Utoljára vész el a SZÉP-kártyás pénz
2018. május 7.
Időarányosan jelenleg a tavalyinak a duplájára rúg az az összeg, amit több mint 300 ezer SZÉP-kártyás elbukhat – számolta ki az Azénpénzem.hu. Évről-évre egyre több marad kihasználatlanul a pihenőplasztikokon, de ennek szerencsére már utoljára van jelentősége. Novemberre ugyanis alapvetően átalakulnak a szabályok.
Az előző hosszú hétvégén – derült ki az Azénpénzem.hu érdeklődésére adott banki válaszokból – alaposan belehúztak a SZÉP-kártyákkal rendelkezők a költésbe. Az OTP ügyfelei a május elsejei hosszú hétvégén 146 millió forinttal csökkentették a pihenőplasztikokon levő, május 31-én lejáró összeget. A K&H arról számolt be, hogy az elmúlt egy hónapban a rendelkezésre álló összegnek körülbelül 13 százalékát használták fel a kártyabirtokosok. Az MKB idén lejáró juttatással rendelkező kártyabirtokosai a hosszú hétvégén a korábbinak a dupláját adták ki.
Hiába költöttek azonban serényen a pihenőkártyások, még mindig elképesztő összegre rúg a fel nem használt keret. Az OTP-nél ez még mindig hárommilliárd, az MKB-nál 515 millió, a K&H-nál pedig 400 millió forintot tesz ki. Összesen tehát közel 4 milliárd forintot bukhatnak el a SZÉP-kártyák birtokosai. Összehasonlításul: tavaly ilyenkor még „csak” kétmilliárd forint volt veszélyben. A jelenleg érvényes jogszabály alapján a SZÉP-kártyákra két éve utalt juttatások érvényessége minden évben május 31-én jár le, ezt követően az a munkáltató vagy jogutódja kapja vissza az összeget, amely annak idején a juttatást adta.
A cafeteriát működtető munkáltatók szinte kivétel nélkül ajánlanak SZÉP-kártyát, így alighanem még mindig ennek a változása érinti a legtöbb munkavállalót (a cafeteria elemekről és szabályokról itt tájékozódhat). Arra a kérdésünkre, hogy pontosan mikor mire számíthatnak a pihenőkártyások, a K&H szakértői azt válaszolták, hogy „az új szabályozással kapcsolatban még folynak még az egyeztetések a törvényhozókkal, és kialakítás alatt van a folyamat”.
Az MKB tájékozottabbnak tűnik. Mint elmondták: már elkezdték kidolgozni a folyamatot, és az elkövetkező hónapokban folyamatos munkával kialakítják, hogy teljes mértékben megfeleljenek a rendelet előírásainak. A szükséges eljárásrendeket, rendszerfejlesztéseket a 2018. novemberi határidőre mindenképpen elkészítik, és be is vezetik. Azt tervezik, hogy a pénzforgalmi számlát mind a közel 223,5 ezer kártyabirtokosuk számára megnyitják.
Az új rendelkezések alapján a pihenőkártyások speciális bankszámlát kapnak, a határidőre fel nem használt pénz pedig a továbbiakban nem vész el, de havonta 3 százalék (plusz áfa) díjat levon belőle a bank. El tehát nem vész, de aki nem figyel, annak gyorsan fogy; számításaink szerint például 50 ezer forint két év alatt a felénél is kevesebbre olvad.
A csekélyebb pénz persze még mindig jobb, mint a semmi. A bankok válaszai alapján végzett kalkulációnk szerint most körülbelül 310 ezren átlagosan és fejenként majdnem 13 ezer forintjukat veszíthetik el. Számukra némi bizakodásra adhat okot, hogy az MKB hangsúlyozta: amennyiben az idei évi elszámolásokkal kapcsolatos eljárásban esetleg módosulás történik, minden érintett kártyabirtokost időben tájékoztat majd. Ebből arra következtetünk, hogy talán most sincs minden veszve azoknak, akik nem tudják időben elkölteni a pihenőkártyás pénzt.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: SZÉP-kártya, pihenőkártya, cafeteria, bankok, szabályozás
Cafeteria: jelentős változás jön
Fotó: Azénpénzem
Az előző hosszú hétvégén – derült ki az Azénpénzem.hu érdeklődésére adott banki válaszokból – alaposan belehúztak a SZÉP-kártyákkal rendelkezők a költésbe. Az OTP ügyfelei a május elsejei hosszú hétvégén 146 millió forinttal csökkentették a pihenőplasztikokon levő, május 31-én lejáró összeget. A K&H arról számolt be, hogy az elmúlt egy hónapban a rendelkezésre álló összegnek körülbelül 13 százalékát használták fel a kártyabirtokosok. Az MKB idén lejáró juttatással rendelkező kártyabirtokosai a hosszú hétvégén a korábbinak a dupláját adták ki.
Hiába költöttek azonban serényen a pihenőkártyások, még mindig elképesztő összegre rúg a fel nem használt keret. Az OTP-nél ez még mindig hárommilliárd, az MKB-nál 515 millió, a K&H-nál pedig 400 millió forintot tesz ki. Összesen tehát közel 4 milliárd forintot bukhatnak el a SZÉP-kártyák birtokosai. Összehasonlításul: tavaly ilyenkor még „csak” kétmilliárd forint volt veszélyben. A jelenleg érvényes jogszabály alapján a SZÉP-kártyákra két éve utalt juttatások érvényessége minden évben május 31-én jár le, ezt követően az a munkáltató vagy jogutódja kapja vissza az összeget, amely annak idején a juttatást adta.
A határidő kitolására remek tippet adott a Termál Online. Mint leírták: a fürdők nagy részében lehet ajándékutalványt vagy bérletet vásárolni SZÉP-kártyával. Ilyen módon akár még egy plusz évet is nyerhetnek a plasztikok birtokosai.
Évről-évre egyre több pénz vész el a pihenőplasztikokról – mutattuk ki korábban (mint az a cikkünkhöz készített, igen látványos grafikonon is jól látszott). A két évvel korábbinál 2017-ben 45 százalékkal magasabb összeget buktak el a dolgozók, az eddigiek szerint az idei adatok pedig újabb jelentős megugrást mutathatnak majd. Szerencsére azonban ilyen jókora (és végleges) pénzvesztéstől utoljára kell tartani. Már megjelentek ugyanis azok az új szabályok, amelyek ezen a téren nagy változást hoznak (ezekről részletesebben itt írtunk).A cafeteriát működtető munkáltatók szinte kivétel nélkül ajánlanak SZÉP-kártyát, így alighanem még mindig ennek a változása érinti a legtöbb munkavállalót (a cafeteria elemekről és szabályokról itt tájékozódhat). Arra a kérdésünkre, hogy pontosan mikor mire számíthatnak a pihenőkártyások, a K&H szakértői azt válaszolták, hogy „az új szabályozással kapcsolatban még folynak még az egyeztetések a törvényhozókkal, és kialakítás alatt van a folyamat”.
Még az idei maradéknál is lehet remény?
Az MKB tájékozottabbnak tűnik. Mint elmondták: már elkezdték kidolgozni a folyamatot, és az elkövetkező hónapokban folyamatos munkával kialakítják, hogy teljes mértékben megfeleljenek a rendelet előírásainak. A szükséges eljárásrendeket, rendszerfejlesztéseket a 2018. novemberi határidőre mindenképpen elkészítik, és be is vezetik. Azt tervezik, hogy a pénzforgalmi számlát mind a közel 223,5 ezer kártyabirtokosuk számára megnyitják.
Az új rendelkezések alapján a pihenőkártyások speciális bankszámlát kapnak, a határidőre fel nem használt pénz pedig a továbbiakban nem vész el, de havonta 3 százalék (plusz áfa) díjat levon belőle a bank. El tehát nem vész, de aki nem figyel, annak gyorsan fogy; számításaink szerint például 50 ezer forint két év alatt a felénél is kevesebbre olvad.
A csekélyebb pénz persze még mindig jobb, mint a semmi. A bankok válaszai alapján végzett kalkulációnk szerint most körülbelül 310 ezren átlagosan és fejenként majdnem 13 ezer forintjukat veszíthetik el. Számukra némi bizakodásra adhat okot, hogy az MKB hangsúlyozta: amennyiben az idei évi elszámolásokkal kapcsolatos eljárásban esetleg módosulás történik, minden érintett kártyabirtokost időben tájékoztat majd. Ebből arra következtetünk, hogy talán most sincs minden veszve azoknak, akik nem tudják időben elkölteni a pihenőkártyás pénzt.
Nézze meg karikatúránkat is!
Az új pihenőkártyás szabályokról részletesebben itt olvashat
A cafeteria jelenlegi szabályait, adókulcsait itt nézheti meg
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: SZÉP-kártya, pihenőkártya, cafeteria, bankok, szabályozás
Kapcsolódó anyagok
- 2019.09.11 - A SZÉP-kártya tartja fenn a belföldi turizmus bevételét
- 2018.07.05 - A bérmegállapodásba venné be a cafeteriát a szakszervezet
- 2018.06.21 - Ugrik a céges bérlet, az iskolakezdési támogatás
- 2018.06.20 - Az adótörvényekkel keményen belenyúlnak a munkaerőpiacba
- 2018.06.13 - Nagyot buktak a SZÉP-kártyások
- 2018.05.23 - Napi 240 millió forint költés kell? Ez elég reménytelen
- 2018.04.23 - Itt az új SZÉP-kártyás szabályok!
- 2018.04.13 - Alig kellenek a dolgozóknak az adómentes juttatások
- 2018.03.06 - Bankoknál landol a SZÉP-kártyás pénz
- 2018.01.23 - Imádunk céges pénzen nyaralni
- 2017.12.13 - Rákaptak a magyarok az itthoni szállodákra
- 2017.06.08 - Egyre több pénz vész el a SZÉP-kártyákról
- 2017.05.11 - SZÉP-kártya: így költsünk el gyorsan kétmilliárdot
További kapcsolódó anyagok