Bőven van miből keresni albérletet a pótlólagosan felvett diákoknak

2024. augusztus 29. Már minden érintett megtudhatta, hogy a pótfelvételin be tudott-e jutni valamilyen felsőoktatási intézménybe. Úgy tűnik, azok, akik így csak most indulhatnak majd albérletet keresni, bőséges kínálatból választhatnak. Kérdés persze, milyen áron.

Már közzétette az Oktatási Hivatal, hogy a pótfelvételin milyen pontokkal lehetett sikerrel venni az akadályt (ezek részletesen itt érhetők el). A 2024-es pótfelvételin 17 ezernél is többen jelentkeztek valamelyik magyar egyetemre – írta meg az Eduline.hu. A cikk szerint bár a meghirdetett képzések többsége önköltséges volt, akadtak a legnépszerűbb szakok esetében is állami ösztöndíjas férőhelyek, amiken ezúttal is magas ponthatárokat húztak.

Az ingatlan.com erre a napra időzítve arról tájékoztatott, hogy az országos albérletpiacon számottevően megnőtt a kínálat az elmúlt négy hétben. Jelenleg több mint 16 ezer lakóingatlan-hirdetésből válogathatnak a bérlők. A jelenlegi kínálat az egy évvel korábbihoz képest 17 százalékkal, az egy hónappal ezelőtti szinthez viszonyítva pedig 13 százalékkal több kiadó lakást jelent.

Debrecen alig marad el Budapesttől


Az idei albérletszezonban újdonságot jelent, hogy a kínálat bővülését nem követte le a kereslet növekedése. Vélhetően részben a magas bérleti díjak miatt. Augusztus első négy hetében a kiadó lakások iránt 130 ezer telefonos érdeklődést mért az ingatlan.com, ami 30 százalékkal több júniushoz képest, de az előző év azonos időszakától 20 százalékkal elmarad.

A hirdetési portál összegyűjtötte, hogy a hallgatók átlagosan hol mennyiért vehetnek ki lakást. Mint tudatták, Budapesten augusztus végén közel 10 ezer kiadó lakás volt a piacon, amelyek az átlagos bérleti díja 250 ezer forintot tett ki. A legnagyobb kínálattal rendelkező kerületek közül a XI.-ben és a XIII.-ban is ennyivel számolhatnak a bérlők. A legolcsóbb kerületek között van a XV., a XX., a XXI. és a XXIII., utóbbiakban az átlagos lakbér 170 ezer és 185 ezer forint között alakul.

Az egyetemvárosok körében továbbra is Debrecen számít a legdrágábbnak, ahol 230 ezer forintos átlagos bérleti díj jellemzi a kiadó lakásokat. Győrben ugyanez az összeg havonta 190 ezer forint. Szegeden és Pécsen egyaránt 150 ezer forint az átlag. Veszprémben 160 ezer, Kecskeméten 145 ezer forintot kell fizetni kiadó lakást keresőknek. Miskolcon átlagosan 110 ezer forintért kínálják a tulajdonosok a kiadó lakásokat.

Szerző: BVJ
Címkék:  , , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok