Nem tart az OTP az MBH Banktól
2023. május 3.
Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója szerint, aki magasabb kamattal akarja lekötni a pénzét, most is megteheti a bankok segítségével. A bankszámlák nem drágák, ha pedig az MNB sokallja a díjakat, a tranzakciós illeték megszüntetésével kellene kezdeni a csökkentést.
Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója az OTP Bank múlt pénteki közgyűlését követően adott villáminterjút az Azénpénzem.hu-nak.
Azénpénzem: A közgyűlést követő sajtótájékoztatón elmondta, hogy nem egészséges, ha az állam különadókkal avatkozik be a gazdasági folyamatokba. Most mennyire egészséges, vagy mennyire lehet anomáliának nevezni azt, hogy a lakossági betéti kamatok továbbra sem nőttek (egy évvel ezelőtt is erről kérdeztük az elnök-vezérigazgatót), ott vannak azon a nagyjából 1-2 százalékos szinten, mint egy éve, miközben a vállalati betéti kamatok 15 százalékosak is lehetnek. Magyarul a lakosság finanszírozza jelen pillanatban a hitelezést, illetve a bankszektor összes anomáliáját, ami fennáll.
Csányi Sándor: - Azért a lakossági betétek jelentős része látra szóló, és azt a célt szolgálja, hogy tranzaktáljon a lakosság. A lakossági betéteknek mindig volt egy jelentős része, ami annyira rövid időre kerülhetett volna lekötésre, hogy nem kötötték le. Egyébként a lakosságból, aki le akarta kötni a pénzét, annak a pénze vagy befektetési alapokban vagy állampapírban van. Tehát van lehetőség a bankon kívül, de a bankszektor segítségével, a mi közvetítésünkkel is magasabb kamatokat elérni. Azoknak a betéteknek az aránya, amiket időlegesen tartanak a számlákon, és nem érdemesek lekötni, mert tranzakciók alapját szolgálják, alacsony.
A: - A Magyar Nemzeti Bank szerint drágák a bankszámlák Magyarországon. Az MNB csomagárazást szeretne a piacon. Nyáron megérkezik a csökkentett díjú alapszámla. Ez mennyire okozhat változást, mennyire indukálhat versenyt ezen a téren?
Cs: - Biztos lesz verseny, lehet, hogy nagyobb verseny is. De ez a drágák vagy nem drágák a bankok? Tudomásul kell venni, hogy 10 eurónyi összegnek az átutalása, kivétele az ATM-ből, ez mind ugyanannyi kommunikációs költséget, papírköltséget indukál, ugyanaz a számítógépes háttér kell mögé, mintha az 100 dollár lenne vagy 1000 dollár lenne. Magyarországon a tranzakciók átlagösszege sokkal alacsonyabb, mint Nyugat-Európában. Ebből következően, ha azt akarjuk, hogy ugyanaz a technológia szolgálja ki az ügyfeleket, és azt akarjuk, hogy annak költsége megtérüljön, akkor nyilvánvalóan valamivel drágábbnak kell lenni. Természetesen, ha a tranzakciószámok, a volumenek nőnek, akkor tudunk árat csökkenteni. Egyéb esetben csak úgy tudnánk, ha alacsonyabb színvonalú szolgáltatást nyújtanánk.
És persze ott a tranzakciós illeték is. Ha csökkenteni akarják a díjakat, akkor először a tranzakciós illeték és a kétszeres ingyenes ATM-pénzfelvét megszüntetésével lehetne kezdeni.
A: - Elmondta a sajtótájékoztatón, hogy a fúzióval létrejövő MBH Banktól nem tart az OTP, mint versenytárstól. Ezek a bankok ugyanis (a Budapest Bank, az MKB és a Takarékbank) külön-külön nagyobb erőt képviseltek, sok előnyt így feladtak. A Budapest Bank erős volt a kis- és középvállalkozások piacán, a Takarékbank közel állt az ügyfelekhez, az MKB Banknak pedig - amely az utóbbi időben ugyan meggyengült -, komoly tapasztalata volt a nagyvállalati és az exportfinanszírozás terén. Nem gondolja mégis, hogy együtt hatékonyabban tudnak működni? Mennyire jelenthet ez kihívást az OTP számára?
Cs: - Ez a bank semmivel sem különb, mint a K&H vagy az Erste, az Unicredit, a CIB vagy a Raiffeisen, amelyek nagyon jó színvonalú, nagyon jó minőségű bankok. Ezek mind nagyon komoly versenytársak, akiknél nem hiszem, hogy ez a bank jobb szolgáltatást tud nyújtani. Tehát annyira félünk tőle, mint ahogy tartunk a többitől.
Szerző: Lovas Judit
Címkék: Csányi Sándor, OTP, bankbetét, kamat, bankszámla, MBH, bankok, közgyűlés
Csányi Sándor elárulta, mi kell az olcsó bankszámlához
Csányi Sándor
Fotó: Lovas Judit

Csányi Sándorral az OTP Bank pénteki közgyűlését követően készítettük a villáminterjút. A közgyűlésről a beszámolónk itt olvasható.
Szerző: Lovas Judit
Címkék: Csányi Sándor, OTP, bankbetét, kamat, bankszámla, MBH, bankok, közgyűlés
Kapcsolódó anyagok
- 2023.06.02 - Rátenné az állam a kezét minden pénzünkre
- 2023.06.01 - Kár, hogy nálam tartod a pénzed!
- 2023.06.01 - Újabb adót vetett ki a megtakarításainkra a kormány
- 2023.05.15 - Panaszkodnak az ügyvédek az új gigabankra
- 2023.05.10 - Rekord eredmény az OTP-nél, de nincs ok az örömre
- 2023.04.28 - Megtépázta a háború és a magyar kormány az OTP Bank nyereségét
- 2023.03.10 - Az OTP nyereségének döntő részét elvitte az állam
- 2023.02.06 - Lezárult az OTP Csoport legnagyobb bankvásárlása
- 2023.02.01 - Megkapta az OTP Bank az engedélyt, megveheti a kiszemelt szlovén bankot
- 2022.12.12 - Üzbég bankot vett az OTP
- 2022.11.10 - OTP: extraprofit nincs, csak veszteség Magyarországon
- 2022.04.15 - Elárulta Csányi Sándor, mikor emel betéti kamatot az OTP
- 2022.04.14 - Ennyit kapnak az OTP részvényesei
- 2021.10.18 - Tulajdonossá válnak az OTP Bank dolgozói
- 2020.08.10 - Az OTP-vezér nevével élnek vissza a csalók
- 2020.02.17 - Az OTP eladta szlovák leányvállalatát
További kapcsolódó anyagok