Biztonságos gyerekülést akar? Érdemes alaposan tájékozódni
A Tudatos Vásárlók Egyesülete (TVE) 47 különböző, Magyarországon is kapható autós gyerekülést tesztelt laboratóriumban nemzetközi fogyasztóvédelmi szervezetekkel és a német ADAC autóklubbal együtt. Vizsgálták többek között, hogy mennyire nyújt biztonságot a gyerekeknek frontális vagy oldalirányú ütközésnél, milyen könnyen használható, mennyire kényelmes, és tartalmaz-e egészségre káros vegyi anyagokat, mint például policiklusos aromás szénhidrogének (PAH), ftalát, fenolok, formaldehid, égésgátlók. Ez utóbbiak jelenléte azért fontos kérdés, mert potenciális rákkeltő, mutagén, hormonrendszert károsító anyagokról van szó, amelyek a bőrrel érintkezve bejuthatnak a gyerekek szervezetébe.
A biztonsági tesztben a szakértők azt vizsgálták, hogy frontális és oldalirányú ütközés esetén elmozdul-e a gyerekülés, milyen erő éri a gyerek fejét, mellkasát, nyakát. Azokat a gyereküléseket, amelyek több korosztálynak készülnek, kisebb és nagyobb próbababákkal is tesztelték. Két termék – egy Recaro és egy Concord – gyakorlatilag megbukott ezen a megmérettetésen. A 0-tól 5-ig terjedő skálán az egyik nulla, a másik mindössze fél pontot kapott.
A gyerekülésekhez a TVE összeállított egy vásárlási útmutatót is. Ez azért lehet hasznos, mert jelenleg két különböző szabvány él, amelyek között nem könnyű eligazodni.
Ezek ráadásul nem is a legolcsóbb termékek közé tartoznak (az áruk 85-120 ezer forint). Nehezíti a vásárló helyzetét, hogy a biztonság nem egyértelműen márkafüggő, ugyanis a fenti két márkának van olyan terméke is, amelyik kimondottan jól szerepelt a biztonsági teszten. További 5 termék vásárlását egyébként szintén nem ajánlják a szakértők, mert ezek is 2 pontnál kevesebbet kaptak biztonságra, és ugyanazért az árért kaphatunk olyan gyerekülést is, ami sokkal biztonságosabb.A Tudatos Vásárlók Egyesülete azokat a termékeket szerepelteti a honlapján megjelenő tesztjeiben, amelyek a teszt publikálásának időpontjában új termékként elérhetők hazai boltokban ill. magyar nyelvű webáruházakban, akkor is ha maga a tesztelés akár előző években történt. Emellett az egyesület arra ösztönzi a vásárlókat, hogy a környezettudatosság jegyében lehetőleg válasszanak használt terméket, de azok vásárlása előtt is tájékozódjanak a tesztből. Az autós gyerekülés teszt megjelenésekor a Recaro Optia gyerekülés szerepelt egy magyar nyelven elérhető webshopban, habár a gyártó tavaly visszavonta a terméket a piacról, éppen a 2016-os ADAC teszt rossz eredménye miatt. A TVE teszt publikálásának hatására a márka hazai forgalmazója elérte, hogy a webshop levegye az oldaláról ezt a terméket, így az már nem kapható új termékként, ezért a TVE is törölte a tesztjéből.
Az egészségre káros vegyi anyagok, mint például a policiklusos aromás szénhidrogének (PAH), ftalát, fenolok, formaldehid, égésgátlók 29 gyerekülés esetében gyakorlatilag egyáltalán nem jelentenek kockázatot. Két termék azonban ezen a vizsgálaton is elég rosszul szerepelt.A TVE hangsúlyozta, hogy népszerűek az „együttnövő” gyerekülések, vagyis például azok, amelyek 0-36 kg-ig használhatók. Szakértők szerint viszont ezeknek az üléseknek a hátránya, hogy általában kevésbé biztonságosak, mivel eleve nagyobb gyerekekre van kialakítva az egész szerkezet. A gyártók ezt úgy küszöbölik ki, hogy kiegészítő szűkítő ülést adnak a kisebb babákhoz. Ennek viszont gyakran a használhatóság látja kárát, az ilyen ülések nehézkesen mozgathatók. A tesztben 3 ilyen termék szerepelt, mindhárom 2-nél kevesebb pontot kapott biztonságra, és az is bebizonyosodott, hogy nem könnyű a használatuk. (A teljes teszt itt vásárolható meg.)
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: vásárlás, termékteszt, TVE, gyerekülés
Kapcsolódó anyagok
- 2019.07.21 - Első gyerek? Ne legyen balek!
- 2019.04.24 - Mosogatógépből sem a legdrágább a legjobb
- 2019.04.04 - Vigyázat, veszélyesek ezek az autós gyerekülések!
- 2019.03.27 - Szinte minden zabkása leszerepelt a teszten
- 2019.03.11 - Gyerekszülés akár ötvenen túl is
- 2018.12.14 - Nem minden citromban van sok C-vitamin
- 2018.12.09 - Nem éri meg a drága konyhai robotgép?
- 2018.10.13 - Gyerekekre veszélyes kozmetikumokat vontak ki
- 2018.08.08 - A vizsgált jégkrémek több mint negyedénél indult hatósági eljárás
- 2018.08.02 - Nem jobb a drágább koktélparadicsom
- 2018.07.02 - Csak a balek veszi a drága terméket?
- 2018.06.04 - Tele van a bolti eper vegyszerrel
- 2018.04.26 - A vizsgált tejfölök fele megbukott
- 2018.04.17 - Sok rizs szennyezett arzénnal
- 2018.03.09 - Átverés lehet a méregdrága matrac
- 2018.01.31 - Főként almából áll sok málnaszörp
- 2018.01.26 - Túl sok víz volt a párizsiban
- 2018.01.16 - Alig akad igazán jó hűtő-fűtő berendezés
- 2017.11.24 - Sok kullancs- és bolhacsepp lehet hatástalan
- 2017.06.04 - Tévévásárlási tanácsok
További kapcsolódó anyagok