Devizahitelek: elbukott a közérdekű perelés

2013. november 28. Az arra illetékes hatóságok (bár megtehették volna) nem indítottak közérdekű keresetet a devizahitelekkel kapcsolatban. Egy érdekvédelmi szervezet megpróbálta maga megoldani a kérdést, de a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen véget vetett minden ilyen reménynek. A perek eredményei közben igen vegyesek (bármit is próbálnak elhitetni az érintettek).

A devizahitelesek már régóta valamiféle csodára várnak. Ilyen lehetett volna az úgynevezett közérdekű kereset. Az adósok reményei szerint egy ilyenben kimondhatta volna a bíróság például, hogy a devizahitel nem is devizahitel, a bankok és a velük kötött szerződés eleve tisztességtelen ... és így tovább. Ez (de persze az is, ha nem ennyire sarkos döntés születik) jócskán megkönnyíthette volna a megemelkedett törlesztőktől szenvedők helyzetét. Az ilyen keresetből született bírói ítélet mindenkire kiterjedő hatályú. Nem mellékesen ráadásul az eljárás illetékmentes.

Eddig azonban egyetlen hatóság vagy kormányzati illetékes sem szánta el magát erre. Közérdekű keresetet pedig a törvény szerint csak állami vagy olyan érdekvédelmi szervezetek indíthatnak, akiket erre a törvény feljogosít. A kereset indításának célja a közérdek vagy a közösségi érdek érvényesítése. 

Lelkesen adták korábban hírül, hogy a „civilek” a saját kezükbe vették a dolgot. A Devizaadósok Érdekvédelmi Szövetsége Kende Péter ügyvéd képviseletével terjesztett elő közérdekű keresetet az OTP Bank valamennyi devizahitelével kapcsolatban.  Annak ellenére kapott jókora nyilvánosságot a hír, hogy már a Fővárosi Törvényszék kimondta, hogy a szervezet nem rendelkezett perindítási jogosultsággal. Fellebbezésében a Szövetség megpróbálta bizonyítani ennek ellenkezőjét, de most sem jártak sikerrel. A Fővárosi Ítélőtábla immár jogerősen (az elsőfokú bírósággal egyezően) szintén úgy döntött, hogy a szövetség nem jogosult a közérdekű kereset benyújtására.

A devizahitelesek várhatóan (egyébként ez alighanem akkor is így lenne, ha az előbbi ügy másként alakul) december közepe után lehetnek okosabbak. A perek eredményei ugyanis egyelőre igen vegyesek (bármit is próbálnak elhitetni az érintettek – mindkét oldalon). Érdemes elolvasni ezzel kapcsolatos összeállításunkat!


Címkék:  , , , ,

Kapcsolódó anyagok