Diszkontláncot indít a Tesco

2018. július 23. Az Aldi és a Lidl angliai megjelenésére válaszként a Tesco saját diszkontlánc kiépítésébe kezdett. A szigetország legnagyobb áruházlánca már feladta az álláshirdetéseket, amelyekkel új boltjaiba keres embereket.

Az eddigi legkeményebb választ próbálja adni a Tesco arra a kihívásra, amelyet az Aldi és a Lidl megjelenése okozott Nagy-Britannia kiskereskedelmi piacán – írta meg a Napi.hu a Bloomberg beszámolója alapján. A Tesco új diszkontláncának első két áruházát az Anglia északkeleti részén lévő Imminghamban, illetve a Londontól 130 kilométerre lévő Chatterisben nyitják meg - derül ki a Linkedln közösségi portálon feladott hirdetésekből. Ezeken a helyszíneken még a vállalat nagy sikereinek éveiben vettek ingatlanokat, azt megelőzően, hogy Dave Lewis 2014-ben átvette volna az akkorra már nagyon nehéz helyzetbe jutott cég irányítását. Azóta üresen állnak.

A Tesco azon a területen, a kemény diszkontok piacán akar szembeszállni az Aldival és a Lidllel, amelyen azok a legjobbak - értékelte a fejleményt Dusan Milosavljevic, a Berenberg bank elemzője. Szerinte a cégnek nagyon okosan kell fellépnie, mert ha félszívvel vagy kísérleti jelleggel próbálkozik a hard diszkontok világában, akkor nagyot fog bukni.

Sajtótalálgatások szerint az új diszkontláncot Jack's-nek keresztelnék a Tesctót megalapító Jack Cohen után. Az első üzletek várakozások szerint szeptemberben nyithatják meg kapuikat. Eközben az Aldi és a Lidl már a brit áruházi piac 13 százalékát birtokolja - derült ki friss piackutatási adatokból. Arról persze nincs még találgatás sem, hogy az új lánc átlépi-e majd Anglia határait, vagy csak azon belül verseng a német konkurrensekkel.

További részletekről itt olvashat

Szerző: Napi.hu/Azénpénzem
Címkék:  , , , ,

Kapcsolódó anyagok