Nem elég vonzó a felvásárlási ajánlat
2026. március 25.
Felvásárlási ajánlatot adott be az UniCredit versenytársára, a Commerzbankra. Az erős német politikai ellenállás miatt azonban az olaszok ajánlata szándékosan nem elég vonzó. Az idő ugyanis az olaszoknak dolgozik.
Ahogyan annak idején beszámoltunk róla, a milánói székhelyű és hazánkban is jelentős jelenléttel bíró Unicredit 2024-ben kezdte meg építeni részesedését a Commerzbankban. Még az elején jelezték az olasz bankárok, hogy az első 9 százalékos részvénycsomagjukat fokozatosan növelni szándékoznak. Mostanra eljutottak oda, hogy a közvetlen részesedésük 26 százalék, összesen pedig 29 százalékos tulajdonnal bírnak a német intézetben. Mivel a vonatkozó német szabályok szerint 30 százalék felett kötelező vételi ajánlatot tenniük, ezt múlt héten meg is tették: minden Commerzbank részvényért 0,485 Unicredit részvényt ajánlottak, ez mintegy 35 milliárd eurós összértéket jelent. Ugyanakkor érdemes máris megfigyelnünk, hogy az ajánlat aligha lesz vonzó a német bank befektetői számára, ugyanis az alig 4 százalékos prémiumot jelent (azaz a 0,485 Unicredit részvény alig 4 százalékkal ér többet, mint egy Commerzbank részvény). Ahhoz, hogy megértsük, miért is tett ilyen kudarcra ítélt ajánlatot az Unicredit, jobban meg kell értenünk a hátteret, azaz azt, hogy pontosan mit is vennének meg és miként reagál a kiszemelt bank a felvásárlási ajánlatra.
A német oldal
A Commerzbank Németország második legnagyobb tőzsdén jegyzett bankja. A mérlegfőösszege 590 milliárd euró környékén mozog, a hitelállománya pedig meghaladja a 290 milliárd eurót. Több mint 11 millió lakossági ügyféllel rendelkezik, de a vállalati szektorban is nagyon erős: 24 ezer cégnek nyújtanak finanszírozást. Mivel a német export harmadában benne vannak, stratégiailag kulcsfontosságúak, hiszen a német gazdaság alapját jelentő középvállalatokat ők segítik pénzzel.
A mostani helyzetet a 2007–2009 közötti évek magyarázzák meg igazán. A Commerzbank 2008-ban vette meg a Dresdner Bankot az Allianztól 9,8 milliárd euróért, pont a válság kitörése előtt. Ez az időzítés nagyon rosszul sült el, mert a válság és az összeolvadás költségei miatt hatalmas veszteségeik keletkeztek, így 2009-ben állami mentőcsomagra volt szükségük. A következő tíz év nem is a fejlődésről, hanem a túlélésről szólt: folyamatosan adtak el üzletágakat, vágták a költségeket és szervezték át a bankot.
Hogy mekkora volt a baj, azt jól mutatja, hogy 2019-ben kísérletet tettek a Deutsche Bankkal való egyesülésre. Ez végül nem jött össze, hivatalosan a kockázatok miatt, de valójában az lehetett inkább a gond, hogy két gyengélkedő bank összeadása nem oldotta volna meg a külön problémáikat.
Az utóbbi időben azonban látszik a változás. A bank bevétele tavaly 12,2 milliárd euróra nőtt, a működési eredmény 4,5 milliárd euró lett, a nettó profit pedig 2,6 milliárd euró körül alakult. A hatékonyság javult, a költség/bevétel arány lement 57 százalékra, miközben a vállalati hitelek 10 százalékkal nőttek. Mindezek az értékek meghaladták az elemzői várakozások átlagát. 2026-ra már 3,2 milliárd euró feletti profitot vár a menedzsment, úgyhogy a bank végre úgy tűnik, hogy újra növekedési pályára tudott állni.
Persze ez a javulás nem magától jött, hanem kemény átalakítások árán. 2028-ig még további 3900 munkahelyet akarnak megszüntetni, tehát a hatékonyságot munkahelyek leépítésével érik el. A lényeg az, hogy a Commerzbank ma már nem egy problémás cég, hanem egy olyan bank, ami most jött ki egy 15 éves nehéz időszakból.
Óriások és szinergiák
A Commerzbank pályára állt tehát, de még mindig kérdéses, hogy elég nagy-e ahhoz, hogy a lassan, de biztosan integrálódó európai bankpiacon meg tudjon önállóan is felelni a kihívásoknak. A kontinens legnagyobb szereplői, mint a BNP Paribas vagy a Crédit Agricole, 2,5 ezer milliárd euró feletti mérlegfőösszeggel működnek, míg a következő szintet a nagyjából 1,8 ezer milliárd eurós Santander jelenti. Ehhez képest az Unicredit és a Commerzbank külön-külön nem számítanak óriásnak, de együtt már közelebb kerülnének a topligához.
A számok alapján a kombináció valóban látványos lenne. Az Unicredit mérlegfőösszege 870 milliárd euró, a Commerzbanké 590 milliárd euró, vagyis egyesülve közel 1,4 ezer milliárd eurós bank jönne létre. A bevételek együtt meghaladnák a 36 milliárd eurót, a nettó profit pedig a 13 milliárd eurót. Ez már egyértelműen az európai felső kategória, még ha a legnagyobb francia bankoktól el is maradna.
A részletek viszont fontosak: az Unicredit jelenleg sokkal hatékonyabb. A költség/bevétel arányuk 38 százalék a németek 57 százalékával szemben, a tőkemegtérülésük pedig 19,2 százalék, miközben a Commerzbanknál ez csak 8,7 százalék. Ez azt jelenti, hogy nem két egyenrangú fél egyesülne, hanem egy nagyon erős bank venne meg egy éppen csak felzárkózót.
Németországban különösen nagy lenne az átfedés, hiszen az Unicredit a HypoVereinsbankon keresztül már jelen van azon a piacon. A két banknak összesen több mint 110 ezer dolgozója van, ami mutatja, hogy rengeteg a párhuzamosság, ami persze egy egyesüléskor megtakarítási lehetőségeket jelenthet. Hiszen amikor két vállalat összeolvad és „szinergiákról” beszélnek, az valójában szinte mindig egyszerű spórolást jelent: fiókbezárásokat, az informatikai rendszerek összevonását és persze elbocsátásokat.
Viszont ez a folyamat a Commerzbanknál már most is zajlik. A javuló eredményeik részben annak köszönhetők, hogy egyedül is több ezer munkahely megszüntetését tervezik. Adódik a kérdés: tényleg hozna valami újat az egyesülés, vagy csak felgyorsítana egy olyan karcsúsítást, amit a német bank amúgy is megcsinálna?
Jövőkép
A Commerzbank felvásárlása körüli történet nem önmagában érdekes, hanem azért, mert jól mutatja, hogy az európai bankpiac egyszerre van átalakulóban és mégis meglepően zárt. Egyfelől új szereplők jelennek meg: a Revolut például 2025-ben 4,5 milliárd font bevételt és 1,7 milliárd font adózás előtti eredményt ért el, miközben ügyfélszáma 68 millió fölé nőtt. Ez már nem egy kísérleti fintech, hanem egy olyan szereplő, amely méretben és jövedelmezőségben is egyre inkább a hagyományos bankok ligájába lép be.
Másfelől a hagyományos bankrendszeren belül is zajlanak mozgások. Olaszországban az MPS és a Mediobanca körül formálódnak különböző forgatókönyvek, miközben utóbbinál vezetőváltás is napirenden van. Ezek a folyamatok arra utalnak, hogy a konszolidáció igénye létezik, hiszen mindenki látja, hogy a sikeres túléléshez minél nagyobbra szükséges nőni - de jellemzően egyelőre nem nemzetközi, hanem inkább országon belüli vagy régiós szinten képzelik el ezt a növekedést.
Az egyesült Európában ugyanis nagyon is jól láthatóak a határok. A német fél kifejezetten ellenzi a Commerzbank felvásárlást: a bank vezetése bírálta az ajánlatot, és a német kormány részéről is egyértelműen elhangzott, hogy egy ellenséges akvizíció elfogadhatatlan lenne. Ez nemcsak üzleti, hanem politikai kérdéssé teszi az ügyet, ami alapvetően meghatározza a mozgásteret.
A vezető nagy európai bankok többsége ennek megfelelően egyelőre nem keres nagy és főleg nem határon átívelő felvásárlási lehetőségeket. A BNP Paribas például kifejezetten azt jelezte, hogy inkább saját maga szerves növekedésében gondolkodik. Ez első ránézésre óvatosságnak tűnhet, de az is lehet, hogy egyszerűen reális helyzetértékelésről van szó, mert a nemzeti érdekekkel és politikai ellenállással széttagolt európai bankpiacon a határon átnyúló terjeszkedés még mindig nehezen működik.
Ebben a környezetben kell tehát az Unicredit ajánlatát értelmeznünk. A papíron gyenge, alig néhány százalékos prémiumot kínáló részvénycsere mögött nem feltétlenül az a cél, hogy a Commerzbank részvényesei azonnal igent mondjanak. Sokkal inkább egy taktikai lépésről van szó: az olasz bank így átlépi vagy megközelíti a szabályozási küszöböt, időt nyer, és tárgyalási pozíciót épít ki egy olyan helyzetben, ahol a német állam és a Commerzbank vezetése egyelőre ellenáll.
Egy sikertelen ajánlat tehát valószínűleg nem kudarc, hanem csupán egy eszköz. Lezárása után az Unicredit előtt megnyílhat a lehetőség, hogy a piacon tovább növelje részesedését, akár kedvezőbb áron, és ezzel fokozatosan olyan helyzetbe kerüljön, ahol 1–2 éven belül már nem lehet egyszerűen elutasítani a tárgyalásokat. Ez a stratégia nem gyors felvásárlásról, hanem lépésről lépésre történő pozícióépítésről szól.
A Commerzbank felvásárlásából az látszik, hogy az intézményi környezet még mindig nem teljesen egységes. A nemzeti érdekek, a szabályozási különbségek és a politikai ellenállás mind lassítják a folyamatot. Ez a példa azt mutatja, hogy még egy viszonylag egyértelmű gazdasági logika mellett is hosszú és bizonytalan út vezet egy valódi, határokon átnyúló banki integrációig Európában.
Szerző: Szepesi László
Címkék: Unicredit, Commerzbank, HypoVereinsbank, bankfelvásárlás, fúzió, olasz, német
Csellel próbálja becserkészni a Commerzbankot olasz versenytársa
A Commerzbank frankfurti központja
Fotó: Commerzbank AG
Fotó: Commerzbank AG
Ahogyan annak idején beszámoltunk róla, a milánói székhelyű és hazánkban is jelentős jelenléttel bíró Unicredit 2024-ben kezdte meg építeni részesedését a Commerzbankban. Még az elején jelezték az olasz bankárok, hogy az első 9 százalékos részvénycsomagjukat fokozatosan növelni szándékoznak. Mostanra eljutottak oda, hogy a közvetlen részesedésük 26 százalék, összesen pedig 29 százalékos tulajdonnal bírnak a német intézetben. Mivel a vonatkozó német szabályok szerint 30 százalék felett kötelező vételi ajánlatot tenniük, ezt múlt héten meg is tették: minden Commerzbank részvényért 0,485 Unicredit részvényt ajánlottak, ez mintegy 35 milliárd eurós összértéket jelent. Ugyanakkor érdemes máris megfigyelnünk, hogy az ajánlat aligha lesz vonzó a német bank befektetői számára, ugyanis az alig 4 százalékos prémiumot jelent (azaz a 0,485 Unicredit részvény alig 4 százalékkal ér többet, mint egy Commerzbank részvény). Ahhoz, hogy megértsük, miért is tett ilyen kudarcra ítélt ajánlatot az Unicredit, jobban meg kell értenünk a hátteret, azaz azt, hogy pontosan mit is vennének meg és miként reagál a kiszemelt bank a felvásárlási ajánlatra.
A német oldal
A Commerzbank Németország második legnagyobb tőzsdén jegyzett bankja. A mérlegfőösszege 590 milliárd euró környékén mozog, a hitelállománya pedig meghaladja a 290 milliárd eurót. Több mint 11 millió lakossági ügyféllel rendelkezik, de a vállalati szektorban is nagyon erős: 24 ezer cégnek nyújtanak finanszírozást. Mivel a német export harmadában benne vannak, stratégiailag kulcsfontosságúak, hiszen a német gazdaság alapját jelentő középvállalatokat ők segítik pénzzel.
A mostani helyzetet a 2007–2009 közötti évek magyarázzák meg igazán. A Commerzbank 2008-ban vette meg a Dresdner Bankot az Allianztól 9,8 milliárd euróért, pont a válság kitörése előtt. Ez az időzítés nagyon rosszul sült el, mert a válság és az összeolvadás költségei miatt hatalmas veszteségeik keletkeztek, így 2009-ben állami mentőcsomagra volt szükségük. A következő tíz év nem is a fejlődésről, hanem a túlélésről szólt: folyamatosan adtak el üzletágakat, vágták a költségeket és szervezték át a bankot.
Hogy mekkora volt a baj, azt jól mutatja, hogy 2019-ben kísérletet tettek a Deutsche Bankkal való egyesülésre. Ez végül nem jött össze, hivatalosan a kockázatok miatt, de valójában az lehetett inkább a gond, hogy két gyengélkedő bank összeadása nem oldotta volna meg a külön problémáikat.
Az utóbbi időben azonban látszik a változás. A bank bevétele tavaly 12,2 milliárd euróra nőtt, a működési eredmény 4,5 milliárd euró lett, a nettó profit pedig 2,6 milliárd euró körül alakult. A hatékonyság javult, a költség/bevétel arány lement 57 százalékra, miközben a vállalati hitelek 10 százalékkal nőttek. Mindezek az értékek meghaladták az elemzői várakozások átlagát. 2026-ra már 3,2 milliárd euró feletti profitot vár a menedzsment, úgyhogy a bank végre úgy tűnik, hogy újra növekedési pályára tudott állni.
Persze ez a javulás nem magától jött, hanem kemény átalakítások árán. 2028-ig még további 3900 munkahelyet akarnak megszüntetni, tehát a hatékonyságot munkahelyek leépítésével érik el. A lényeg az, hogy a Commerzbank ma már nem egy problémás cég, hanem egy olyan bank, ami most jött ki egy 15 éves nehéz időszakból.
Óriások és szinergiák
A Commerzbank pályára állt tehát, de még mindig kérdéses, hogy elég nagy-e ahhoz, hogy a lassan, de biztosan integrálódó európai bankpiacon meg tudjon önállóan is felelni a kihívásoknak. A kontinens legnagyobb szereplői, mint a BNP Paribas vagy a Crédit Agricole, 2,5 ezer milliárd euró feletti mérlegfőösszeggel működnek, míg a következő szintet a nagyjából 1,8 ezer milliárd eurós Santander jelenti. Ehhez képest az Unicredit és a Commerzbank külön-külön nem számítanak óriásnak, de együtt már közelebb kerülnének a topligához.
A számok alapján a kombináció valóban látványos lenne. Az Unicredit mérlegfőösszege 870 milliárd euró, a Commerzbanké 590 milliárd euró, vagyis egyesülve közel 1,4 ezer milliárd eurós bank jönne létre. A bevételek együtt meghaladnák a 36 milliárd eurót, a nettó profit pedig a 13 milliárd eurót. Ez már egyértelműen az európai felső kategória, még ha a legnagyobb francia bankoktól el is maradna.
A részletek viszont fontosak: az Unicredit jelenleg sokkal hatékonyabb. A költség/bevétel arányuk 38 százalék a németek 57 százalékával szemben, a tőkemegtérülésük pedig 19,2 százalék, miközben a Commerzbanknál ez csak 8,7 százalék. Ez azt jelenti, hogy nem két egyenrangú fél egyesülne, hanem egy nagyon erős bank venne meg egy éppen csak felzárkózót.
Németországban különösen nagy lenne az átfedés, hiszen az Unicredit a HypoVereinsbankon keresztül már jelen van azon a piacon. A két banknak összesen több mint 110 ezer dolgozója van, ami mutatja, hogy rengeteg a párhuzamosság, ami persze egy egyesüléskor megtakarítási lehetőségeket jelenthet. Hiszen amikor két vállalat összeolvad és „szinergiákról” beszélnek, az valójában szinte mindig egyszerű spórolást jelent: fiókbezárásokat, az informatikai rendszerek összevonását és persze elbocsátásokat.
Viszont ez a folyamat a Commerzbanknál már most is zajlik. A javuló eredményeik részben annak köszönhetők, hogy egyedül is több ezer munkahely megszüntetését tervezik. Adódik a kérdés: tényleg hozna valami újat az egyesülés, vagy csak felgyorsítana egy olyan karcsúsítást, amit a német bank amúgy is megcsinálna?
Jövőkép
A Commerzbank felvásárlása körüli történet nem önmagában érdekes, hanem azért, mert jól mutatja, hogy az európai bankpiac egyszerre van átalakulóban és mégis meglepően zárt. Egyfelől új szereplők jelennek meg: a Revolut például 2025-ben 4,5 milliárd font bevételt és 1,7 milliárd font adózás előtti eredményt ért el, miközben ügyfélszáma 68 millió fölé nőtt. Ez már nem egy kísérleti fintech, hanem egy olyan szereplő, amely méretben és jövedelmezőségben is egyre inkább a hagyományos bankok ligájába lép be.
Másfelől a hagyományos bankrendszeren belül is zajlanak mozgások. Olaszországban az MPS és a Mediobanca körül formálódnak különböző forgatókönyvek, miközben utóbbinál vezetőváltás is napirenden van. Ezek a folyamatok arra utalnak, hogy a konszolidáció igénye létezik, hiszen mindenki látja, hogy a sikeres túléléshez minél nagyobbra szükséges nőni - de jellemzően egyelőre nem nemzetközi, hanem inkább országon belüli vagy régiós szinten képzelik el ezt a növekedést.
Az egyesült Európában ugyanis nagyon is jól láthatóak a határok. A német fél kifejezetten ellenzi a Commerzbank felvásárlást: a bank vezetése bírálta az ajánlatot, és a német kormány részéről is egyértelműen elhangzott, hogy egy ellenséges akvizíció elfogadhatatlan lenne. Ez nemcsak üzleti, hanem politikai kérdéssé teszi az ügyet, ami alapvetően meghatározza a mozgásteret.
A vezető nagy európai bankok többsége ennek megfelelően egyelőre nem keres nagy és főleg nem határon átívelő felvásárlási lehetőségeket. A BNP Paribas például kifejezetten azt jelezte, hogy inkább saját maga szerves növekedésében gondolkodik. Ez első ránézésre óvatosságnak tűnhet, de az is lehet, hogy egyszerűen reális helyzetértékelésről van szó, mert a nemzeti érdekekkel és politikai ellenállással széttagolt európai bankpiacon a határon átnyúló terjeszkedés még mindig nehezen működik.
Ebben a környezetben kell tehát az Unicredit ajánlatát értelmeznünk. A papíron gyenge, alig néhány százalékos prémiumot kínáló részvénycsere mögött nem feltétlenül az a cél, hogy a Commerzbank részvényesei azonnal igent mondjanak. Sokkal inkább egy taktikai lépésről van szó: az olasz bank így átlépi vagy megközelíti a szabályozási küszöböt, időt nyer, és tárgyalási pozíciót épít ki egy olyan helyzetben, ahol a német állam és a Commerzbank vezetése egyelőre ellenáll.
Egy sikertelen ajánlat tehát valószínűleg nem kudarc, hanem csupán egy eszköz. Lezárása után az Unicredit előtt megnyílhat a lehetőség, hogy a piacon tovább növelje részesedését, akár kedvezőbb áron, és ezzel fokozatosan olyan helyzetbe kerüljön, ahol 1–2 éven belül már nem lehet egyszerűen elutasítani a tárgyalásokat. Ez a stratégia nem gyors felvásárlásról, hanem lépésről lépésre történő pozícióépítésről szól.
A Commerzbank felvásárlásából az látszik, hogy az intézményi környezet még mindig nem teljesen egységes. A nemzeti érdekek, a szabályozási különbségek és a politikai ellenállás mind lassítják a folyamatot. Ez a példa azt mutatja, hogy még egy viszonylag egyértelmű gazdasági logika mellett is hosszú és bizonytalan út vezet egy valódi, határokon átnyúló banki integrációig Európában.
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!
Szerző: Szepesi László
Címkék: Unicredit, Commerzbank, HypoVereinsbank, bankfelvásárlás, fúzió, olasz, német
