Csili-vili hiper nyílik Tatán

2018. március 7. A legújabb Interspar áruházat Tatán 4,2 milliárd forintból építik meg. Az áruház, amelyhez jókora parkoló és elektromosautó-töltő állomás is tartozik, várhatóan 2019 nyarán nyílik meg. A beruházás keretében a Május 1. utat kiszélesítik.

Mintegy 5200 négyzetméteres új hipermarket építését jelentette be a Spar.  A tatai hipermarket mintegy 5200 négyzetméteres lesz, az Interspar üzlet mellett 2600 négyzetméteren különböző boltok, szolgáltatók kapnak helyet. A beruházás összértéke csaknem 4,2 milliárd forint, amit a Spar önerőből fedez.

Az épületben a tartószerkezet, a gerendák és a födémpanelek teljes egészében fából készülnek majd. A külső megjelenésében is esztétikus, környezetbarát anyaghasználat a tervek szerint környezetkímélő belső technológiákkal fog kiegészülni. Az egész létesítménybe ózonbarát hűtőrendszert és hűtőajtókat, hatékony energiafelhasználású LED-világítást terveznek. A komplexum ideális hőmérsékletéről pedig – az érdi hipermarkethez hasonlóan – padlóba épített hőkezelőrendszer gondoskodik. A fűtéséhez földgázt egyáltalán nem használnak majd, a gazdaságos és jó komfortérzetet biztosító padlófűtéshez és hűtéshez a kereskedelmi hűtésrendszerből származó hulladékhőt hasznosítják.

Látványterv


Miközben a tatai áruház eladóterében is megtalálható lesz például a salátabár vagy a látványpékség, a vállalat a megváltozott fogyasztói elvárásoknak megfelelően bővíti széles, mintegy húszezer termékből álló árukínálatát. Így az új tatai hipermarketben kiemelt elhelyezést kapnak az egészségtudatos táplálkozást segítő élelmiszerek, valamint a bio- és diabetikus termékek.

A tatai Interspar áruház új szolgáltatásai közül kiemelkedik a Spar to go étterem, ahol frissen készült meleg ételek, pizzák, grillételek, sültek, szendvicsek, saláták és üdítők gazdag kínálatából válogathatnak majd az áruházba betérők. A Spar to go étterem nemcsak a belső térben, a nyári időszakban az erre a célra kialakított teraszon is várja a vásárlókat, akik igénybe vehetik az ingyenes wifi-szolgáltatást is.

Az új tatai hipermarketben a gyorsabb bevásárlást önkiszolgáló kasszák fogják segíteni. A látogatókat egy 450 férőhelyes parkoló fogadja, valamint elektromosautó-töltő állomás és kerékpártároló is épül. A hipermarket szomszédságában pedig egy modern játszóteret alakítanak ki.

A tatai Interspar biztonságos megközelítését segíti elő, hogy a beruházás keretében a Május 1. utat kiszélesítik, kanyarodósávot alakítanak ki, áthelyezik és kiszélesítik a gyalogátkelőhelyet. Az autóforgalmat zöldnövénysávval választják el, és összehangolják a forgalomirányító lámpák működését is.

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , ,

Kapcsolódó anyagok