Decemberhez képest is drágult az élelmiszer
2021. február 12. A fogyasztói árak januárban átlagosan 2,7 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál. Ekkora volt a drágulás üteme novemberben és decemberben is, vagyis egyelőre a KSH hivatalos adatai szerint nem gyorsult az infláció. Az élelmiszerek ára decemberhez képest tovább nőtt.2021. januárban a fogyasztói árak átlagosan 2,7 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest. (Ennyi volt az infláció novemberben és decemberben is.) Az elmúlt egy évben a szeszes italok, dohányáruk és az élelmiszerek ára emelkedett jelentős mértékben.
Az élelmiszerek ára 3,9 százalékkal, ezen belül az étolajé 16,3 százalékkal, a cukoré 11,7 százalékkal, a munkahelyi étkezésé 8,9 százalékkal, az idényáras élelmiszereké (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs összesen) 8,0 százalékkal, a liszté 7,1 százalékkal, a párizsi, kolbászé 6,6 százalékkal, a kenyéré 6 százalékkal emelkedett. A sertéshús ára 6,3 százalékkal, a baromfihúsé 0,7 százalékkal csökkent. A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 9,9 százalékkal, ezen belül a dohányáruk 16,5 százalékkal drágultak százalékkal. A tartós fogyasztási cikkekért 3,1 százalékkal többet, a járműüzemanyagokért 3,5 százalékkal kevesebbet kellett fizetni.
Mekkora volt egy hónap alatt a drágulás?
A fogyasztói árak december óta átlagosan 0,9 százalékkal nőttek. Az élelmiszerek 1 százalékkal drágultak, ezen belül az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) 4,3 százalékkal, az étolaj 3,2 százalékkal, a csokoládé és kakaó 2,4 százalékkal, a száraztészta 2,0 százalékkal, a cukor 1,9 százalékkal, a baromfihús 0,9 százalékkal kerül többe, míg a tej ára 0,7 százalékkal csökkent.A szeszes italok, dohányáruk ára átlagosan 2,3 százalékkal, ezen belül a dohányáruké – jövedéki adójuk emelése következtében – 3 százalékkal nőtt. A járműüzemanyagokért 3,9 százalékkal kellett többet fizetni. A tartós fogyasztási cikkek ára átlagosan 0,6 százalékkal, ezen belül az új személygépkocsiké 2,4 százalékkal emelkedett. A szolgáltatások 0,5 százalékkal, ezen belül a postai szolgáltatások 5,6 százalékkal drágultak, az autópálya, gépkocsi-kölcsönzés, parkolás díja – az autópályadíjak emelésének hatására – 2,7 százalékkal nőtt. A szezonvégi kiárusítások következtében a ruházkodási cikkek 2,8 százalékkal kevesebbe kerültek.
Emelkedés következik
A már decemberben is 4 százalékos maginfláció januárra 4,2 százalékra emelkedett. A maginfláció az inflációs folyamatok fontos, tartós hatásait mutatja kiszűrve a szezonális elemeket. Márpedig a számok azt mutatják, hogy ez a mutató tartósan magasan maradt, sőt emelkedett, ami az infláció emelkedését vetíti előre.A nyugdíjasok által jellemzően fogyasztott termékek árai januárban 2,9 százalékkal nőttek tavaly januárhoz képest, míg decemberhez képest 0,9 százalékos a drágulásuk.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: árak, infláció, drágulás, statisztika, KSH
Kapcsolódó anyagok
- 2022.01.14 - Maradt a csúcsinfláció decemberben
- 2021.11.09 - Durván elszálltak az árak, és ez még nem a vége
- 2021.06.09 - Júniusban kamatot emel a jegybank
- 2021.06.01 - Meglepő számok a drágulásról
- 2021.05.04 - Kikerül a dohány és a szesz a maginflációból
- 2021.04.28 - 20 százalékkal drágulhat a tojás
- 2021.03.30 - Pokolian megdrágulhat a festék
- 2021.03.24 - Már a jegybank is a korábbinál nagyobb drágulásra számít
- 2021.03.09 - Már hivatalosan is gyorsult a drágulás
- 2021.01.22 - Februártól csökken a Babakötvény kamata
- 2021.01.14 - Tavaszra meglódulhat a drágulás
- 2021.01.13 - Közzétették: így méri a KSH az inflációt
- 2020.12.16 - Bőséges nyugdíjprémium várható a következő években?
- 2020.12.09 - Tényleg alig emelkedtek az árak?
- 2020.12.07 - Kiszámoltuk, valójában hogy néz ki a nyugdíjemelés
- 2020.11.10 - Lenyomják az inflációt a díjmentes parkolással
- 2020.09.09 - A nyugdíjasokat 4,3 százalékos drágulás sújtotta
- 2020.07.01 - Jócskán apaszthatja a pénztárcánkat a drágulás
További kapcsolódó anyagok