Megegyeztek az MNB-vel is, ingyenes lesz az alapszámla
2025. április 9.
Célba ért a nemzetgazdasági miniszter fenyegetése: sorra jelentik be a bankok, hogy a jogszabályban lehetővé tett inflációkövető díjemelés mértékével csökkentik az ügyfelek költségeit. Csakhogy a legnagyobb tételt a tranzakciós illeték felemelése jelenti, amit viszont a kormánynak kellene elengednie. A bankok megegyeztek az MNB-vel is, az ötpontos csomag részeként egy ideig ingyenes lesz az alapszámla.
Nem várták meg a bankok, hogy Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter beváltsa a fenyegetését és árstopot vezessen be a banki díjakra. A miniszter Facebook posztban tett „ajánlása” szerint keddig el kellett dőlni, hogy maguktól lépnek-e a pénzintézetek, vagy a kormány beavatkozik. A miniszter a 2024 év végi díjakat tartotta referenciának.
A hitelintézetek a szabályozásnak megfelelően 2023-ban 14,5 százalékos, tavaly pedig 17,6 százalékos emelést hajtottak végre. Az idén 3,7 százalékos a hivatalosan megengedett drágítás, de ehhez hozzájön még a tranzakciós illeték előző évi emelésének (a magánszemélyekre tavaly díjstopot hirdettek) hatása is. Ugyanakkor Nagy Márton szerint a banki szolgáltatások díjainak drágulása jóval az indokolható szint fölött van, februárban 12,5 százalék volt éves alapon. A tranzakciós illeték emelése nagyot dobott rajta, de a kormány ezt a tényt folyamatosan „elfelejti”.
A gyakorlatban ez a lépés azt jelenti, hogy az OTP Bank a fizikailag kibocsátott lakossági forint betéti bankkártyák 2025. május 1. és 2026. április 30. között esedékes éves díját minden ügyfél esetében a jelenleg érvényes éves díjhoz képest 700 forinttal csökkenti, hacsak ezekre a díjakra nem lesz eltérő jogszabályi rendelkezés. A betéti bankkártyával nem rendelkező lakossági bankszámlás ügyfeleinek hasonló értékben egyszeri jóváírást kész végrehajtani a bank 2025 júniusában – írja közleményében a pénzintézet.
Az akció azért nem érinti az OTP Junior kártyabirtokos ügyfeleket, mert számukra a számlavezetés és a bankkártya (egy sor további szolgáltatás mellett) egyaránt díjmentes.
Az OTP Bank már bevezetett díjkedvezményei változatlanul elérhetők a bank ügyfelei számára, sőt, azok egy részét a Bank – új, eltérő jogszabály hiányában – kész meghosszabbítani 2026. június 30-ig. Ezek közül kiemelendő:
- a legnépszerűbb „Bázis” számlához elérhető 100 ezer forintig díjmentes utalást biztosító e-utalási kedvezmény továbbra is akciósan nulla forintért elérhető;
- az ATM szolgáltatások 2025. március 1-jén csökkentett díja változatlanul kedvezményes marad – a törvény által biztosított, kétszeres ingyenes készpénzfelvételen túl;
- továbbra is akciósan díjmentes az OTP Bank középárfolyamán devizaváltást kínáló Árfolyam+ szolgáltatás;
- a bank díjmentes készpénzfelvételt kínál az OTP Csoport 8 külföldi országában, több mint 2.500 OTP csoporttagi ATM-ből.
Az OTP Bank az egyeztetések nyomán kész azt is vállalni, hogy a lakossági bankszámlákra és betéti kártyákra vonatkozóan működési vagy inflációs okokból nem hajt végre díjemelést 2026. június 30-ig.
A Raiffeisen Bank 2025. május 1-jével csökkenti lakossági ügyfelei napi bankolással kapcsolatos kiadásait, így 2026. június 30-ig kedvezményeket biztosít a lakossági bankszámla- és kártyadíjakból. A teljes kedvezménycsomag összességében megegyezik a bank által 2025-ben jogszerűen végrehajtott inflációs díjemelés mértékével – hangsúlyozta a pénzintézet. A Raiffeisen emellett 2026. június 30-ig meghosszabbítja és változatlan formában fenntartja a rugalmas Aktív bankszámla esetén az első éves bankkártya díjmentességét, valamint a jelenleg érvényben lévő havi számlavezetési díj akciót.
A fentieken túl 2026. június 30-ig infláció és belső működési költségen alapuló, egyoldalú díjmódosítást nem hajt végre a lakossági bankszámlákhoz és betéti kártyákhoz kapcsolódó díjakban a Raiffeisen.
A K&H Bank önkéntes árkorlátozási vállalást tesz, és a 2025. április 1-i hatállyal meghirdetett inflációs és egyéb működési jellegű okból bevezetett lakossági bankszámlavezetési és bankkártya szolgáltatási díjemelését 2025. május 1-től kezdődő akció keretében 2026. június 30-ig nem számítja fel. Az akció alatti díjak mértéke megegyezik a 2025. január elejei díjszabással – írta a pénzintézet.
A CIB Bank is bejelentette, hogy csatlakozik a bankok önkéntes vállalásához. Az inflációs szintnél ugyan jóval alacsonyabb inflációkövető díjemelést hajtott végre – hangsúlyozta a pénzintézet közleményében -, a 2025. április 1-jétől beszedett magasabb díjak különbözetét visszatéríti ügyfelei számára. Arról, hogy ezt hogyan és mikor hajtja végre, az érintett ügyfelek külön tájékoztatást kapnak. Simák Pál, a CIB Bank elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta: a lakossági bankszámlák és bankkártyák díjait a korábbi, az inflációs emelés előtti szintre mérsékli, és ezt az árszintet vállalja a bank 2026. június 30-ig.
Az Erste Bank még márciusban jelentette be, nem drágít a fogyasztói árak emelkedése miatt.
Az ötpontos megállapodás szerint a bankok a jövőben ingyenessé teszik az alapszámlát mindaddig, amíg az infláció szintje három egymást követő hónapban a jegybanki toleranciasáv felső határa (4%) alá nem süllyed. Ezzel párhuzamosan legkésőbb a PAD díjkimutatásokkal (egységes európai díjkimutatás) együtt a bankok értesítik azokat az ügyfeleket, akik a jelenleginél kedvezőbb számlacsomagot is választhatnának. További segítséget jelent az a jövőben induló ügyféltájékoztató kampány, amely részletes felvilágosítást ad a bankok számlacsomagjainak éves költségéről, így a már meglévő számlacsomag is összehasonlíthatóvá válik más, kedvezményesebb konstrukcióval. A jegybank és a Bankszövetség megállapodott arról is, hogy a pénzintézetek a jegybanki díjcsomag-kalkulátorral segítik a legkedvezőbb számlacsomag kiválasztását honlapjukon. A gyorsabb számlaváltás érdekében a régi számlát ezután online is felmondhatják az ügyfelek.
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!
Szerző: Lovas Judit
Címkék: bankok, díjak, bankkártya, bankszámla, számlavezetés, infláció, díjemelés, alapszámla, tranzakciós illeték
Célba ért a fenyegetés, így csökkentik díjaikat a bankok
Fotó: clipart.com
Nem várták meg a bankok, hogy Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter beváltsa a fenyegetését és árstopot vezessen be a banki díjakra. A miniszter Facebook posztban tett „ajánlása” szerint keddig el kellett dőlni, hogy maguktól lépnek-e a pénzintézetek, vagy a kormány beavatkozik. A miniszter a 2024 év végi díjakat tartotta referenciának.
A kormány miatt drága a bankolás
Mint már sokszor – legutóbb itt - megírtuk, a banki költségek emelkedése nagy mértékben köszönhető a magyar kormánynak, az általa bevezetett tranzakciós illetéknek. A banki utalásokra, pénzfelvételre először 2013-ben kivetett tranzakciós illeték alaposan megdrágította a hitelintézeti szolgáltatásokat. Ezt az adóterhet azóta már kétszer, legutóbb jó alaposan tavaly nyáron (az ezt követő díjemelésekről itt írtunk), emelték meg. Az állam étvágya miatti drágulást pedig még megfejelte: időközben lehetővé tették a bankoknak, hogy díjaikat utólag, az előző évi infláció mértékében emeljék.A hitelintézetek a szabályozásnak megfelelően 2023-ban 14,5 százalékos, tavaly pedig 17,6 százalékos emelést hajtottak végre. Az idén 3,7 százalékos a hivatalosan megengedett drágítás, de ehhez hozzájön még a tranzakciós illeték előző évi emelésének (a magánszemélyekre tavaly díjstopot hirdettek) hatása is. Ugyanakkor Nagy Márton szerint a banki szolgáltatások díjainak drágulása jóval az indokolható szint fölött van, februárban 12,5 százalék volt éves alapon. A tranzakciós illeték emelése nagyot dobott rajta, de a kormány ezt a tényt folyamatosan „elfelejti”.
Az OTP kezdte a sort
Tegnap aztán az inflációs díjemelést már végrehajtott vagy bejelentett bankok sorra tették közzé, hogy visszaállítják az emelés előtti díjszintet. Portálunknak megküldött közleményében az OTP Bank tegnap azt írta, hogy kész többmilliárd forint értékű kedvezményt meghosszabbítani, továbbá 2025. május 1. és 2026. április 30. között kész összesen csaknem kétmilliárd forinttal csökkenteni a lakossági ügyfelei által fizetendő banki költséget. Ez az összeg megfelel a 2025-re törvényileg megengedett inflációs díjemelés ügyfélkedvezményekkel csökkentett hatásának, így az OTP Bank – a Nemzetgazdasági Miniszter kérésének megfelelően – kész visszatérni a 2025. év eleji lakossági banki díjakhoz.A gyakorlatban ez a lépés azt jelenti, hogy az OTP Bank a fizikailag kibocsátott lakossági forint betéti bankkártyák 2025. május 1. és 2026. április 30. között esedékes éves díját minden ügyfél esetében a jelenleg érvényes éves díjhoz képest 700 forinttal csökkenti, hacsak ezekre a díjakra nem lesz eltérő jogszabályi rendelkezés. A betéti bankkártyával nem rendelkező lakossági bankszámlás ügyfeleinek hasonló értékben egyszeri jóváírást kész végrehajtani a bank 2025 júniusában – írja közleményében a pénzintézet.
Az akció azért nem érinti az OTP Junior kártyabirtokos ügyfeleket, mert számukra a számlavezetés és a bankkártya (egy sor további szolgáltatás mellett) egyaránt díjmentes.
Az OTP Bank már bevezetett díjkedvezményei változatlanul elérhetők a bank ügyfelei számára, sőt, azok egy részét a Bank – új, eltérő jogszabály hiányában – kész meghosszabbítani 2026. június 30-ig. Ezek közül kiemelendő:
- a legnépszerűbb „Bázis” számlához elérhető 100 ezer forintig díjmentes utalást biztosító e-utalási kedvezmény továbbra is akciósan nulla forintért elérhető;
- az ATM szolgáltatások 2025. március 1-jén csökkentett díja változatlanul kedvezményes marad – a törvény által biztosított, kétszeres ingyenes készpénzfelvételen túl;
- továbbra is akciósan díjmentes az OTP Bank középárfolyamán devizaváltást kínáló Árfolyam+ szolgáltatás;
- a bank díjmentes készpénzfelvételt kínál az OTP Csoport 8 külföldi országában, több mint 2.500 OTP csoporttagi ATM-ből.
Az OTP Bank az egyeztetések nyomán kész azt is vállalni, hogy a lakossági bankszámlákra és betéti kártyákra vonatkozóan működési vagy inflációs okokból nem hajt végre díjemelést 2026. június 30-ig.
Sorra léptek a többiek is
Az MBH Bank a már meghirdetett, 2025. április 30-ától alkalmazandó, az inflációra tekintettel történő díjemelés mértékével, így összesen közel 1,5 milliárd forinttal csökkenti, és 2026. június 30-ig nem emeli a lakossági bankszámlákra és betéti kártyákra vonatkozó, ügyfelei által fizetendő díjakat – írta az Azénpénzem.hu-nak küldött közleményében a bank. Az MBH Bank korábban meghirdetett kedvezményei továbbra is érvényben maradnak az ügyfelek számára, így többek között a havi számlavezetési díjból elérhető e-kivonat és bankkártyás fizetési kedvezmény is.A Raiffeisen Bank 2025. május 1-jével csökkenti lakossági ügyfelei napi bankolással kapcsolatos kiadásait, így 2026. június 30-ig kedvezményeket biztosít a lakossági bankszámla- és kártyadíjakból. A teljes kedvezménycsomag összességében megegyezik a bank által 2025-ben jogszerűen végrehajtott inflációs díjemelés mértékével – hangsúlyozta a pénzintézet. A Raiffeisen emellett 2026. június 30-ig meghosszabbítja és változatlan formában fenntartja a rugalmas Aktív bankszámla esetén az első éves bankkártya díjmentességét, valamint a jelenleg érvényben lévő havi számlavezetési díj akciót.
A fentieken túl 2026. június 30-ig infláció és belső működési költségen alapuló, egyoldalú díjmódosítást nem hajt végre a lakossági bankszámlákhoz és betéti kártyákhoz kapcsolódó díjakban a Raiffeisen.
A K&H Bank önkéntes árkorlátozási vállalást tesz, és a 2025. április 1-i hatállyal meghirdetett inflációs és egyéb működési jellegű okból bevezetett lakossági bankszámlavezetési és bankkártya szolgáltatási díjemelését 2025. május 1-től kezdődő akció keretében 2026. június 30-ig nem számítja fel. Az akció alatti díjak mértéke megegyezik a 2025. január elejei díjszabással – írta a pénzintézet.
A CIB Bank is bejelentette, hogy csatlakozik a bankok önkéntes vállalásához. Az inflációs szintnél ugyan jóval alacsonyabb inflációkövető díjemelést hajtott végre – hangsúlyozta a pénzintézet közleményében -, a 2025. április 1-jétől beszedett magasabb díjak különbözetét visszatéríti ügyfelei számára. Arról, hogy ezt hogyan és mikor hajtja végre, az érintett ügyfelek külön tájékoztatást kapnak. Simák Pál, a CIB Bank elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta: a lakossági bankszámlák és bankkártyák díjait a korábbi, az inflációs emelés előtti szintre mérsékli, és ezt az árszintet vállalja a bank 2026. június 30-ig.
Van, aki nem emelt
A Gránit Bank közleményben tudatta, hogy nem emelte a díjakat 2025-ben. A pénzintézet a hétköznapi bankoláshoz kapcsolódó díjait, mint például a számlavezetési díjakat, az átutalások díjait sok éve nem emelte meg. A bankkártyás vásárlás, és az iSMS szolgáltatás mindkét számlacsomagban eddig is ingyenes volt.Az Erste Bank még márciusban jelentette be, nem drágít a fogyasztói árak emelkedése miatt.
Megegyeztek az MNB-vel is
De nemcsak az NGM „kérésének” tettek eleget a bankok, hanem megjárták a jegybankot is. Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank új elnöke tegnap fogadta a Magyar Bankszövetség vezetőit, és abban állapodtak meg, hogy öt intézkedéssel erősítik a tájékoztatást és csökkentik egyes lakossági pénzügyi szolgáltatások díját – írta közleményében az MNB.Az ötpontos megállapodás szerint a bankok a jövőben ingyenessé teszik az alapszámlát mindaddig, amíg az infláció szintje három egymást követő hónapban a jegybanki toleranciasáv felső határa (4%) alá nem süllyed. Ezzel párhuzamosan legkésőbb a PAD díjkimutatásokkal (egységes európai díjkimutatás) együtt a bankok értesítik azokat az ügyfeleket, akik a jelenleginél kedvezőbb számlacsomagot is választhatnának. További segítséget jelent az a jövőben induló ügyféltájékoztató kampány, amely részletes felvilágosítást ad a bankok számlacsomagjainak éves költségéről, így a már meglévő számlacsomag is összehasonlíthatóvá válik más, kedvezményesebb konstrukcióval. A jegybank és a Bankszövetség megállapodott arról is, hogy a pénzintézetek a jegybanki díjcsomag-kalkulátorral segítik a legkedvezőbb számlacsomag kiválasztását honlapjukon. A gyorsabb számlaváltás érdekében a régi számlát ezután online is felmondhatják az ügyfelek.
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!
Szerző: Lovas Judit
Címkék: bankok, díjak, bankkártya, bankszámla, számlavezetés, infláció, díjemelés, alapszámla, tranzakciós illeték
Kapcsolódó anyagok
- 2025.04.29 - Csányi Sándor elárulta, mire vezet a készpénzhasználat ösztönzése
- 2025.04.28 - Újabb árkorlátozás: el se hinné, mennyit drágultak ezek a termékek
- 2025.04.19 - Ismét horror áron adják majd a gyümölcsöket?
- 2025.04.10 - A választások után drágul a mobil, a net
- 2025.04.01 - Előírták, most pedig megtiltanák az inflációkövető áremelést a bankoknak
- 2025.03.03 - Bejelentést tett az Erste a számladíjakról
- 2025.01.06 - Mától több bank is drágít
- 2024.11.28 - Jövő év közepéig biztos marad a kamatstop
- 2024.11.14 - Újabb bank drágít az adóemelés miatt
- 2024.11.06 - Elindult a lavina: újabb bank hárítja át az adót
- 2024.11.04 - Elsőként az OTP hárítja át lakossági ügyfeleire az adóemelést
- 2024.10.09 - Vigyázat, csak átmeneti lehet a bankszámlák díjmentessége!
- 2024.07.25 - Ennyit húznak le lakossági ügyfeleiktől a bankok
További kapcsolódó anyagok