Egyre több magyar gyógyul inkább külföldön

2016. február 18. Már nemcsak az orvosok, hanem a betegek is igyekeznek elhagyni az országot – állapította meg saját adatai alapján az egyik biztosító. Kint sokszor felülbírálják a korábbi kezelést. Mint kiemelik, a korszerű diagnosztikai eszközök egy főre jutó száma világviszonylatban nálunk az egyik legalacsonyabb.

A legújabb tendencia, hogy már a betegek is követik az orvosokat: egyre többen keresik a külföldi orvosi kezelés lehetőségét és az azt lehetővé tevő egészségbiztosításokat – állapította meg a CIG Pannónia hazai és nemzetközi statisztikákat feldolgozó elemzése. Mint írják, évente kétezer egészségügyi dolgozó, köztük közel ezer orvos hagyja el Magyarországot, és fogadtatja el a diplomáját vagy képesítését külföldön. Az elvándorlás miatt hazánkban arányaiban kevesebb idő jut a betegfelvételre és a diagnózis felállítására, mint Nyugat-Európában.

A szakemberek számának csökkenése mellett a kevés diagnosztikai eszköz okozza a legnagyobb nehézséget. Világviszonylatban hazánkban az egyik legalacsonyabb az egy főre jutó CT berendezések száma - egymillió lakosra mindössze 8 készülék -, miközben az európai országok közül a legjobban teljesítő Izlandon ez a szám eléri a 40-et. Mint megállapítják:  az orvosképzés tekintetében a világ vezető országai közé tartozunk, hazánkban  minden  százezer lakosra jut 15 diplomát szerző doktor, míg ez a szám például Svédországban  épphogy eléri a 10 főt. A praktizáló orvosok arányában azonban feltűnő fordulat látszik: míg Svédországban 4, hazánkban csupán 3 orvos jut ezer lakosra. Így a magyar doktoroknak közel másfélszer több pácienst kell ellátniuk, mint a nyugati kollégáiknak.

A rákosok túlélési esélyei kint sokkal jobbak


Azok azonban, akik nem szeretnék, hogy az államhatárok ne szabjanak gátat a gyógyulásuknak, saját maguk is finanszírozhatják gyógykezelésüket, és köthetnek külföldön érvényesíthető egészségbiztosítást. A CIG Pannónia erre persze saját termékét ajánlja, amely külföldi kezeléseket is lehetővé tesz. Az ezt a lehetőséget igénybe vevők elmúlt években szerzett tapasztalatai alapján megállapították: minden 6. beteg az elsőtől eltérő diagnózist kapott, és az esetek közel harmadában a nemzetközi szakértő gárda eltérő kezelést is javasolt.

A nemzetközi statisztikák egyébként meglehetősen jól mutatják, hogy Magyarországon például a rákos megbetegedésből a gyógyulás esélye csekélyebb, mint számos más országban. A biztosító kiemelte: Svédországban például arányaiban 50 százalékkal több beteg tudja legyőzni a rákot, mint nálunk. Nem csoda, hogy a CIG által kínált szolgáltatás keretében leggyakoribb a rákos megbetegedések felülvizsgálata és kezelése. Ezt az idegsebészeti beavatkozások követik.

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , , ,

Kapcsolódó anyagok