Mészáros Lőrinc hoppon maradt
2018. március 21.
A cseh PPF-csoport közepes nagyságú európai mobilszolgáltató akar lenni, ezért 2,8 milliárd euróért megvásárolja a Telenor közép-kelet-európai leányvállalatait, köztük a Telenor Magyarország vállalatot. Az ügyfelekre semmilyen hatása nem lesz a tranzakciónak – áll a cég közleményében.
A közép-kelet-európai térség legnagyobb magántőke-befektetője, a cseh PPF-csoport 2,8 milliárd euróért vásárolja meg a Telenor közép-kelet-európai leányvállalatait, köztük a Telenor Magyarországot. A cég közleménye szerint a tranzakció magában foglalja a kizárólagos tulajdonukban álló magyarországi, bulgáriai, montenegrói és szerbiai mobilszolgáltatóit, valamint a Telenor Common Operation technológiai szolgáltatót. Az ügylet lezárásához a szabályozó hatóság jóváhagyása szükséges, ami 2018 harmadik negyedévében várható – írja az MTI.
A cégeknek együttesen több mint 9 millió ügyfele és mintegy 3500 munkavállalója van. A felek a vételár halasztott kifizetéséről állapodtak meg, amely szerint 400 millió eurót a vevő a bevételből négy év alatt négy részletben fizet ki.
Alexandra Reich, a Telenor Magyarország vezérigazgatója a közleményben elmondta: a tranzakció semmilyen hatással nem lesz az ügyfelekre és a helyi partnereikre, és a megszokott módon folytatják üzleti működésüket.
A tranzakció hozzájárul a PPF-csoport azon céljának megvalósításához, hogy középnagyságú európai mobilszolgáltatóvá váljon - jelentette ki az MTI szerint Ladislav Bartonícek, a társaság távközlésért felelős vezetője szerdán Prágában.
Sigve Brekke, a Telenor-csoport vezérigazgatója elmondta: a kelet-közép-európai leányvállalatok értékesítésével olyan régiókra összpontosítanak, ahol a legnagyobb lehetőséget látják az értékteremtésre. Az ügyletet követően skandináviai integrált vezetékes és mobilszolgáltatók, valamint erős ázsiai mobilszolgáltatók alkotják majd a Telenor-csoportot.
Korábban arról is szóltak a hírek, hogy Mészáros Lőrinc is érdeklődik a magyar leányvállalat iránt. Az Index mai cikkében arról ír, hogy a cseh befektető vásárlása nem jelenti azt, hogy a hazai Telenor a jövőben sem kerül Mészáros Lőrinc kezébe, mert információik szerint a felek (Kellner és Mészáros egyik érdekeltsége) korábban már felvették a kapcsolatot. A magyar cég ugyanis állítólag jelezte a cseh milliárdos társaságának: amennyiben a magyar cég leválasztható a négyes csomagból, az érdekelné. Ugyanakkor volt olyan forrásuk is, aki szerint ez inkább csak a magyar fél szándéka, és a cseh vevő nem tervez azonnal egy újabb dealt.
A Telenor Magyarország árbevétele a nyilvános cégadatok szerint az utolsó lezárt gazdálkodási évben, 2016-ban 153,1 milliárd forint volt, míg 2015-ben 157,8 milliárd forint. Az adózott eredmény 2016-ban 22,35 milliárd forint volt az egy évvel korábbi 22,61 milliárd forint után. A magyarországi vállalatnak tavaly december végén 3,125 millió előfizetője volt.
Szerző: Azénpénzem/MTI
Címkék: Telenor, PPF-csoport, Mészáros Lőrinc, mobilszolgáltató, telefon, internet
Csehek vették meg a magyar Telenort
Fotó: Telenor
A közép-kelet-európai térség legnagyobb magántőke-befektetője, a cseh PPF-csoport 2,8 milliárd euróért vásárolja meg a Telenor közép-kelet-európai leányvállalatait, köztük a Telenor Magyarországot. A cég közleménye szerint a tranzakció magában foglalja a kizárólagos tulajdonukban álló magyarországi, bulgáriai, montenegrói és szerbiai mobilszolgáltatóit, valamint a Telenor Common Operation technológiai szolgáltatót. Az ügylet lezárásához a szabályozó hatóság jóváhagyása szükséges, ami 2018 harmadik negyedévében várható – írja az MTI.
A cégeknek együttesen több mint 9 millió ügyfele és mintegy 3500 munkavállalója van. A felek a vételár halasztott kifizetéséről állapodtak meg, amely szerint 400 millió eurót a vevő a bevételből négy év alatt négy részletben fizet ki.
Alexandra Reich, a Telenor Magyarország vezérigazgatója a közleményben elmondta: a tranzakció semmilyen hatással nem lesz az ügyfelekre és a helyi partnereikre, és a megszokott módon folytatják üzleti működésüket.
A tranzakció hozzájárul a PPF-csoport azon céljának megvalósításához, hogy középnagyságú európai mobilszolgáltatóvá váljon - jelentette ki az MTI szerint Ladislav Bartonícek, a társaság távközlésért felelős vezetője szerdán Prágában.
Mészáros Lőrinc kimarad?
A Telenor-csoport 2018 első negyedévétől kezdve eladásra kínált eszközként kezeli a közép-kelet-európai leányvállalatokat, és megszüntetett tevékenységként tünteti fel őket pénzügyi jelentéseiben. A tranzakcióból származó 3 milliárd norvég korona adózás utáni számviteli nyereség a tranzakció lezárása után kerül be a könyveikbe.Sigve Brekke, a Telenor-csoport vezérigazgatója elmondta: a kelet-közép-európai leányvállalatok értékesítésével olyan régiókra összpontosítanak, ahol a legnagyobb lehetőséget látják az értékteremtésre. Az ügyletet követően skandináviai integrált vezetékes és mobilszolgáltatók, valamint erős ázsiai mobilszolgáltatók alkotják majd a Telenor-csoportot.
Korábban arról is szóltak a hírek, hogy Mészáros Lőrinc is érdeklődik a magyar leányvállalat iránt. Az Index mai cikkében arról ír, hogy a cseh befektető vásárlása nem jelenti azt, hogy a hazai Telenor a jövőben sem kerül Mészáros Lőrinc kezébe, mert információik szerint a felek (Kellner és Mészáros egyik érdekeltsége) korábban már felvették a kapcsolatot. A magyar cég ugyanis állítólag jelezte a cseh milliárdos társaságának: amennyiben a magyar cég leválasztható a négyes csomagból, az érdekelné. Ugyanakkor volt olyan forrásuk is, aki szerint ez inkább csak a magyar fél szándéka, és a cseh vevő nem tervez azonnal egy újabb dealt.
A Telenor Magyarország árbevétele a nyilvános cégadatok szerint az utolsó lezárt gazdálkodási évben, 2016-ban 153,1 milliárd forint volt, míg 2015-ben 157,8 milliárd forint. Az adózott eredmény 2016-ban 22,35 milliárd forint volt az egy évvel korábbi 22,61 milliárd forint után. A magyarországi vállalatnak tavaly december végén 3,125 millió előfizetője volt.
Petr Kellner, a prágai PPF pénzügyi-befektetői csoport tulajdonosa évek óta a leggazdagabb cseh vállalkozó. A 48 éves üzletember vagyonát 2017-ben a Forbes magazin 318 milliárd koronára (3816 milliárd forint) becsülték.
A PPF Group
A Petr Kellner cseh vállalkozó többségi tulajdonában lévő PPF-csoport a közép-kelet-európai térség legnagyobb magántőke-befektető csoportja. Tevékenysége Európára, Oroszországra, Ázsiára és Észak-Amerikára terjed ki. Mérlegfőösszege 2017 közepén 35 milliárd eurót tett ki. A csoport 80 százalékos tulajdonosa a Csehországban és Szlovákiában működő O2 mobilszolgáltatónak, és többségi tulajdonosa a csehországi CETIN telekommunikációs hálózatnak. Idén februárban a PPF közölte, hogy megállapodott a Modern Times Group és az Eastern European Media Holdings csoportokkal, hogy megveszi tőlük a Nova Broadcasting Group csoportot. A tranzakció értéke a cseh sajtó szerint 185 millió euró.Szerző: Azénpénzem/MTI
Címkék: Telenor, PPF-csoport, Mészáros Lőrinc, mobilszolgáltató, telefon, internet
Kapcsolódó anyagok
- 2019.01.29 - Telenor: nem dőlünk be a telefonos csalóknak
- 2018.07.02 - A pénztárca, amivel úszni is lehet
- 2018.05.09 - Kiderült hány magyart érint a telekommunikációs gigaüzlet
- 2018.05.09 - Jelentős változás vár a UPC ügyfeleire
- 2018.03.26 - Durva bírságot kapott a visszaesőnek számító Telenor
- 2018.03.10 - Egyre lelkesebben neteznek a magyarok
- 2017.10.09 - Mobil: úgy megy a kétéves hűségidő, hogy marad
- 2017.08.14 - Ingyen szabadítható majd ki a mobil
- 2017.07.17 - Netáfa: az Invitel és a Telenor szabálytalankodott
- 2017.07.03 - Ezt teheti, ha elnémult a mobilja
- 2017.06.27 - Feltöltős mobil: évente ismétlődik a cirkusz
- 2017.06.02 - Milliószám némulhatnak majd el a mobilok
- 2017.05.08 - Észnél kell lenniük, akiknek nem számlás a mobilelőfizetése
- 2017.05.03 - Még fizetnek is a bankkártyásított mobilért
- 2015.07.15 - Telenor: csomagváltásokat hozott a díjemelés
- 2015.07.01 - Mobilos díjemelés: itt az újabb fejlemény!
További kapcsolódó anyagok