Csak a nyugdíjasokat nem köti az új idősáv
A vásárlási idősáv bevezetését javasolták az Idősek Tanácsának tagjai, de a tavaszitól eltérő gyakorlattal – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter hétfőn a tanácskozás után a közmédiával. Novák Katalin azt mondta, hogy a javaslat szerint az idősek vásárlási idősávja háromról egy-két órára csökkenne, valamint - a generációk közötti feszültség csökkentése érdekében - csak hétköznapokon, és olyan időpontban lenne, amikor amúgy is kicsi a boltok forgalma.
Ábrahám Katalin, az Országos Nyugdíjas Polgári Egyesület XI. kerületi szervezetének elnöke azt hangsúlyozta: a vásárlási idősáv bevezetésére azért van szükség, mert az idősek egy része megnyugtatónak találja, ha külön idősávban, biztonságosan tud vásárolni. Hulák Zsuzsanna, az Idősek Tanácsának egyik tagja azt is felvetette, hogy az üzletek a nyitvatartási idő mellett tüntessék fel azt is, mikor a legkisebb a forgalmuk, ezzel segítve azokat az időseket, akik nem tudják a bevásárlást a nekik fenntartott idősávban elintézni.
A miniszterelnök már kihegyezett tollal várhatott
A miniszter beszámolt arról is, hogy az időseknek fontos a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos szakszerű tájékoztatás, és ehhez elsődlegesen a televíziót, a közmédiát veszik igénybe. A tanács ezért azt is javasolta, hogy jöjjön létre egy olyan műsor, amely tájékoztatja az időseket az aktualitásokról, és praktikus tanácsokat ad nekik arról, hogyan védekezhetnek a leghatékonyabban a koronavírus ellen – tudatta Novák Katalin.A szokásos éjfél közeli időpont helyett a Magyar Közlöny is villámgyorsan megjelent az új idősávokat tartalmazó rendelettel. E szerint kedden (november 24-én) az élelmiszerüzletben, a drogériában és a gyógyszertárban hatályba lépnek a cikkben szereplő új szabályok.
Novák reményének adott hangot, hogy gyors döntés születik az ügyben, a miniszterelnök azonban mintha kihegyezett tollal várta volna a dolgot. Villámgyorsan kitett Facebook posztban jelezte: már alá is írta az idősek vásárlási sávjáról szóló kormányrendeletet. Az idősek ezek szerint hétfőtől péntekig 9-11 órakor védett sávban vásárolhatnak. Hétvégén ugyanez 8-10 órára érvényes. Az említett időpontokban csak a 65 év felettiek lehetnek az üzletekben. Orbán Viktor külön hangsúlyozta is: az idősek bármikor vásárolhatnak. Az időpontok tehát őket nem kötik, csak mindenki mást. Akkor – tesszük már mi hozzá –, amikor a bolti nyitvatartás eleve korlátozott a kijárási tilalom miatt. Szerző: Azénpénzem
Címkék: koronavírus, vásárlás, kormányrendelet, Idősek Tanácsa, családügyi miniszter, idősáv, nyugdíjasok
Kapcsolódó anyagok
- 2020.12.11 - Holnap már nincs vásárlási sáv az idősebbeknek
- 2020.12.07 - Idén elmaradnak a szilveszteri utcabálok
- 2020.12.07 - Kiszámoltuk, valójában hogy néz ki a nyugdíjemelés
- 2020.12.05 - Karácsonyra megszüntetnék a nyugdíjas idősávot
- 2020.12.01 - Maszkviselésben már élvonalban a magyarok
- 2020.11.25 - A nyugdíjasok a postán is elsőbbséget kapnak reggelente
- 2020.11.12 - Már este hét előtt megtagadhatják a belépést az üzletek
- 2020.11.12 - Elmaradhat idén a karácsonyfa
- 2020.11.06 - Így is lehet csinálni nyugdíjas idősávot
- 2020.10.14 - Nem számítanak rohamra az online élelmiszershopokban
- 2020.10.01 - Tartós cikkek helyett most inkább gyógyszert vesz a magyar
- 2020.09.30 - OKSZ: reggel és este ne vásároljanak a nyugdíjasok!
További kapcsolódó anyagok