Az átmenetnél lehetnek zökkenők
2016. november 22.
Ahogy érzékeljük, éppen csak megindultak a tájékoztató levelek a Citibank lakossági ügyfeleinek, de máris rengeteg kérdés merült fel. Sokan ugyanis nem szánnak órákat arra, hogy alaposan átböngésszenek minden tájékoztatást. Összefoglaltuk a legfontosabb tudnivalókat.
Hosszú átmenet után közzétette a Citibank, hogy lakossági ügyfelei a 2017. február 4-ével kezdődő hétvégén kerülnek át az Erste Bankhoz, erről már sokan kézhez is kapták a tájékoztató levelet. Nem árt az érintetteknek résen lenniük, mert aki nem csinál semmit, az átkerül az Erstéhez, ha pedig ajánlottak neki például hitelkártya „csereterméket” – ezt nem mindenkinél tette meg a bank –, akkor a tétlenséggel azt is elfogadja.
A legtöbb kérdés portálunkhoz arról érkezett, hogy vajon az Erste mennyi ideig biztosítja majd a Citinél megszokott feltételeket. Sajnos ez ügyben nem tudunk igazán megnyugtató választ adni. Az Erste hirdetményében ugyanis azt írja, hogy az állományátruházás során átvett lakossági bankszámlák kedvezményes kondíciói és a hozzá kapcsolódó árak mindössze két hónapig (2017. április 30-ig) irányadóak feltétel és külön vizsgálat nélkül.
Többször is írtunk már arról, hogy érdemes figyelni, melyik feltétel akciós, illetve a kedvező kondíciókat mennyi időre vállalja a bank. Az előbbiek mellett az Erstéhez került bankszámlák esetében a volt Citiseknek jó például tudniuk, hogy a rájuk vonatkozó hirdetményben a limithatárhoz kötött bankon belüli átutalás díját csak visszavonásig nem terhelik. Ez a „visszavonásig” fordulat azt jelenti, hogy bármikor jöhet a sarc. Tapasztalatunk szerint olyankor, amikor ilyen díjra már egyáltalán nem számít az ügyfél.
Az mindenestre mindenkinek elég elgondolkodtató lehet, hogy a Citiseknek ajánlott számlacsomagok kivétel nélkül olyanok, amelyek újonnan nem igényelhetőek. Ezek között több is akad, aminek a „kivezetését” éppen február 4-ére teszik, vagyis ezek csak most, csak a Citibanktól átvett bankszámlásoknak szólnak. Van példa persze arra, hogy az ilyen számlákat a bank hajlandó tovább vezetni (ilyen a Raiffeisen régi Díjnullázója és a CIB Online számlája is, amelyekhez érdemes ragaszkodni), de sajnos általánosabb, hogy ezek előbb-utóbb teljesen megszűnnek. Célszerű felidézni, hogy már a K&H is „kivezette” a korábban a csodakínálatba számító Zérót.
Nagyon fontos: minden átkerülő ügyfél számlaszáma megváltozik, az új számlaszám viszont csak február 4-étől él, addig arra nem érkezhet pénz, és persze kifizetés sem teljesíthető. Az időpont miatt (bár a legtöbb cég, sőt már az állam is átállt a későbbi fizetésre) célszerű odafigyelni az automatikus bérátutalásra, de a rezsifizetésre is. Utóbbiakra különösen azért, mert az Erste csak a Magyar Államkincstár és a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság részére vállalja a számlaváltozás bejelentését. A többieket (például munkáltatót, közüzemi szolgáltatókat) az ügyfélnek kell értesítenie. Az Erste is figyelmeztet arra, hogy a csoportos beszedések (csob) módosítása szolgáltatóként eltérő időt vesz igénybe. Tehát hiába szerepelnek azok változatlan tartalommal az erstés számlán, a megbízások teljesülésére külön oda kell figyelni.
Nem árt felkészülni némi zökkenőkre (jobb az óvatosság!) a kártyák esetében sem. A bankkártyák PIN-kódja – ellentétben a számlaszámokkal –, bár újonnan kapott a plasztik, nem változik. A használat lehet némileg zűrös. A következő évben február 4-én ugyanis a Citibank kártyát (betétit és hitelt egyaránt) blokkolják. Az új, erstés plasztikok az ügyfélszámlák átvételét követően használhatók. A 2017. február 4. napjával kezdődő hétvégére vonatkozó tudnivalókról 2017 januárjában, amikor az inaktív új kártyákat kiküldik, adnak külön tájékoztatást.
Annyit azonban már most lehet tudni, hogy a betéti kártyások SMS értesítést kapnak majd, ha elkezdhetik használni új plasztikjukat. Ez a kártya a bank tájékoztatása szerint az első vásárlással vagy Erste Bank ATM-nél végrehajtott egyenleglekérdezéssel (chip leolvasásával és PIN-kód megadásával) automatikusan aktiválódik.
Ha ezt érdekesnek találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: Citibank, Erste, bankszámla, bankkártya, lakosság, eladás, csob
Citisek, figyelem! Erre számíthattok
Fotó: Latzer Anna

Többen jelezték, hogy még felbukkannak Citibank ajánlatok, mintha „egy valóban élő bankról lenne szó”. Ez nem véletlen, ugyanis december 1-jéig még van mód citis folyószámla nyitására, sőt betéti kártya igénylésére is, és például díjcsomag is módosítható. A Citibank új személyi hiteligénylést egészen 2017. január 3-ig befogad.
Az Erste azt is leszögezi, hogy kifejezetten fenntartja magának a jogot, hogy a Citisekre vonatkozó feltételeket a nála meglévő általános szabályok szerint egyoldalúan módosítsa. A 2017. február 4-étől igényelt új termékekre ez (vagyis a standard kínálat és ár) mindenképpen vonatkozik. Nyilvánvalóan akadhatnak azonban, akiket tart annyira fontosnak a nagybank, hogy nekik külön díjkedvezményeket adjon (megfogalmazásuk szerint „szigorúan üzleti érdekei figyelembevételével a Hirdetményben meghatározott valamely díjtétel beszedésétől esetenként eltekintsen”). Már most kivezetett számlákról beszélnek
Többször is írtunk már arról, hogy érdemes figyelni, melyik feltétel akciós, illetve a kedvező kondíciókat mennyi időre vállalja a bank. Az előbbiek mellett az Erstéhez került bankszámlák esetében a volt Citiseknek jó például tudniuk, hogy a rájuk vonatkozó hirdetményben a limithatárhoz kötött bankon belüli átutalás díját csak visszavonásig nem terhelik. Ez a „visszavonásig” fordulat azt jelenti, hogy bármikor jöhet a sarc. Tapasztalatunk szerint olyankor, amikor ilyen díjra már egyáltalán nem számít az ügyfél.
Az mindenestre mindenkinek elég elgondolkodtató lehet, hogy a Citiseknek ajánlott számlacsomagok kivétel nélkül olyanok, amelyek újonnan nem igényelhetőek. Ezek között több is akad, aminek a „kivezetését” éppen február 4-ére teszik, vagyis ezek csak most, csak a Citibanktól átvett bankszámlásoknak szólnak. Van példa persze arra, hogy az ilyen számlákat a bank hajlandó tovább vezetni (ilyen a Raiffeisen régi Díjnullázója és a CIB Online számlája is, amelyekhez érdemes ragaszkodni), de sajnos általánosabb, hogy ezek előbb-utóbb teljesen megszűnnek. Célszerű felidézni, hogy már a K&H is „kivezette” a korábban a csodakínálatba számító Zérót.
Ezekre kell fokozottan odafigyelni
Nagyon fontos: minden átkerülő ügyfél számlaszáma megváltozik, az új számlaszám viszont csak február 4-étől él, addig arra nem érkezhet pénz, és persze kifizetés sem teljesíthető. Az időpont miatt (bár a legtöbb cég, sőt már az állam is átállt a későbbi fizetésre) célszerű odafigyelni az automatikus bérátutalásra, de a rezsifizetésre is. Utóbbiakra különösen azért, mert az Erste csak a Magyar Államkincstár és a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság részére vállalja a számlaváltozás bejelentését. A többieket (például munkáltatót, közüzemi szolgáltatókat) az ügyfélnek kell értesítenie. Az Erste is figyelmeztet arra, hogy a csoportos beszedések (csob) módosítása szolgáltatóként eltérő időt vesz igénybe. Tehát hiába szerepelnek azok változatlan tartalommal az erstés számlán, a megbízások teljesülésére külön oda kell figyelni.
Nem árt felkészülni némi zökkenőkre (jobb az óvatosság!) a kártyák esetében sem. A bankkártyák PIN-kódja – ellentétben a számlaszámokkal –, bár újonnan kapott a plasztik, nem változik. A használat lehet némileg zűrös. A következő évben február 4-én ugyanis a Citibank kártyát (betétit és hitelt egyaránt) blokkolják. Az új, erstés plasztikok az ügyfélszámlák átvételét követően használhatók. A 2017. február 4. napjával kezdődő hétvégére vonatkozó tudnivalókról 2017 januárjában, amikor az inaktív új kártyákat kiküldik, adnak külön tájékoztatást.
Annyit azonban már most lehet tudni, hogy a betéti kártyások SMS értesítést kapnak majd, ha elkezdhetik használni új plasztikjukat. Ez a kártya a bank tájékoztatása szerint az első vásárlással vagy Erste Bank ATM-nél végrehajtott egyenleglekérdezéssel (chip leolvasásával és PIN-kód megadásával) automatikusan aktiválódik.
Ha ezt érdekesnek találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: Citibank, Erste, bankszámla, bankkártya, lakosság, eladás, csob
Kapcsolódó anyagok
- 2017.02.14 - Megtudtuk, ennyi citis nem kért az Erstéből
- 2017.02.07 - Döcögve indult újra az Erste
- 2017.01.30 - Számlaszerződés? Hiába várja!
- 2016.11.21 - Megvan az időpont, mikor kerülnek a Citisek az Erstéhez
- 2016.11.03 - Könnyebb bankváltás? Sokan maradhatnak mégis csapdában
- 2016.11.02 - Tízezreket vett át sikeresen az OTP
- 2016.10.14 - Sokba kerülhet a banki csábítás
- 2016.02.03 - Az enyészeté lesz a magyar AXA Bank
- 2016.02.01 - Citi hitelkártya? Már az Erste az úr!
- 2015.12.18 - Zöld utat kapott az Erste a Citi felvásárlásához
- 2015.09.02 - Aláírták, az Erste kapja a Citi magánügyfeleit
További kapcsolódó anyagok