A harmincasok ötöde venne lakást

CSOK: ötven százalékos növekedést hozott a június

2016. július 18. Hónapról-hónapra egyre többen igénylik az új otthonteremtési kedvezményt, a csokot – állítja saját adatai alapján a K&H. Júniusban a márciusinál 47 százalékkal volt több az igénylés.

Nagy az érdeklődés az állami támogatási konstrukciók iránt, az igénylések száma hónapról hónapra nő – tudatta közleményében a K&H. A banknál a megújult CSOK bevezetésétől kezdve július elejéig az igényelt támogatások összege elérte a 4,2 milliárd forintot. Az igénylők száma közel 1700 volt, az igényelt támogatások átlagos összege mintegy 2,5 millió forintot tett ki.  A 10 millió forintos vissza nem térítendő támogatás a K&H-nál június végéig 1,4 milliárd forintra rúgott, az igényelt áfa-támogatás összege pedig meghaladta a 900 millió forintot

Az ügyfelek 65 százaléka használt lakás vásárlásához igényelte a támogatást, míg 29 százalék lakásépítési célra, és mindössze 4 százalék igényelte új ingatlan vásárláshoz. A K&H statisztikája szerint az igénylők átlagéletkora 36 év. Ez egybevágni látszik a bank fiatalabbak körében végzett felmérésnek eredményével.

Leginkább a 30-as éveikben járók tervezik, hogy biztosan vagy nagy valószínűséggel ingatlant vásárolnak a következő három évben. Ebben a korosztályban 22 százalék a potenciális vásárlást komolyan fontolgatók aránya – derül ki a K&H biztos jövő indexéből, amely a 30-59 éves korosztály lakásvásárlási terveit vizsgálta. A 30-59 éves korosztálynak pedig a 13 százaléka vásárolna biztosan vagy nagy valószínűséggel lakást három éven belül. További 13 százalék a hezitálók aránya, akik jelenleg ugyanannyi esélyt látnak a vásárlásra, mint a nem vásárlásra.

A felmérés szerint az ingatlanvásárlást tervezők (azaz, akik lehet, valószínűleg vagy biztosan vásárolnak) számára fontos a hitel: a megkérdezettek 42 százaléka minimum fele arányban hitelből finanszírozná a vásárlást. Mindössze 27 százalékos volt azoknak az aránya, akik kizárólag saját forrásból oldanák meg.

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , ,

Kapcsolódó anyagok