Egymillió bankjegyre több mint három hamis jut

2017. május 9. Tavaly több mint kétezer pénztárost okított a jegybank, hogy jobban ki tudják szűrni a hamis bankjegyeket. Forintot egyébként még mindig elsősorban fénymásolóval igyekeznek hamisítani.

A korábbi éveknek megfelelően, a forintbankjegyek hamisítása 2016-ban is nagyon alacsony mértéket mutatott – állapította meg éves jelentésében a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A készpénzforgalomból kiszűrt forint hamisítványok száma tavaly összesen 1549 darab volt. Az összes hamisítvány 87 százalékát a magasabb címletek (10 000 és 20 000 forintos) tették ki.

Az egymillió darab forgalomban lévő valódi bankjegyre egy év során jutó hamis bankjegyek száma az elmúlt évben 3,4 darab volt, ami a jegybank szerint nemzetközi összehasonlításban kedvezőnek tekinthető. Az idei első negyedévben egyébként 198  hamisítványt szűrtek ki, ami sokkal kevesebb, mint amennyi hamis bankjegyre tavaly ugyanekkor bukkantak..
 A hamis valuták előfordulást sem tartják jelentősnek. A jegybank szakértői 1576 darab, különböző valutahamisítványt vizsgáltak 2016-ban. Ezen belül a hamis euró bankjegyek száma 1233 darab volt. 2017 első negyedévében 434 gyanús idegen pénzt ellenőriztek.
Nem változtak jelentősen a hamisítási módszerek sem, melyeket továbbra is az irodai sokszorosító eszközök (színes fénymásolók, printerek) használata jellemez. A hamisítványok, a valódi bankjegyek jellemzőinek ismerete esetén, egyszerű vizsgálatokkal (tapintással, fény felé tartva vagy mozgatással), pénztári körülmények között pedig kombinált, UV-A- és UV-C-lámpával történő ellenőrzéssel kiszűrhetők.

Az alacsony hamisítási mutatószám fenntartásához az MNB szerint jelentős mértékben hozzájárul a bankjegyekkel kapcsolatos térítésmentes ismeretterjesztő tevékenység. A jegybank által biztosított nyomtatott és interneten keresztül is elérhető tájékoztató anyagok mellett az MNB szakértői 2016-ban több mint 2000 fő kereskedelemben dolgozó pénztárosnak tartottak bankjegyismereti oktatást a valódi bankjegyek ellenőrzési lehetőségeiről, biztosítva a hamis bankjegyek eredményes kiszűrését is.

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , ,

Kapcsolódó anyagok