CIB leállás: nem akkor és nem úgy

2019. március 12. Március harmadik hétvégéje helyett két áprilisi hétvégén esik ki a szolgáltatás a CIB Banknál – tudatta a hitelintézet. A leállás a kártyás tranzakciókat is érinti.

A CIB márciusban szerverparkját költözteti, illetve egyúttal fejleszti is, ami kieső szolgáltatásokat jelent – tájékoztatott korábban a bank. Most azt jelezték, hogy a korábban meghirdetett március harmadik hétvégéje helyett április első és harmadik hétvégéjén kell az ügyfeleknek bizonyos fokú leállással számolniuk. A bankkártyás tranzakciók – hangsúlyozta a bank – mindössze egyszer kétórás időtartamban nem lesznek elérhetőek az éjjeli órákban.

A költöztetés, illetve fejlesztés miatt április 6-án (szombaton) 23:00 órától 2019. április 7-én (vasárnap) 05:00 óráig és 2019. április 19-én (pénteken) 23:00 órától 2019. április 20-án (szombaton) 20:00 óráig a netbank, az online, a mobilalkalmazás, az eBroker, a Business terminal és online nem lesz elérhető, valamint a CIB24 telefonos ügyfélszolgálat is csak korlátozott funkcionalitással használható majd. A bankkártya letiltásának lehetősége természetesen ebben az időszakban is biztosított lesz.

2019. április 20-án (szombaton) 00:00 órától 02:00 óráig a CIB által kibocsátott betéti és hitelkártyákkal végzett tranzakciók (bármilyen vásárlás és készpénzfelvétel), valamint a bank által üzemeltetett ATM-ek szolgáltatásai és a CIB által működtetett POS terminálok esetében a cibes betéti és hitelkártya tranzakciók nem lesznek elérhetőek.

2019. április 6-án (szombaton) 23:00 órától 2019. április 7-én (vasárnap) 05:00 óráig és 2019. április 19-én (pénteken) 23:00 órától 2019. április 20-án (szombaton) 20:00 óráig a bank által a kereskedők számára biztosított internetes kártyaelfogadás nem lesz elérhető.

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok