Táblázatban összeszedtük az ajánlatokat
2025. szeptember 12.
A mellékelt táblázatban az Azénpénzem összegyűjtötte, hogy mikkel csábítják a különböző áruházláncok a nyugdíjasokat. A Penny (eddig?) közösségi oldalán csak annyit jelzett, hogy nála a nyugdíjas utalványokkal is „pici árakon” lehet vásárolni. Az akciózók közül mostanáig feltűnően hiányoznak még a magyar láncok.
Úgy tűnik, sorra ébrednek fel a nyugdíjas utalványokat magukhoz csábítani igyekvő kereskedők (kivéve a magyar láncokat). Az elsőként extra akciókat meghirdető Lidl és Aldi után a Tesco is bedobta a maga csaliját. A legújabb versenyzők pedig az Auchan és a Spar. Utóbbi áruházláncoknál tegnaptól érhet többet az idősebbek élelmiszerutalványa. Az eddig megismert akciókat az alábbi táblázatban szedtük csokorba (mától persze még csatlakozhatnak újabb láncok is).
Az Auchan határozottan kitett magáért, hiszen itt aki a lehetőséggel élve a lehető legtöbbet akarja kihozni az ajánlatból, az minden alkalommal csak egy – bármilyen címletű – utalványt használ fel, így 10 vásárlás alkalmával akár 30 000 forintot érő Bizalompontot is kaphat Bizalomkártyájára. (Persze ehhez jó sokat kell az utalványokon felül is költeni.) A pontok pedig akár egyben is levásárolhatók. A Bizalompontokat a vásárlástól számított 72 órán belül írják jóvá.
Az élelmiszer-utalványokkal 2025. december 31-ig lehet fizetni a hideg élelmiszerekért, de az Auchan ajánlata csak 2025. november 30-ig érvényes. Az időkorlátra figyelni kell az Aldi és a Spar ajánlata esetében is. A Sparnál feltétel még az is, hogy a fizetés a normál pénztáraknál történjen. A táblázatban szintén jelzett a „készlet erejéig” kitétel pedig arra utalhat, hogy siker esetén (ha sok idős rohanna az áruházakba) a promóció a jelzett határidőnél hamarabb is lezárulhat.
A többi lánc lapzártánkig még nem aktivizálódott. Érdekes módon akad kivétel: a CBA Gávavencsellőn levő üzletében minden 8000 forint utalvánnyal költött összeg után 1000 forintos ajándékutalványt ad. Az áruházlánc egészében azonban a Pennyhez hasonlóan csak annyit közöltek, hogy elfogadják a nyugdíjas utalványokat a „jogszabályban meghatározott feltételek” szerint. A csoporthoz tartozó Príma is nagyjából ugyanerről tájékoztatott. A másik két magyar lánc, a Coop és a Reál is csak az utalványok puszta elfogadását kommunikálta. Legalábbis eddig.
Sokan már meg is kapták a küldeményt, de több olvasónk aggódva jelezte, hogy neki még nem érkezett meg. Az előzetes tájékoztatás szerint a nyugdíjasoknak járó élelmiszer-utalványt 2025 szeptember eleje és október 15-e között kézbesítik, tehát még van idő. Amennyiben valaki van a lakásban, az – mint arról korábban részletesen írtunk – átveheti az utalványt. Gond csak akkor lehet, ha nincs senki, és egyhamar még a postaládát sem nézik meg. Ezt követően az utalványok még 10 napig vehetők át a postán. Amennyiben ez a határidő lejár, az ismételt kiküldés iránti kérelmet – a kincstár honlapján közzétett módon – a nyugdíjfolyósító szervnél kell előterjeszteni. A kérelem benyújtásának jogvesztő határideje 2025. november 14.
A 3 darab 5000 forint, 3 darab 3000 forint, 2 darab 2000 forint, 2 darab 1000 forint címletű, összesen 30 ezer forint értékű utalvány kézbesítését a posta kizárólag egyszer kísérli meg. A szabályozás alapján azt, hogy hol lehet beváltani az utalványokat, a kereskedők döntik el. A nyugdíjas élelmiszer-utalvány kizárólag hideg élelmiszer vásárlására (és csak belföldön) használható fel, legkésőbb 2025. december 31-ig.
Szerző: B.Varga Judit
Címkék: nyugdíj, nyugdíjas, utalvány, élelmiszer, kiskereskedelem, vásárlás, Aldi, Lidl, Auchan, Tesco, Spar, Penny, CBA, Príma, Coop, Reál
Egymásra licitálnak a nyugdíjasokért a kereskedők
Nem marad üresen a fridzsi
Fotó: Latzer Anna
Fotó: Latzer Anna
Úgy tűnik, sorra ébrednek fel a nyugdíjas utalványokat magukhoz csábítani igyekvő kereskedők (kivéve a magyar láncokat). Az elsőként extra akciókat meghirdető Lidl és Aldi után a Tesco is bedobta a maga csaliját. A legújabb versenyzők pedig az Auchan és a Spar. Utóbbi áruházláncoknál tegnaptól érhet többet az idősebbek élelmiszerutalványa. Az eddig megismert akciókat az alábbi táblázatban szedtük csokorba (mától persze még csatlakozhatnak újabb láncok is).
| Nyugdíjas utalványokra meghirdetett akcók | |||
|---|---|---|---|
| Üzletlánc | Vásárlási összeg | Kupon, kedvezmény | Időkorlát |
| Lidl | 5 000 Ft | 500 Ft-os kupon | 2025. dec. 31. |
| Aldi | 8 000 Ft | 1 000 Ft-os kupon | 2025. okt. 31-ig, illetve a készlet erejéig |
| Tesco | 2 000 Ft | 100 Ft-os kupon | 2025. dec. 31. |
| Utalvánnyal | Azonnal 10% kedvezmény | ||
| Auchan | Nincs kikötés | Az összeg 10%-a, max. 3000 Ft Bizalompont alkalmanként | 2025. november 30. |
| Spar | 5 000 Ft | 500 Ft-os kupon | 2025. okt. 31-ig, illetve a készlet erejéig |
| Forrás: Azénpénzem-gyűjtés | |||
Az Auchan határozottan kitett magáért, hiszen itt aki a lehetőséggel élve a lehető legtöbbet akarja kihozni az ajánlatból, az minden alkalommal csak egy – bármilyen címletű – utalványt használ fel, így 10 vásárlás alkalmával akár 30 000 forintot érő Bizalompontot is kaphat Bizalomkártyájára. (Persze ehhez jó sokat kell az utalványokon felül is költeni.) A pontok pedig akár egyben is levásárolhatók. A Bizalompontokat a vásárlástól számított 72 órán belül írják jóvá.
Ha sikeres az akció, gyorsan meg is szüntethetik
Az élelmiszer-utalványokkal 2025. december 31-ig lehet fizetni a hideg élelmiszerekért, de az Auchan ajánlata csak 2025. november 30-ig érvényes. Az időkorlátra figyelni kell az Aldi és a Spar ajánlata esetében is. A Sparnál feltétel még az is, hogy a fizetés a normál pénztáraknál történjen. A táblázatban szintén jelzett a „készlet erejéig” kitétel pedig arra utalhat, hogy siker esetén (ha sok idős rohanna az áruházakba) a promóció a jelzett határidőnél hamarabb is lezárulhat.
A többi lánc lapzártánkig még nem aktivizálódott. Érdekes módon akad kivétel: a CBA Gávavencsellőn levő üzletében minden 8000 forint utalvánnyal költött összeg után 1000 forintos ajándékutalványt ad. Az áruházlánc egészében azonban a Pennyhez hasonlóan csak annyit közöltek, hogy elfogadják a nyugdíjas utalványokat a „jogszabályban meghatározott feltételek” szerint. A csoporthoz tartozó Príma is nagyjából ugyanerről tájékoztatott. A másik két magyar lánc, a Coop és a Reál is csak az utalványok puszta elfogadását kommunikálta. Legalábbis eddig.
Október közepéig érkezhet a küldemény
Sokan már meg is kapták a küldeményt, de több olvasónk aggódva jelezte, hogy neki még nem érkezett meg. Az előzetes tájékoztatás szerint a nyugdíjasoknak járó élelmiszer-utalványt 2025 szeptember eleje és október 15-e között kézbesítik, tehát még van idő. Amennyiben valaki van a lakásban, az – mint arról korábban részletesen írtunk – átveheti az utalványt. Gond csak akkor lehet, ha nincs senki, és egyhamar még a postaládát sem nézik meg. Ezt követően az utalványok még 10 napig vehetők át a postán. Amennyiben ez a határidő lejár, az ismételt kiküldés iránti kérelmet – a kincstár honlapján közzétett módon – a nyugdíjfolyósító szervnél kell előterjeszteni. A kérelem benyújtásának jogvesztő határideje 2025. november 14.
A 3 darab 5000 forint, 3 darab 3000 forint, 2 darab 2000 forint, 2 darab 1000 forint címletű, összesen 30 ezer forint értékű utalvány kézbesítését a posta kizárólag egyszer kísérli meg. A szabályozás alapján azt, hogy hol lehet beváltani az utalványokat, a kereskedők döntik el. A nyugdíjas élelmiszer-utalvány kizárólag hideg élelmiszer vásárlására (és csak belföldön) használható fel, legkésőbb 2025. december 31-ig.
Szerző: B.Varga Judit
Címkék: nyugdíj, nyugdíjas, utalvány, élelmiszer, kiskereskedelem, vásárlás, Aldi, Lidl, Auchan, Tesco, Spar, Penny, CBA, Príma, Coop, Reál
Kapcsolódó anyagok
- 2026.02.20 - Hűtött csomagautomatákkal és kisméretű boltokkal terjeszkedik az Auchan
- 2026.01.27 - Sok nyugdíjast nem sikerült megvenni az utalvánnyal
- 2025.11.25 - Még 20 milliárd forintnyi utalványt nem költöttek el a nyugdíjasok
- 2025.11.14 - Nézegesse, milyen élelmiszerek árába nyúl bele a kormány!
- 2025.11.06 - A nyárinál nem vásároltak többet szeptemberben a magyarok
- 2025.10.30 - Ismét lehet a boltokban is költeni majd SZÉP-kártyáról
- 2025.10.28 - Kijózanítja a nyugdíjasokat az államtitkár
- 2025.10.16 - Nem akkora a nyugdíjemelés, mint amit a kormány állít
- 2025.10.06 - Alig nő a kiskereskedelmi forgalom
- 2025.10.02 - Megjelent a nyugdíj infláció miatti emeléséről a rendelet
- 2025.09.12 - Sok KiK bolt húzhatja le a rolót
- 2025.09.08 - Újabb ajánlatot kaptak a nyugdíjasok
- 2025.09.04 - A nyugdíjasok pörgethetik fel a fogyasztást?
- 2025.09.03 - Plusz kedvezménnyel csábítják a nyugdíjasokat
- 2025.08.13 - Hazudott az Aldi választékáról és akcióiról?
- 2025.07.30 - Nem mindenkinek jár a nyugdíjas utalvány
- 2025.07.10 - Gyorsan kell elkölteniük a nyugdíjasoknak a kormány utalványait
- 2025.06.03 - A vevők egyre nagyobb kedvence a Lidl
További kapcsolódó anyagok