Budapesti csapat nyerte a PénzSztár versenyt

2014. december 13. A budapesti Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium Részvényesek nevű csapata nyerte a második országos középiskolai pénzügyi-gazdasági versenyt, a PénzSztárt. A verseny nagyon szoros volt, a csütörtöki döntőn csak az utolsó játékban dőlt el, és a győztes csapat mindössze két ponttal előzte meg a békéscsabai Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola együttesét.

A második PénzSztár versenyre október 5-ig jelentkezhettek 14–20 év közötti diákok négyfős csapatokkal. Összesen 712 csapat regisztrált, a 207 magyarországi mellett két határon túli – zentai és székelyudvarhelyi – középiskolából, ebből 648 együttes ért el értékelhető eredményt az októberben megrendezett többfordulós internetes előselejtezőkön. Közülük a legjobb száz csapat mérte össze tudását előbb a megyei selejtezőkben, aztán a hét magyarországi régióban lebonyolított középdöntőkben, végül a budapesti elődöntőben.

A tavalyihoz hasonlóan, ezúttal is egyenlő arányban kerültek a legjobb négy közé szakközépiskolák (a békéscsabai Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium, illetve a soproni Fáy András Közgazdasági, Üzleti és Postai Szakközépiskola), valamint gimnáziumok (a miskolci Herman Ottó Gimnázium és a budapesti Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium) együttesei.

A döntőben a csapatoknak tíz feladatot kellett megoldaniuk. Az elméleti ismeretek mellett kreativitásukra és előadói készségeikre egyaránt szükségük volt a diákoknak, miközben semmilyen külső segítséget, segédletet nem használhattak. Az öttagú zsűri, melynek elnöke Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke volt, az egyes feladatokat – mint például a csapatok bemutatkozó videóját, egy ismert történelmi személyiség portréjának vagy fogalmaknak az értelmezését, egy adott témában való pro és kontra érvelést, illetve tanácsadást – szubjektíven értékelte. A többi feladatnál – igaz-hamis kérdés eldöntése, definíciók megadásánál, a játékvezető által ismertetett adat becslése, valamint adatok párosítása – a helyes találatok száma rangsorolt.

A győztes a tavalyihoz hasonlóan ezúttal is egy gimnázium csapata lett: a budapesti Részvényesek. Ez bizonyítja, hogy nemcsak a gazdasági tanulmányokat folytató fiatalok lehetnek eredményesek egy pénzügyi-gazdasági tematikájú versenyen, hanem a pénzügyek iránt érdeklődő, de nem szakiskolába járó diákok is sikerrel megoldhatják a feladatokat.

A budapestiek csak az utolsó feladatban előzték meg a második helyezett békéscsabai csapatot, s vehették át a fődíjat, a TakarékPont bankkártyán átadott fejenként százezer forintot és a médiatámogató HVG által felajánlott okostelefonokat. A harmadik helyen a miskolciak végeztek, míg a negyedikek a soproniak lettek.

A tavalyi sikeres debütálást követően az idei verseny anyagi feltételeit a Takarékbank fő támogatásával 16 cég teremtette elő, a lebonyolítással pedig a Magyar Pénzügyi Almanachot az idén már 24. alkalommal kiadó TAS-11 Kft-t bízták meg. A versenyt a tervek szerint jövőre is megrendezik.

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , ,

Kapcsolódó anyagok