Kötelezővé tennék az adatszolgáltatást

Egyenlő munkáért egyenlő bért!

2016. augusztus 15. Az őszi bértárgyalások keretében a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) a nők és a férfiak közötti bérszakadék csökkentéséről is tárgyalna. Mint a szervezet elnöke egy konferencián bejelentette: a kezdeményezésre országos kampányt indítanak.

Az emberi méltóság is sérül azzal, hogy a nők ugyanazért a munkáért nem kapnak a férfiakkal azonos bért – mondta el Hercegh Mária, a MaSzSz női tagozatának elnöke az MTI tudósítása szerint a Bérkülönbség - nem csak pénz elnevezésű konferencián. Kitért arra is, hogy már a számokban sincs egyetértés a felek között, a nők által elszenvedett bérkülönbség nagyságáról 3,8-tól 31 százalékig terjedő statisztikák vannak. Az alacsonyabb fizetés pedig alacsonyabb nyugdíjhoz is vezet.

Kordás László elnök arról beszélt, hogy megkezdték a felkészülést az őszi bértárgyalásokra, amelyeken a nők és a férfiak közötti bérszakadék csökkentéséről is tárgyalnának. A bérkülönbség felszámolására országos kampányt indítanak.

Sokat segítene a nyilvános adatbázis


A MaSzSz javaslatcsomagjának fontos eleme egy internetes adatbázis, a bérbarométer szolgáltatás, amelyben szerepelnek a különböző munkakörökhöz tartozó átlagos fizetési sávok. Az adatok feltöltése egyelőre önkéntes, de szeretnék, ha a jövőben a munkáltatók által szolgáltatott adatokat tartalmazná.

Az 50 vagy 250 munkavállaló felett foglalkoztató munkaadóknál legyen kötelező az adatszolgáltatás a bérekről, munkakör és nemek szerint is lebontva, a munkaügyi hatóságoknál legyen ez is egy pont az ellenőrzéseknél, szabályozzák az egyenlő értékű munka fogalmát a kritériumok kialakításával - szorgalmazta Hercegh.

Kiss Ambrus, a Policy Agenda politológusa a bérkülönbség társadalmi következményeiről szólva elmondta, ez egy rendszerhiba, nemcsak anomália; csak jogi eszközökkel nem lehet kikényszeríteni. A bérkülönbség több módon jelentkezik: vannak nagy területi, Nyugat- és Kelet Magyarország közötti, nemek, vendégmunkás-hazai munkás közötti, illetve közmunkásokat érintő különbségek is.

Emelések helyett inkább vendégmunkások?


A MaSzSz évek óta szorgalmazza, hogy a minimálbér érje el a létminimumot. A szakszervezet 3 éves bérfelzárkóztatási programot javasolt, ami elől a munkaadók eleinte elzárkóztak, mára azonban már Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) elnöke is 3-5 éves, béremelési, adócsökkentési csomagot szorgalmazott – idézte fel Kordás. A szakszervezeti vezető szerint meg kell állítani a magyar munkavállaló kizsákmányolására épülő folyamatot, mert a munkáltató nem béremelésben gondolkozik, hanem abban, hogy vendégmunkásokat hozzon be az országba, akik aztán eszközként szolgálnának a bérek alacsonyan tartásához. Ez konzerválná azt a helyzetet is, hogy 500 ezer magyar külföldön keresi a boldogulás lehetőségét - tette hozzá.

A MaSzSz szerint csökkenteni kellene a bérekre rakódó adóterheket, hogy tudjanak bért emelni a vállalkozások, valamint belátható időn belül egyszámjegyűvé kellene tenni a személyi jövedelemadót, legalább az átlag és az azalatt keresők részére. Úgy vélte, a munkáltatóknak egy olyan, gazdasági növekedést és inflációt meghaladó bérfejlesztést kell vállalniuk, amelynek során nagyobb rész jut a munkavállalóknak a közösen megtermelt profitból.

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , ,

Kapcsolódó anyagok