Van, ahol komoly bűn a bennfentes kereskedés
2024. február 2.
Bűnösnek vallotta magát Joe Lewis milliárdos bennfentes kereskedésben, aki akár több évi börtönbüntetést is kaphat tetteiért. Az angol mágnás fizetség gyanánt osztotta meg a titkos információkat munkatársaival és szeretőjével.
Az angol milliárdost, Joe Lewist tavaly júliusban vádolta meg az amerikai tőzsdefelügyelet és a New York-i ügyészség azzal, hogy privát repülőgépének pilótáinak és több volt szeretőjének, köztük egy korábbi szépségverseny győztes hölgynek titkos információkat adott át különböző cégekkel kapcsolatban. Az információk birtokában aztán a beosztottjai és barátnői olyan ügyleteket hajthattak végre, amelyek több százezer dolláros nyereséget hoztak számukra. Bár tavaly még tagadta a vádakat, de Lewis végül bűnösnek vallotta magát a bíróság előtt.
„Annyira zavarban vagyok a tetteim miatt és elnézést kérek a bíróságtól” - mondta a megtört milliárdos múlt szerdán a kerületi bíróság előtt. Bevallotta azt is, hogy tettei elkövetésekor is tisztában volt vele, hogy helytelen amit tesz.
A hasonló ügyletek végrehajtásához a milliárdos egyébként anyagi segítséget is nyújtott. Így például repülőgépe pilótáinak fejenként félmillió dolláros hitelt adott, hogy abból vegyenek részvényeket, továbbra is az ő belső információra alapozva. Állítólag azért tette mindezt, hogy így juttassa őket egyfajta „nyugdíjalaphoz”. Máskor a tudomására jutott rossz híreket osztotta meg, így például egy szarvasmarhákat tenyésztő ausztrál élelmiszeripari cég igazgatósága értesítette, hogy a Queensland tartományt sújtó monszun esőzés jelentős károkat okoz majd nekik, amiket a biztosítók nem fognak teljeskörűen megtéríteni. Ekkor a milliárdos szólt pilótáinak, hogy azonnal adják el a cégben meglevő részvényeiket, hogy elkerüljék a veszteségeket.
Wiliams a New York-i ügyészség egyik leghíresebb egységét, a Southern District of New York (SDNY) vezeti, amely gyakran kerül a címlapokra, amikor erélyesen fellépnek a fehérgalléros Wall Street-i bűnözők ellen. Így például ők képviselik a vádat Sam Bankman-Fried, a bebukott FTX kriptotőzsde csaló vezetője ellen is. Szintén ennek az irodának az ügyészei vádolták meg a 2000-es évek legelején Martha Stewartot, a 80-as és 90-es évtized egyik legismertebb amerikai médiaszemélyiségét azzal, hogy bennfentes infók alapján adott megbízást brókerének. Az akkori beszámolók szerint az ünnepelt sztár is azt hitte, hogy büntetlenül megúszhatja majd tetteit, de végül őt is elítélték és börtönbe kellett vonulnia.
Az SDNY ügyészei olyan hírnévnek örvendenek, hogy többek szerint az USA-ban nagy sikerrel futó „Billions” tévésorozatban róluk mintázták az egyik főszereplőt, a kemény államügyészt. A sorozat, amelyet itthon „Milliárdok nyomában” címmel az HBO-n lehet megnézni, egy kőkemény államügyész és egy zseniális ám gyakran bennfentes kereskedésben is bűnös fedezeti alap vezetőjének párharcáról szól. A sorozatban csak a forgatókönyvírókon múlik, hogy végül kit ítélnek el, de a fenti példákból láthattuk, hogy a valóságban a legnagyobbakra is lecsap az amerikai igazságszolgáltatás.
Ha ezt érdekesnek találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat
Szerző: Szepesi László
Címkék: Securities and Exchange Commission, SEC, Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet, bennfentes kereskedelem, Joe Lewis
Börtönbe juthat a milliárdos
A SEC washingtoni központja
Fotó: SEC
Fotó: SEC
Az angol milliárdost, Joe Lewist tavaly júliusban vádolta meg az amerikai tőzsdefelügyelet és a New York-i ügyészség azzal, hogy privát repülőgépének pilótáinak és több volt szeretőjének, köztük egy korábbi szépségverseny győztes hölgynek titkos információkat adott át különböző cégekkel kapcsolatban. Az információk birtokában aztán a beosztottjai és barátnői olyan ügyleteket hajthattak végre, amelyek több százezer dolláros nyereséget hoztak számukra. Bár tavaly még tagadta a vádakat, de Lewis végül bűnösnek vallotta magát a bíróság előtt.
„Annyira zavarban vagyok a tetteim miatt és elnézést kérek a bíróságtól” - mondta a megtört milliárdos múlt szerdán a kerületi bíróság előtt. Bevallotta azt is, hogy tettei elkövetésekor is tisztában volt vele, hogy helytelen amit tesz.
A most 86 éves angol milliárdos vagyonát több mint 6 milliárd fontra becsülik. A szegénysorból származó befektető mosogatófiúként kezdte egy sörözőben. Vagyonát igazán 1992-ben növelte meg, amikor Soros Györggyel egy időben ő is az angol font bukására spekulált, majd három évvel később a mexikói peso ellen fogadott nagy sikerrel. Ma már a Bahama-szigeteken él, vagyonát egy családi tröszt kezeli, amely többek között a Premier League-ben szereplő Tottenham Hotspur többségi tulajdonosa.
A bennfentes kereskedést sokan nem tekintik komoly bűnnek Magyarországon, és úgy általában Kelet-Európában sem, ahol a többség a sógor-koma-jó barát világban, a különböző kapcsolatok által működtetett rendszerben nőtt fel. Azonban a világ legfejlettebb tőkepiacán a hatóságok a lehető legerélyesebben lépnek fel az ilyen bűncselekmények ellen és még a leggazdagabb és leghíresebb befektetők is csúnyán megüthetik a bokájukat, ha elkapják őket.Így könnyű
A vád konkrét példákat mutat be arról, hogyan adott át információkat Lewis fizetség gyanánt. A milliárdos például 2019-ben megtudta, hogy az általa tulajdonolt Solid Bioscience nevű cég izomsorvadás elleni eljárása sikerrel teljesített egy klinikai tesztet, ezért a cég árfolyama várhatóan jelentősen emelkedni fog a következő napokban. Az információt azonnal megosztotta Carolyn Carterrel, a Virgin-szigetek 2016-os szépségkirálynőjével, akkori szeretőjével. A nő mindenét pénzzé tette, és 700 ezer dollár értékben vásárolt a részvényekből, még mielőtt a többi piaci szereplő számára nyilvánossá vált volna a jó hír. A részvényeken néhány hónap alatt legkevesebb 500 ezer dollárnyi profitot zsebelt be...A hasonló ügyletek végrehajtásához a milliárdos egyébként anyagi segítséget is nyújtott. Így például repülőgépe pilótáinak fejenként félmillió dolláros hitelt adott, hogy abból vegyenek részvényeket, továbbra is az ő belső információra alapozva. Állítólag azért tette mindezt, hogy így juttassa őket egyfajta „nyugdíjalaphoz”. Máskor a tudomására jutott rossz híreket osztotta meg, így például egy szarvasmarhákat tenyésztő ausztrál élelmiszeripari cég igazgatósága értesítette, hogy a Queensland tartományt sújtó monszun esőzés jelentős károkat okoz majd nekik, amiket a biztosítók nem fognak teljeskörűen megtéríteni. Ekkor a milliárdos szólt pilótáinak, hogy azonnal adják el a cégben meglevő részvényeiket, hogy elkerüljék a veszteségeket.
Ne húzz ujjat velük!
Ezeknek a belső és titkos információknak az átadása a törvény szerint bennfentes kereskedelemnek minősül, és mint ilyen, a tiszta és átlátható tőkepiac egyik legdurvább megsértésének számít az USA-ban. Nem számít a rang, nem számít a vagyon, a tőkepiac tisztasága elleni csalásokat a hatóságok erőteljesen üldözik. Ahogyan Damian Williams, a vádat képviselő New York-i ügyész fogalmazott: „A törvény mindenkire vonatkozik, függetlenül attól, hogy ki vagy és hogy mekkora vagyonod van”.Wiliams a New York-i ügyészség egyik leghíresebb egységét, a Southern District of New York (SDNY) vezeti, amely gyakran kerül a címlapokra, amikor erélyesen fellépnek a fehérgalléros Wall Street-i bűnözők ellen. Így például ők képviselik a vádat Sam Bankman-Fried, a bebukott FTX kriptotőzsde csaló vezetője ellen is. Szintén ennek az irodának az ügyészei vádolták meg a 2000-es évek legelején Martha Stewartot, a 80-as és 90-es évtized egyik legismertebb amerikai médiaszemélyiségét azzal, hogy bennfentes infók alapján adott megbízást brókerének. Az akkori beszámolók szerint az ünnepelt sztár is azt hitte, hogy büntetlenül megúszhatja majd tetteit, de végül őt is elítélték és börtönbe kellett vonulnia.
Az SDNY ügyészei olyan hírnévnek örvendenek, hogy többek szerint az USA-ban nagy sikerrel futó „Billions” tévésorozatban róluk mintázták az egyik főszereplőt, a kemény államügyészt. A sorozat, amelyet itthon „Milliárdok nyomában” címmel az HBO-n lehet megnézni, egy kőkemény államügyész és egy zseniális ám gyakran bennfentes kereskedésben is bűnös fedezeti alap vezetőjének párharcáról szól. A sorozatban csak a forgatókönyvírókon múlik, hogy végül kit ítélnek el, de a fenti példákból láthattuk, hogy a valóságban a legnagyobbakra is lecsap az amerikai igazságszolgáltatás.
Ha ezt érdekesnek találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat
Szerző: Szepesi László
Címkék: Securities and Exchange Commission, SEC, Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet, bennfentes kereskedelem, Joe Lewis
Kapcsolódó anyagok
- 2024.05.28 - Jól megy most a kriptonak
- 2024.02.19 - Új indexeket indított a hazai tőzsde
- 2024.02.13 - Mi lesz az angol fonttal?
- 2024.02.07 - Rekordot döntött a Meta
- 2024.01.15 - Most kaphat igazán szárnyra a bitcoin
- 2023.11.28 - Terroristák is használhatták a legnagyobb kriptotőzsdét
- 2023.11.07 - Akár száz évre is ítélhetik a csaló kripto mogult
- 2023.09.05 - Csatát nyert a kripto a tőzsdefelügyelettel szemben
- 2023.06.16 - Megtámadta a kriptotőzsdéket az amerikai tőzsdefelügyelet
- 2021.02.16 - Eljárás indulhat a Tesla vezére ellen árfolyam-manipuláció miatt
- 2020.10.19 - Az árfolyamot védte, 15 milliós bírságot kapott bennfentes kereskedésért
További kapcsolódó anyagok