Döbbenet, mennyien nem akarnak alkalmazottak lenni

2016. június 1. A fiatalok több mint kétharmada cég alapításával képzeli el jövőjét – derült ki egy kutatásból. A magyar lakosság majdnem fele érez magában vállalkozási kedvet. Konkrét tervvel persze nem sokan rendelkeznek.

A magyar lakosság közel fele érez magában kedvet önálló cég indításához, vagy ahhoz, hogy betársuljon egy már meglévő vállalkozásba – állapította meg a Budapest Bank (BB) reprezentatív kutatása alapján. A lakosság körében 48 százalékos arányú vállalkozási kedv sokszorosát mérték a fiataloknál. A 18-24 éves felnőtt fiatal korosztálynak a válaszok szerint több mint kétharmada (68 százaléka) nyitott arra, hogy saját céget alapítson. Érdekes még, hogy az ő 64 százalékuk valószínűsíti, hogy a saját cégükkel kapcsolatos álmokat valóra is fogják váltani. Az összes vállalkozó teljes körében is igen magas, 54 százalékos ez az adat.

Ez azért is elég meglepő, mert a pozitív választ adók közül is csak minden negyedik rendelkezik pontos vállalkozási tervvel, és mindössze 6 százalék kezdte már el az előkészítést is. A vállalkozás beindítását leginkább gátló tényezőként a válaszadók 78 százaléka jelölte meg az anyagi korlátokat. Szintén sokakat riaszt vissza a gyorsan változó szabályozói környezet: a vállalkozók által fizetendő adók és járulékok, a nehezen átlátható jogszabályok és a bonyolultnak vélt cégindítás. A hiányos vállalkozási ismeretet szempontként egyharmad említette.

Az önállóság és a magas jövedelem a vonzó


A többség a saját cég alapítása esetén nem akar teljesen új területre lépni, kétharmaduk a korábbi munkatapasztalataihoz, tanulmányaihoz kapcsolódó területen tevékenykedne. Különösen igaz ez a legfiatalabbakra, hiszen háromnegyedük a jól ismert, megszokott terepen mozogna. A megkérdezettek döntő többsége indulás előtt szakmai tanácsot kérne (83 százalék), jellemzően korábbról ismert vállalkozótól vagy szakembertől. A szűk többség (53 százalék) annak is szükségét érzi, hogy vállalkozása előtt külön képzésen vegyen részt, nekik elsősorban pénzügyi, jogi, adózási ismeretekre, marketinggel kapcsolatos tanácsokra és értékesítési szaktudásra lenne szükségük. Emellett vezetői készségeik fejlesztésének is figyelmet szentelnének azok – elsősorban a fiatalok –, akik saját cégük megalapítása előtt külön szakmai képzésre szánnák rá magukat.

A felmérésből az is kiviláglik, hogy miért is ennyire magas a vállalkozási kedv. Röviden úgy lehetne megfogalmazni, hogy alig valaki szeretne sima alkalmazott lenni. A megkérdezettek 83 százaléka számára az önállósággal összefüggő tényezők a legfontosabbak egy saját vállalkozásban: olyan munkavégzési lehetőségnek tartják, ahol a maguk urai lehetnek, és amely lehetőséget biztosít arra, hogy megvalósítsák ötleteiket, és a saját hasznukra dolgozhassanak.  A motivációs tényezők közül második helyen a rugalmas munkaidő áll, a harmadik helyen pedig az alkalmazottinál magasabb jövedelem reménye. Érdekesség, hogy a fiatalabb korosztály jobban társítja a magasabb jövedelmet és az anyagi biztonságot a vállalkozói léthez, míg a munkaidő rugalmassága inkább a 25-50 közöttiek számára vonzó lehetőség.

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , , ,

Kapcsolódó anyagok