Döcögve indult újra az Erste
A Citibank már tavaly novemberben közzétette, hogy lakossági ügyfelei a 2017. február 4-ével kezdődő hétvégén kerülnek át az Erste Bankhoz. Az átvétel miatt az Erste szolgáltatásai 2017. február 4-én és 5–én, szombaton és vasárnap nem voltak elérhetőek sem személyes, sem elektronikus csatornákon, hétfőre pedig bankszünnapot hirdettek. Mint arról írtunk: pénzügyi megbízások legkésőbb 2017. február 3-án este nyolcig, ezt követően újra 2017. február 7-én reggel nyolctól adhatók. A régi és az új ügyfeleknek is.
Alighanem ez és a citisek újonnan megjelenése miatt indult úgy a mai nap, hogy az Erste jelezte: átmeneti túlterheltség miatt a netbankba és a mobilbankba való belépés a megszokottnál hosszabb időt vagy többszöri próbálkozást vehet igénybe. A türelmet és a megértést (ami – ahogy érzékeltük – néhány ügyfélnél nem volt meg) köszönték.
Az újonnan az Erstéhez került citibankosokat figyelmeztetik, hogy netbanki azonosítójukat megtalálják a 2017 januárjában kapott tájékoztató levélben. A belépéshez az új azonosító mellett a korábban megszokott Citibank felhasználónév is használható. A kezdeti jelszót az Erste sms-ben küldte el, de az első belépéskor meg kell változtatni.
Az átvételről részletesebben itt írtunk, korábban pedig foglalkoztunk azzal, hogy a közzétett tájékoztatások alapján mire lehet következtetni a jövőre. Vagyis: vajon az Erste mennyi ideig biztosítja majd a Citinél megszokott feltételeket.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: Erste, Citibank, bankszünnap, netbank, mobilbank
Kapcsolódó anyagok
- 2018.08.01 - Vigyázat, üzemszünet jön az Ersténél!
- 2018.05.28 - Az Államkincstár is aggódik az MKB leállása miatt
- 2018.04.21 - Több net- és mobilbank is elérhetetlen lesz a hétvégén
- 2017.02.14 - Megtudtuk, ennyi citis nem kért az Erstéből
- 2017.01.30 - Számlaszerződés? Hiába várja!
- 2016.11.22 - Citisek, figyelem! Erre számíthattok
- 2016.11.21 - Megvan az időpont, mikor kerülnek a Citisek az Erstéhez
- 2015.09.02 - Aláírták, az Erste kapja a Citi magánügyfeleit
- 2015.06.14 - Mire számíthatnak a citibankosok?
További kapcsolódó anyagok