében!

A koronavírus első hullámának részbeni lecsengésével a nyári hónapokban békésebb időszak következett, ami a kereslet stabilizálódása mellett legnagyobb részt az olajtermelő országok – köztük Szaúd-Arábia és Oroszország - kínálatszabályozó összefogásának volt köszönhető. Az ősz beköszöntével azonban szezonálisan gyengébb keresleti időszak következik.   (A cikk a Befektetési alapok rovat része.)



Hosszú Ferenc a legutóbbi napok eseményeiről is beszélt:

– A kereslet visszaesése és a vírus terjedésének második hulláma szeptember elején egy hét alatt kiradírozta a megelőző három hónap apránként felépített olajpiaci áremelkedését. Tovább rontotta a helyzetet, hogy Kína még az év első felében feltöltötte olcsó olajjal a készleteit, így importja jelentősen lecsökkent.  Emellett erőteljes általános kockázatkerülési hullám söpört végig a tőkepiacokon, miután a vírus második hulláma mellett a világ vezető gazdaságainak katasztrofálisan romló mutatói is napvilágra kerültek.

Az olajpiacon várható fejleményekről a befektetési igazgató így vélekedett:

– Több olyan esemény is történt az elmúlt napokban, amelyek meghatározhatják az elkövetkező hónapok árfolyam-alakulását. Egyrészt ismét üléseztek az OPEC+ országok, ahol a résztvevők a piac stabilitása iránti elkötelezettségükről és kitermelésük visszafogásáról biztosították a piaci szereplőket. Érdekes pillanata volt az eseménynek, amikor a szaúdi olajminiszter jelezte, hogy szorosan figyelemmel követik a piacot, és egyúttal figyelmeztette az árfolyam esésére fogadókat, hogy nagyon megégethetik magukat a pozícióikkal. A szaúdiak szavára pedig a tapasztalataink szerint érdemes odafigyelni, hiszen az év elején részben az ő taktikájuk miatt zuhant negatív tartományba az olajár, hogy aztán kiegyezve a partnereikkel ismét 40 dollár körüli magasságokba emeljék. Elképzelhető az is, hogy a keresleti oldal gyengeségét látva finomítják eddigi politikájukat, és új intézkedésekről döntenek majd a decemberi újabb videokonferenciájukon. Nehezíti a szövetség dolgát az is, hogy épp a napokban érkeztek váratlan hírek a polgárháború sújtotta Líbiából is, miszerint hamarosan újraindíthatják kitermelésük és olajexportjuk egy részét, tovább fokozva a rövid távú nyomást az olajárra. Ha mindez nem lenne elég, akkor tegyük hozzá, hogy épp az Egyesült Államokbeli hurrikánszezon közepén vagyunk, ami időről időre megtépázza a helyi olajkitermelést, továbbá jön az amerikai elnökválasztás, ami biztosan nagy árfolyamkilengéseket fog okozni a tőkepiacokon. Továbbra is hétről hétre változó piaci körülmények között kell tehát kiigazodni, és annak megfelelő módon pozíciókat felvenni.

Az ilyen típusú piaci környezetből csak egy aktív befektetési stratégia lehet képes profitálni, ahol lehetőség van akár napon belül is pozíciót váltani, ha a folyamatosan változó külső körülmények indokolják. Hosszú Ferenc ilyen aktív stratégiával kezeli az OTP Föld Kincsei Alapot.

– Az idei évben a határidős olajpiaci befektetések esetében eddig több mint 25 alkalommal változtattam a pozíciók irányán, azaz váltottam vételi (long) irányból eladási (short) irányba vagy épp fordítva. Egy-egy határidős WTI vagy Brent olajpozíció átlagos tartási ideje pedig 4 nap volt. Az egyéni befektetőket azonban nem bátorítanám ezekre a kockázatos ügyletekre, amelyek mögött rengeteg elemzési munka, évtizedes tapasztalat és sok korábbi kudarc tanulsága van. Olajpiaci befektetésre mindenképp olyan árupiaci alapot javaslok, ahol a kockázat számos nyersanyag között oszlik meg, és nem egyetlen piac szélsőségeitől függ a befektetett pénzeszközök teljesítménye.

A cikk megjelenését az OTP Alapkezelő támogatta.

Szerző: OTP Alapkezelő
Címkék:  , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok