Példák és gyakorlati tanácsok
A CSOK-ra az igényléseket az első pillanattól, vagyis július elsejétől három bank kezdte befogadni. Számuk azóta nőtt, de még mindig igen kevés pénzintézethez fordulhatnak a gyermekesek, vagy a gyermekvállalás előtt állók. Közöttük is jelentősek a gyakorlati eltérések. Az egyik legnagyobb kérdés, hogy az állami támogatást a bankok beszámítják-e a lakásvásárláshoz igényelt hitel vevőtől megkövetelt önerejébe – hangsúlyozta Bánfalvi László, az Otthon Centrum Hitel Center (OCHC) ügyvezető igazgatója. Mint kifejtette: a CSOK-ot helyenként egyáltalán nem fogadják el önerőnek, máshol viszont a teljes összeget elfogadják. Az is előfordul, hogy csak a meglévő gyermekek után igényelt támogatást fogadják el, a CSOK megelőlegező módozatát már nem.
A hitellel kombinált állami támogatás esetében Bánfalvi szerint nagyon fontos, hogy ha a vásárló egyszerre indította el mindkettő igénylését, akkor csak egyszerre kaphatja meg azokat. Abban a szerencsétlen esetben, ha a bank nem ítéli meg a vevőnek a hitelt (például az ügyfél szerepel a negatív KHR listán), akkor ő az állami támogatás összegétől is elesik, attól függetlenül, hogy a CSOK feltételeinek egyébként megfelel. Ilyenkor az állami támogatást csak egy újabb, másik bankhoz beadott igénylésen keresztül tudja elérni a vevő, vagy a Kincstárnál kell kérvényeznie csak a CSOK-ot.
Nagyon kell vigyázni a szerződéskötésnél arra is, hogy maximum 10 százalék lehet készpénz, a többi önerőt átutalással kell teljesíteni. Ha nem így szerződtek, akkor a teljes folyamatot újra kell kezdeni az eredeti állapot visszaállításával.
Általános szabály, hogy az építés esetén szakaszos, használt lakás vásárlásakor pedig utólagos a folyósítás, de mindig a CSOK az utolsó részlet. Ez nagyon fontos lehet mind az építkezés, mind a vásárlás esetén a kifizetések tervezésénél.
Az építés és bővítés is támogatható a CSOK-kal, de előírás, hogy az ingatlan legalább „B” energetikai besorolást érjen el. Az energetikai felmérés azonban csak az épület átadása után készül el, így ha az épület nem teljesíti az előírt energetikai jellemzőket, a támogatást vissza kell fizetni. A kiemelkedő energetikai jellemzőkkel rendelkező épületek esetében magasabb támogatás igényelhető, de ebben az esetben is érdemes előre tájékozódni a banknál, mert némely pénzintézet először csak az alap, „B” kategóriának megfelelő támogatást folyósítja, és csak az ügylet legvégén adja oda a reális minősítésnek megfelelő különbözetet.
Szintén az építkezéshez, illetve bővítéshez kapcsolódik, hogy a bankok tételesen ellenőrzik a beruházáshoz kapcsolódó számlákat. Azt vizsgálják, hogy a vállalkozó, aki az építést végzi, szerepel-e a NAV listáján. Ezért az építkezés során az ügyfélnek kell előre figyelni, hogy az építő is megfeleljen az előírásoknak, mert ha a bank a vizsgálat során talál olyan számlát, amit nem lehetett volna kiadni, vagy elfogadni, akkor az építési költségek között azt a tételt nem lehet érvényesíteni.
Az OCHC összegyűjtött néhány a banki és közvetítői gyakorlat során felmerülő kérdést és az arra adott válaszokat. Most ezekből is szemezgettünk néhányat.
1. Kérdés: Most építettünk egy új családi házat, és már van lakhatási engedélyünk, utólag is kérhető majd a CSOK?
OCHC: Nem. Építés esetén a használatbavételi engedély kiadásának napja előtt kell igényelni a CSOK-ot, utólag nem lehetséges.
2. Kérdés: Kiskorú gyermekünk van, 5 és 7 évesek. Mi viszont már 42, illetve 45 évesek vagyunk. Ez az első lakás, amit meg szeretnénk venni, de ez használt lakás és felújítást igényel. CSOK-ot szeretnénk igénybe venni, megkaphatjuk?
OCHC: Igen. Meglévő gyermekek esetében a szülőknél nincs korhatár megkötés, hogy a gyermekeknek kell 25 évnél fiatalabbnak lenniük. 16-25 év között gyerekeknek nappali tagozatos hallgatónak kell lenniük.
3. Kérdés: Kinéztünk egy régebbi építésű családi házat, ami „E” energetikai osztályú. Ilyen esetben is jogosult vagyok támogatásra?
OCHC: Igen. Csak új építés esetén kifejezett megkötés a „B” energetikai osztály. Ha a használt ház B osztálynál rosszabb besorolású, akkor egy igazolás kell róla, hogy nem életveszélyes és nem rendelték el a bontást. Ebben az esetben az alap támogatási összeg jár.
4. Kérdés: Fiatalok vagyunk, már 2 meglévő gyermekkel. Egy 48m2-es ingatlant szeretnénk vásárolni. Igényelhetjük a támogatást?
OCHC: Nem. 2 gyermek esetén a méltányolható lakásigény minimum 50 m2.
5. Kérdés: Feleségem 24 éves, én 28. Gyermekünk 6 hónapos és majd szeretnénk még egy gyermeket. Mindketten Ausztriában dolgozunk, de Magyarországon élünk. Új lakást szeretnénk vásárolni, 60 m2-nél nagyobbat, „A+” energetikai osztályút. Mennyi támogatás jár nekünk?
OCHC: Nem jár támogatás, mivel nem tudnak TB (OEP) jogviszonyt igazolni.
6. Kérdés: Feleségem húgával együtt nemrégen örökölt szüleitől egy házat. Szeretnénk összeköltözni, ehhez a húgát ki kell fizetnünk. Van egy kislányom, aki után szeretnénk igényelni a CSOK-ot. Lehetséges?
OCHC: Nem. Közeli hozzátartozótól nem lehetséges sem rész-, sem teljes tulajdon vásárlás.
Címkék: lakáshitel, CSOK, szocpol, bankok, közvetítő, Otthon Centrum, OCHC
Döcögősen indul az új szocpol
2015. július 30. Jelentősen eltérően alkalmazzák a gyakorlatban a bankok a CSOK (családi otthonteremtési kedvezmény – régebbi nevén szocpol) szabályait. Már ahol egyáltalán befogadnak ilyen kérelmeket. Az egyik ingatlanos cég összegyűjtött néhány tapasztalatot, és felhívták a figyelmet a csapdákra is.A CSOK-ra az igényléseket az első pillanattól, vagyis július elsejétől három bank kezdte befogadni. Számuk azóta nőtt, de még mindig igen kevés pénzintézethez fordulhatnak a gyermekesek, vagy a gyermekvállalás előtt állók. Közöttük is jelentősek a gyakorlati eltérések. Az egyik legnagyobb kérdés, hogy az állami támogatást a bankok beszámítják-e a lakásvásárláshoz igényelt hitel vevőtől megkövetelt önerejébe – hangsúlyozta Bánfalvi László, az Otthon Centrum Hitel Center (OCHC) ügyvezető igazgatója. Mint kifejtette: a CSOK-ot helyenként egyáltalán nem fogadják el önerőnek, máshol viszont a teljes összeget elfogadják. Az is előfordul, hogy csak a meglévő gyermekek után igényelt támogatást fogadják el, a CSOK megelőlegező módozatát már nem.
Ezeket a csapdákat érdemes elkerülni
A hitellel kombinált állami támogatás esetében Bánfalvi szerint nagyon fontos, hogy ha a vásárló egyszerre indította el mindkettő igénylését, akkor csak egyszerre kaphatja meg azokat. Abban a szerencsétlen esetben, ha a bank nem ítéli meg a vevőnek a hitelt (például az ügyfél szerepel a negatív KHR listán), akkor ő az állami támogatás összegétől is elesik, attól függetlenül, hogy a CSOK feltételeinek egyébként megfelel. Ilyenkor az állami támogatást csak egy újabb, másik bankhoz beadott igénylésen keresztül tudja elérni a vevő, vagy a Kincstárnál kell kérvényeznie csak a CSOK-ot.
Nagyon kell vigyázni a szerződéskötésnél arra is, hogy maximum 10 százalék lehet készpénz, a többi önerőt átutalással kell teljesíteni. Ha nem így szerződtek, akkor a teljes folyamatot újra kell kezdeni az eredeti állapot visszaállításával.
Általános szabály, hogy az építés esetén szakaszos, használt lakás vásárlásakor pedig utólagos a folyósítás, de mindig a CSOK az utolsó részlet. Ez nagyon fontos lehet mind az építkezés, mind a vásárlás esetén a kifizetések tervezésénél.
Az építés és bővítés is támogatható a CSOK-kal, de előírás, hogy az ingatlan legalább „B” energetikai besorolást érjen el. Az energetikai felmérés azonban csak az épület átadása után készül el, így ha az épület nem teljesíti az előírt energetikai jellemzőket, a támogatást vissza kell fizetni. A kiemelkedő energetikai jellemzőkkel rendelkező épületek esetében magasabb támogatás igényelhető, de ebben az esetben is érdemes előre tájékozódni a banknál, mert némely pénzintézet először csak az alap, „B” kategóriának megfelelő támogatást folyósítja, és csak az ügylet legvégén adja oda a reális minősítésnek megfelelő különbözetet.
Szintén az építkezéshez, illetve bővítéshez kapcsolódik, hogy a bankok tételesen ellenőrzik a beruházáshoz kapcsolódó számlákat. Azt vizsgálják, hogy a vállalkozó, aki az építést végzi, szerepel-e a NAV listáján. Ezért az építkezés során az ügyfélnek kell előre figyelni, hogy az építő is megfeleljen az előírásoknak, mert ha a bank a vizsgálat során talál olyan számlát, amit nem lehetett volna kiadni, vagy elfogadni, akkor az építési költségek között azt a tételt nem lehet érvényesíteni.
Néhány kérés és (esetenként lelombozó) válasz
Az OCHC összegyűjtött néhány a banki és közvetítői gyakorlat során felmerülő kérdést és az arra adott válaszokat. Most ezekből is szemezgettünk néhányat.
1. Kérdés: Most építettünk egy új családi házat, és már van lakhatási engedélyünk, utólag is kérhető majd a CSOK?
OCHC: Nem. Építés esetén a használatbavételi engedély kiadásának napja előtt kell igényelni a CSOK-ot, utólag nem lehetséges.
2. Kérdés: Kiskorú gyermekünk van, 5 és 7 évesek. Mi viszont már 42, illetve 45 évesek vagyunk. Ez az első lakás, amit meg szeretnénk venni, de ez használt lakás és felújítást igényel. CSOK-ot szeretnénk igénybe venni, megkaphatjuk?
OCHC: Igen. Meglévő gyermekek esetében a szülőknél nincs korhatár megkötés, hogy a gyermekeknek kell 25 évnél fiatalabbnak lenniük. 16-25 év között gyerekeknek nappali tagozatos hallgatónak kell lenniük.
3. Kérdés: Kinéztünk egy régebbi építésű családi házat, ami „E” energetikai osztályú. Ilyen esetben is jogosult vagyok támogatásra?
OCHC: Igen. Csak új építés esetén kifejezett megkötés a „B” energetikai osztály. Ha a használt ház B osztálynál rosszabb besorolású, akkor egy igazolás kell róla, hogy nem életveszélyes és nem rendelték el a bontást. Ebben az esetben az alap támogatási összeg jár.
4. Kérdés: Fiatalok vagyunk, már 2 meglévő gyermekkel. Egy 48m2-es ingatlant szeretnénk vásárolni. Igényelhetjük a támogatást?
OCHC: Nem. 2 gyermek esetén a méltányolható lakásigény minimum 50 m2.
5. Kérdés: Feleségem 24 éves, én 28. Gyermekünk 6 hónapos és majd szeretnénk még egy gyermeket. Mindketten Ausztriában dolgozunk, de Magyarországon élünk. Új lakást szeretnénk vásárolni, 60 m2-nél nagyobbat, „A+” energetikai osztályút. Mennyi támogatás jár nekünk?
OCHC: Nem jár támogatás, mivel nem tudnak TB (OEP) jogviszonyt igazolni.
6. Kérdés: Feleségem húgával együtt nemrégen örökölt szüleitől egy házat. Szeretnénk összeköltözni, ehhez a húgát ki kell fizetnünk. Van egy kislányom, aki után szeretnénk igényelni a CSOK-ot. Lehetséges?
OCHC: Nem. Közeli hozzátartozótól nem lehetséges sem rész-, sem teljes tulajdon vásárlás.
A CSOK részleteiről itt tájékozódhat
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát!Címkék: lakáshitel, CSOK, szocpol, bankok, közvetítő, Otthon Centrum, OCHC
Kapcsolódó anyagok
- 2016.02.17 - Idén tovább emelkednek a lakásárak
- 2016.01.20 - Már tavaly hatalmas lendületet vett az új szocpol
- 2015.12.30 - Minden az új lakástámogatásról
- 2015.12.17 - Kétségbeesetten kapkod a kormány?
- 2015.09.23 - Átszabják a lakástámogatást
- 2015.08.26 - Új szocpol: sok az álmodozó
- 2015.08.05 - Újabb bankoknál igényelhető a szocpol
- 2015.07.01 - Mától csőre töltve a szocpol
- 2015.06.17 - Ugrásra készen a lakásvásárlók
- 2015.04.08 - Lakást vennél? Ezekkel kalkulálj!
További kapcsolódó anyagok