Állítólag ömlenek a milliárdok az egészségügybe
Csökkenő várólistákról, a dolgozók bérrendezéséről (nem hagyják „összecsúszni" az ágazati bértáblákat a megemelt minimálbér miatt) és az egészségügybe zúduló milliárdokról beszélt az egészségügyért felelős államtitkár, Ónodi-Szűcs Zoltán a Nézőpont Intézet által szervezett, Gyógyuló egészségügy címmel rendezett konferencián. Az MTI tudósítása szerint elmondta, hogy ebben az évben a tervezetthez képest 150 milliárd forinttal több jutott az ágazatnak, ami a GDP 0,5 százaléka.
Azt elismerte viszont, hogy kevés a szakdolgozó az ágazatban, és a képzésben részesülők száma is kevesebb, mint az OECD-átlag. Az államtitkár ehhez kapcsolódva megemlítette azt a 4,4 milliárd forintos forrást, amelyet ápolói ösztöndíjprogramként szán a kormány az emberi erőforrások fejlesztési operatív program forrásából.
Az orvosi terhek szerinte azzal csökkenthetők, ha több kompetenciát adnak a felsőfokú végzettséggel rendelkező szakápolóknak. Előadásában elhangzott az is, hogy az államtitkárság azt tervezi, hogy a járóbeteg-ellátásban egyfajta kötelező előjegyzést vezet be.
Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium államháztartásért felelős államtitkára is hangsúlyozta, hogy az egészségügy területére a gazdasági növekedést meghaladó mértékben szán forrásokat a költségvetés. Az ágazati bérmegállapodás kapcsán kijelentette: az egészségügyi szakdolgozók bére 2010-hez képest megduplázódik, az alapellátás pedig 54,6 milliárd forintos bővülést könyvelhet el.
A konferencián természetesen szó esett a kórházi tartozásokról is. Banai Péter Benő úgy véli, az eladósodás újra fog termelődni, ha nem foglalkoznak kialakulásának okaival. A megoldás a finanszírozás belső aránytalanságainak fokozatos felszámolása, az alapellátás megerősítése, az ellátórendszer hatékonyságának növelése lehet. Megemlítette még, hogy célszerű lehet a szociális szektorba sorolható ellátásokat leválasztani.
A Magyar Kórházszövetség elnökhelyettese, Velkey György viszont a kórházi adósság újratermelődését rendszerhibának, nem pedig az egyes kórházak rossz menedzsmentpolitikája következményének tartja. A főigazgató beszélt arról is, hogy a magyar kórházi struktúra nem jó, és „az erős lokális politikai érdekek miatt nincs mozgástér”.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: egészség, egészségügy, családi orvos, kórház, EMMI, NGM
Csak előjegyzéssel lehet majd orvoshoz menni?
2016. december 10. A szociális szektorba sorolható ellátásokat leválasztaná, és fokozatosan hatékonyabbá tenné az egészségügyet a nemzetgazdasági tárca – mondta el az államháztartásért felelős államtitkár egy szakmai konferencián. Mint kiderült: az egészségügyi államtitkárság a járóbeteg-ellátásban egyfajta kötelező előjegyzés bevezetését tervezi.Csökkenő várólistákról, a dolgozók bérrendezéséről (nem hagyják „összecsúszni" az ágazati bértáblákat a megemelt minimálbér miatt) és az egészségügybe zúduló milliárdokról beszélt az egészségügyért felelős államtitkár, Ónodi-Szűcs Zoltán a Nézőpont Intézet által szervezett, Gyógyuló egészségügy címmel rendezett konferencián. Az MTI tudósítása szerint elmondta, hogy ebben az évben a tervezetthez képest 150 milliárd forinttal több jutott az ágazatnak, ami a GDP 0,5 százaléka.
Azt elismerte viszont, hogy kevés a szakdolgozó az ágazatban, és a képzésben részesülők száma is kevesebb, mint az OECD-átlag. Az államtitkár ehhez kapcsolódva megemlítette azt a 4,4 milliárd forintos forrást, amelyet ápolói ösztöndíjprogramként szán a kormány az emberi erőforrások fejlesztési operatív program forrásából.
Az orvosi terhek szerinte azzal csökkenthetők, ha több kompetenciát adnak a felsőfokú végzettséggel rendelkező szakápolóknak. Előadásában elhangzott az is, hogy az államtitkárság azt tervezi, hogy a járóbeteg-ellátásban egyfajta kötelező előjegyzést vezet be.
Újratermelődnek a kórházi tartozások
Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium államháztartásért felelős államtitkára is hangsúlyozta, hogy az egészségügy területére a gazdasági növekedést meghaladó mértékben szán forrásokat a költségvetés. Az ágazati bérmegállapodás kapcsán kijelentette: az egészségügyi szakdolgozók bére 2010-hez képest megduplázódik, az alapellátás pedig 54,6 milliárd forintos bővülést könyvelhet el.
A konferencián természetesen szó esett a kórházi tartozásokról is. Banai Péter Benő úgy véli, az eladósodás újra fog termelődni, ha nem foglalkoznak kialakulásának okaival. A megoldás a finanszírozás belső aránytalanságainak fokozatos felszámolása, az alapellátás megerősítése, az ellátórendszer hatékonyságának növelése lehet. Megemlítette még, hogy célszerű lehet a szociális szektorba sorolható ellátásokat leválasztani.
A Magyar Kórházszövetség elnökhelyettese, Velkey György viszont a kórházi adósság újratermelődését rendszerhibának, nem pedig az egyes kórházak rossz menedzsmentpolitikája következményének tartja. A főigazgató beszélt arról is, hogy a magyar kórházi struktúra nem jó, és „az erős lokális politikai érdekek miatt nincs mozgástér”.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: egészség, egészségügy, családi orvos, kórház, EMMI, NGM
Kapcsolódó anyagok
- 2018.06.27 - Később kartonozzák a betegeket
- 2018.02.18 - Jól lehúzzák az autósokat a kórházak
- 2017.12.14 - Egyre több gyógyszer hiányzik a patikákból
- 2017.04.18 - Novembertől az állami egészségügy mindent tudhat rólunk
- 2017.02.03 - Új sztár születhet a cafeteriában
- 2017.01.11 - Így védekezhet az influenza ellen
- 2016.12.07 - Már csak önbecsapás a hálapénz?
- 2016.11.24 - Így hozhat 30 százalékot a befizetés
- 2016.11.17 - Táppénz: megugrott a céges kifizetés
- 2016.10.31 - Pusztuljanak a szegényebbek?
- 2016.10.24 - Meddig él a magyar?
- 2016.10.14 - A betegek csaknem harmada orvos helyett a nethez fordul
További kapcsolódó anyagok