Diákhitel: lejár az igénylés határideje
2019. december 13. December 16-ig kell leadniuk elektronikus vagy papíralapú igénylésüket azoknak az egyetemi és főiskolai hallgatóknak, akik visszamenőleg szeretnék megkapni az egész első félévre járó 350 ezer forintos szabad felhasználású diákhitelt - adta hírül a Diákhitel Központ.2020. január 15-ig érkezik meg a Diákhitel1 azoknak a diákoknak a számlájára, akik december 16-ig igénylik visszamenőleg a teljes első szemeszterre a szabad felhasználású kölcsönt. Azok a hallgatók, akik december 16. után adják le igénylésüket, a Diákhitel1-et csak március közepén kapják meg – tájékoztatott a Diákhitel Központ. Az igénylést megkönnyíti, hogy lehetőség van az elektronikus aláírással történő szerződéskötésre. Ennek köszönhetően személyes megjelenés és papíralapú dokumentumok benyújtása nélkül, néhány perc alatt megköthető a Diákhitel szerződés. Az e-szerződés előfeltétele az ügyfélkapus hozzáférés, illetve az igénylés Neptun rendszeren keresztül történő indítása. Az új lehetőség mellett az eddigi, személyes ügyintézést igénylő hiteligénylési módok is rendelkezésre állnak.
A felvehető hitelösszeg a szabad felhasználású Diákhitel1 esetében képzési formától függetlenül, havonta maximum 70 ezer forint, a kötött felhasználású Diákhitel2 felvehető maximuma az igénylő képzési költségének összege. A 2019. október 1-jétől rendelkezésre álló Nyelvtanulási Diákhitel maximum 500 ezer forintig igényelhető.
A szabad felhasználású Diákhitel1 és a Nyelvtanulási Diákhitel továbbra is 1,99 százalékos kamat mellett érhető el, míg a Diákhitel2 kamatmentesen igényelhető az önköltséges képzésben résztvevők számára.
Szerző: L.J.
Címkék: diákhitel, diák, egyetem, hallgató hitel, kölcsön, nyelvtanulás, támogatott nyelv
Kapcsolódó anyagok
- 2020.02.12 - Egyre több diák adósodik el
- 2019.12.31 - Újabb kedvezmények a diákhiteleknél
- 2019.12.18 - Bedarálnák a diákszövetkezeteket is
- 2019.09.30 - Holnaptól igényelhető a nyelvtanulási diákhitel
- 2019.09.12 - Családi pótlék: ezért kell sietni a továbbtanulók szüleinek
- 2019.08.30 - Mutatjuk, hogyan válassz diákszámlát
- 2019.08.07 - Egyre többe kerülhet a diploma
- 2019.07.12 - Diákhitelt minden zsebbe!
- 2019.06.19 - Ismét csökken a diákhitel kamata
- 2019.06.13 - Így adózik a diákmunka 2019-ben
- 2019.03.20 - Sok egyetemi hallgató keres állást
- 2019.02.11 - Állami behajtóhoz kerülnek a bedőlt diákhitelesek
- 2019.01.25 - Továbbtanulás: csökken a bevétel, nő a kiadás
- 2017.09.19 - Százezres törlesztőtől szabadulnak a diákok
További kapcsolódó anyagok