Több jövőre életbe lépő drágulást is találtunk

Csökkenhetnének a banki díjak

2014. december 18. A következő évben több olyan változás is életbe lép, amely lehetőséget adna a banki díjak csökkentésére. Eddig azonban nem sok nyomát láthatjuk annak, hogy a bankok kedvező irányban lépnének. Erre az elszámolás miatti várható terhek miatt nem is lehet sok reményünk. Sőt, már most látszik, hogy inkább drágulásra lehet számítani, bár azért akad kivétel is.

Valamennyi bankközi átutalás díjának jelentős csökkentéséről döntött a Giro. Ez azt jelenti, hogy 2015. január elsejétől ezek a költségek húsz százalékkal mérséklődnek. A november végén született döntést azzal indokolták, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB), amely a társaság kizárólagos tulajdonosává vált, ezzel is segíteni igyekszik az általános költségcsökkentést. Mint tudatták: a Giro által felszámított díjak ilyen volumenű mérséklése megteremti a lehetőségét annak, hogy a pénzintézetek is kedvezőbb kondíciókat biztosítsanak ügyfeleik számára.

A kondíciós listákat vizsgálva azonban elsősorban azt láttuk, hogy december közepén is folytatódott a számlák drágulása. Persze érdemes azért visszaemlékezni arra, hogy októberben több díjcsökkenés is akadt. Ez azonban azóta nem folytatódott. A K&H Maximum csomagjának december 15-étől már nem része egy díjmentes fióki készpénzfelvétel. A MagNet ezen a héten számos korábbi kiemelt (a százezer forint alatti tranzakciókra vonatkozó) díját emelte, a Raiffeisennél a Bázis csomag kerül az ezt használóknak többe (a számladíjakat itt kalkulálhatja).

Az átutalások kedvezőbb kondíciói viszont csak a következő évben hathatnak, így rákérdeztünk arra, tervezik-e ennek legalább valamilyen mértékű továbbadását a bankok. Az OTP és a Budapest Bank (BB) érdeklődésünkre azt válaszolta, hogy „vizsgálja”, milyen lépésekkel reagálhatnak a díjcsökkentésre. Több bank (köztük a CIB) csak annyit közölt, hogy ha lesz valamilyen intézkedésük, arról beszámolnak. Akadt hitelintézet, ahol bizalmasan jelezték, elment az eszünk, hogy az elszámolásnak az MNB szerint ezermilliárdos bankszektorra háruló extra terhe mellett egyáltalán feltételezzük, hogy csökkenhetnének a mostani díjak.

Későn lépett a kormányzat a kártyás vásárlásnál?


Az AXA azonban hangsúlyozta: az átutalási díjcsökkenésre reagálva emelik meg 2015. február 1-jétől az OKÉ 2, 3, 4 bankszámlák esetében az ingyenes utalási tranzakciók darabszámát és maximum összeghatár limitjeit.  Kedvező változás még, hogy a BB 2015. január 31-ét követően a készpénzfelvételi díjak változó részét 0,1644 százalékponttal, az átutalási díjakét pedig 0,1096 százalékponttal csökkenti.

A bankok közül több is közzétett 2015-ben életbe lépő, drágulást hozó változást. Az UniCredit január elsejétől visszavonja az elektronikus szolgáltatások díjmentességére vonatkozó akciót. Ezentúl a netbank használata (vagy akár megléte) havi 150 forintba kerül. A BB újévi „kedveskedése”, hogy a Play Extra, a Komfort és a Money Max számlacsomaggal rendelkezőknek is fizetniük kell majd a kártyás vásárlásért. Több munkáltatói folyószámlás is hasonló változással kénytelen majd szembesülni. A plusz költség többnyire a tranzakciós illeték összegére rúg. A bank lépését érdekessé teszi, hogy közben a jogszabályokat úgy módosították, hogy a bankkártyás fizetések után nem kell tranzakciós illetéket fizetni. Helyette a bankkártyás fizetési műveletek utáni egyszeri díjat vezetnek be. A díj mértéke érintésmentes fizetési funkció használata esetén évi 500 forint, enélkül évi 800 forint. Több banki szakember is úgy véli, ez az ésszerű és indokolt intézkedés korábban biztosan erőteljesebben hatott volna.

Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát.

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , , ,

Kapcsolódó anyagok