A legtöbbe kerülő naptejeket hozta ki egy teszt a legrosszabbaknak
2018. július 2.
Állandó vita tárgya, hogy nem azért kell-e magasabb árat adni valamiért, hogy a reklám- és csomagolási költségeket is megfizessük, vagy valóban jobb minőséget kapunk a pénzünkért. Most (ismét) kimutatták, hogy a naptejeket kár drágán venni. Nem mindennel van azonban így.
A műszaki cikkek esetében általános vélekedés szerint az ár meglehetősen jól eligazít a minőségről. A légkondiknál (amelyek beszerzése lassan ezen a nyáron is esedékessé válhat) ez így is van, meg nem is. Egy körültekintő teszten (erről részleteket itt olvashat) mindössze egy termék kapott 4-nél több pontot a hűtési és fűtési hatékonyságra, ráadásul nem is a legdrágább készülék. Az értékelési lista végén sorakozó 8 légkondicionáló viszont egyértelműen olcsóbb árkategóriás, jellemzően 150 és 225 ezer forint körüli árral.
Például a gyereküléseknél – derült ki korábban – sem az ár, sem a márkajelzés nem segít az eligazodásban. Drágán és olcsón is lehet tehát rosszat is és jót is venni. A nagyon meggyőző reklámokkal hirdetett drága ágybetétekről a Tudatos Vásárlók Egyesülete (TVE) tesztje viszont egyértelműen kimutatta: nem érdemes túl sokat áldozni egy matracra, hiszen az olcsóbbak is tudják hozni a drágábbak minőségét.
Mint a német Warentest alapítvány szokásos nyaralási előtti vizsgálatában az idén kimutatta: hasonló a helyzet a naptejekkel is. A G7 által ismertetett eredmény szerint az ellenőrzött 19 különböző termék mindegyike kiválóan vagy jól vizsgázott abból a szempontból, hogy mennyire véd a napsugárzás káros hatásai ellen. Az is kiderült viszont, hogy egyáltalán nem éri meg drága terméket vásárolni, hiszen a diszkontokban kapható, olcsóbb termékek semmivel sem rosszabbak, mint a híres márkák árui.
A három legolcsóbb naptej kiváló minősítést kapott. A hazai Lidl üzletekben is kapható „Cien” fantázianevű naptejből száz milliliter csak 1,18 euróba kerül. A legjobb minőséget érte el a Penny és a Rewe üzleteiben kapható „Today” márkajelzésű krém is, amely csak 1,17 eurót kóstál. Sőt a DM „Sundance” elnevezésű terméke sem túl drága, csupán 2,2 eurót kell kifizetni, és a teszt szerint ez is a legjobb minőségi kategóriába esik.
A legrosszabb minőségi értékelést a teszten a két legdrágább naptej kapta. Az Eco naturkozmetikum termékéből száz milliliter 21,2 euróba kerül, de a vizsgálat kimutatta, hogy hiába van a flakonon magasabb faktorszám, a termék csak alacsonyabb szintű védelmet nyújt a napsugárzás ellen. A második legdrágább áru a Lancaster egyik terméke volt, amelynek az illatosítóanyagával akadtak gondok, ezért csak kielégítő értékelést kapott a szakemberektől.
Korábban – ha nem ennyire egyértelműen – hasonló eredményre jutottak a testápolók terén is (amelyek használata szerintünk a napozást, fürdőzést követően szintén fontos). A tesztgyőztes ugyan ott a legdrágább lett, de kimutatták, hogy a sokkal olcsóbbak is nagyon jók. Több sajátmárkás testápoló is igen remek minősítést kapott. Az idei mustrát is azzal összegezték, hogy a jó bőrápolásnak nem kell drágának lennie!
A drága kontra olcsó vitában akadnak persze olyan cikkek, amelyek esetében a mérleg egyértelműen a nem pénztárcakímélő megoldások felé billen. Például a TVE szerint a korábbi tesztekkel ellentétben a málnaszörpökről az derült ki, hogy az árak pontos eligazítást adhatnak. A legjobb szörpök ugyanis literenként 1500-2000 forint, a középkategóriásak 600-800 forint, a gyümölcsmentes termékek 100 forint körüli áron kaphatók (hasonló ajánlott hígítási arány mellett).
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: termékteszt, ár-érték arány, TVE, Szupermenta, Warentest
Csak a balek veszi a drága terméket?

Arattak a diszkontok sajátmárkás cuccai

Célszerű az ár-érték arányra is figyelni!
A drága kontra olcsó vitában akadnak persze olyan cikkek, amelyek esetében a mérleg egyértelműen a nem pénztárcakímélő megoldások felé billen. Például a TVE szerint a korábbi tesztekkel ellentétben a málnaszörpökről az derült ki, hogy az árak pontos eligazítást adhatnak. A legjobb szörpök ugyanis literenként 1500-2000 forint, a középkategóriásak 600-800 forint, a gyümölcsmentes termékek 100 forint körüli áron kaphatók (hasonló ajánlott hígítási arány mellett).
Érdemes a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Szupermenta tesztjeit is böngészni. Az értékelő táblázatokban az élvezeti értéket mutató pontszámok mellett mindig megtalálhatjuk az árat is. A legutóbbi, a 20 százalékos tejfölökről készített teszt alapján mi az ár-érték arányra is figyelve is kiemelnénk a Coop termékét, de ilyen szempontból a győztes az Auchanban kapható (sokkal olcsóbb) termék lett. A Bakony is ugyanilyen jó, de az ár-érték arányt tekintve az „élbolyban” ez a legdrágább.
Nézze meg karikatúránkat is!
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzemfacebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: termékteszt, ár-érték arány, TVE, Szupermenta, Warentest
Kapcsolódó anyagok
- 2019.10.02 - Az energiatakarékosság koszosabb ruhát hozhat
- 2019.07.21 - Első gyerek? Ne legyen balek!
- 2019.06.23 - Formaldehiddel mérgez a falfestékek harmada
- 2019.04.24 - Mosogatógépből sem a legdrágább a legjobb
- 2019.03.27 - Szinte minden zabkása leszerepelt a teszten
- 2018.12.28 - Közelednek a szilveszteri bulik
- 2018.12.14 - Nem minden citromban van sok C-vitamin
- 2018.12.09 - Nem éri meg a drága konyhai robotgép?
- 2018.10.13 - Gyerekekre veszélyes kozmetikumokat vontak ki
- 2018.08.08 - A vizsgált jégkrémek több mint negyedénél indult hatósági eljárás
- 2018.08.02 - Nem jobb a drágább koktélparadicsom
- 2018.06.04 - Tele van a bolti eper vegyszerrel
- 2018.05.30 - Biztonságos gyerekülést akar? Érdemes alaposan tájékozódni
- 2018.04.26 - A vizsgált tejfölök fele megbukott
- 2018.04.17 - Sok rizs szennyezett arzénnal
- 2018.03.09 - Átverés lehet a méregdrága matrac
- 2018.01.31 - Főként almából áll sok málnaszörp
- 2018.01.26 - Túl sok víz volt a párizsiban
- 2018.01.16 - Alig akad igazán jó hűtő-fűtő berendezés
- 2017.11.24 - Sok kullancs- és bolhacsepp lehet hatástalan
- 2017.10.12 - Gondolja meg, melyik panírozott halrudat veszi!
- 2017.06.04 - Tévévásárlási tanácsok
További kapcsolódó anyagok