Beütött a rezsipánik a használtautó-piacon is
2022. szeptember 5. Augusztusban fordult elő idén első ízben, hogy 10 ezernél kevesebb használt személyautót hoztak be Magyarországra. A szokásos nyári visszaesést a rezsi emelkedése miatti félelem és a benzinár várható emelése tovább erősítette.A Datahouse adatai szerint a használtautó-import volumene idén augusztusban 9701 volt, ami 11 százalékkal marad el a tavalyi hasonló időszakban regisztrált 10901 darabtól. Bár az év még jól indult, hiszen az első öt hónapban több mint 58 ezer használt személyautó áramlott az országba, 14 százalékkal több, mint egy évvel korábban, júniusban fordulat történt. A nyár kezdete óta a havi behozatali számok rendre elmaradnak az előző év értékeitől. Nyolc hónap adatai alapján a használtimport volumene már csupán 4,9 százalékkal haladja meg a tavalyi szint felett.
- Az augusztusi minimum több tényező együttes hatásának köszönhető – magyarázza Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója. – Ebben a hónapban eleve minden évben érezhető néhány százalékos visszaesés az előző hónapokhoz képest a szabadságolási főszezon miatt. Most augusztusban emellett a bizonytalanság is sokakat visszatartott az autóvásárlástól: a rezsiköltségek sokak számára még ismeretlen mértékű emelkedése mellett a piac felett egyre határozottabban ott lebeg az üzemanyagár-támogatás közeljövőben bekövetkező kivezetésének lehetősége is, ami jelentősen meglódítaná az üzemeltetési költségeket.
Tovább rontják a használtautó-importőrök lehetőségeit az egyre feljebb kúszó hitelkamatok, illetve a tartósan 400 forint körül alakuló euróárfolyam is. Ráadásul az újautók hiánya miatt a nyugati piacokon is jelentősen drágultak az elérhető használt járművek.
A JóAutók.hu keresési adatai is alátámasztják az autópiaci félelmek begyűrűzését. A portálon lefolytatott keresések száma az elmúlt hónapban visszaesett: a korábbi években szokásos 5 százalék körüli mérték helyett a csökkenés idén augusztusban 10 százalék volt. A keresések száma pedig viszonylag megbízhatóan előrevetíti, hogy a következő egy-két hónapban milyen irányba mozdul a tényleges autóvásárlások száma.
A további lassulás ellen hat ugyanakkor, hogy augusztusban továbbra is 10 ezer alatt alakult az eladott új személyautók száma, igaz, a 9987 darab növekedést jelent a júliusi 8955 darabhoz képest. A márkakereskedőknél azonban továbbra is hosszúak a várólisták, az előjegyzések zöme 2023-ra szól, nem egy esetben akár 12 hónapos határidőt tudnak csak vállalni egy-egy márka hazai képviseletei. Aki ennél gyorsabban szeretné lecserélni autóját, továbbra is jobbára külföldön keres majd alternatív megoldást.
- Ősszel várhatóan ismét látunk majd 10 ezer feletti behozatali értékeket, ám a gazdasági kilátások további romlásával egyre nő az esélye, hogy az év első felében látott felívelés ellenére az év egészében a tavalyi 132 ezres szint alatt marad a behozott használt autók száma – tette hozzá Halász Bertalan.
A használtautó-import mennyisége az év eddigi nyolc hónapjában összesen 89471 darab volt, ami továbbra is 4,9 százalékkal magasabb az előző év hasonló időszakában regisztrált 85325 darabnál. Ugyanebben az időszakban az újautó-eladások száma 76349 volt, ami 10,2 százalékkal marad el az egy évvel korábbi 85027 darabtól.
Szerző: Azénpénzem
Címkék: autó, használtautó, hiány, eladás, JóAutók.hu, DataHouse, import, gépkocsi
Kapcsolódó anyagok
- 2024.05.03 - Havi 9 ezer használt autót hoznak be az országba
- 2024.03.20 - Rekordot döntött a használtautó-piac
- 2023.10.20 - Kamatcsökkenésre és béremelésre várnak az autóvásárlók
- 2023.09.05 - Idén ötödével csökkent a használtautó-import
- 2023.06.05 - Negyedével esett vissza a használt autók importja
- 2023.03.27 - Nem mindig fizet a casco
- 2023.01.19 - Tíz év alatt duplázódott a használt autók piaca
- 2022.12.05 - Bírsággal díjazta az MNB a MOL jó hírét
- 2022.11.02 - Vigyázat, sok Suzukiban problémás a fékezés!
- 2022.10.04 - Csaknem 10 százalékkal kevesebb új autót helyeztek forgalomba
- 2022.09.20 - A havi matrica 70 százalékkal drágul
- 2022.09.05 - Mától változik a parkolás Budapesten, többet kell fizetni
- 2022.09.02 - Már látszik a rezsiemelés a lakáspiacon
- 2022.08.23 - Átlag 27 ezerrel fizetünk majd többet a rezsire
- 2022.08.12 - Már elkezdődött a változás az ingatlanpiacon a rezsiemelés miatt
- 2022.08.09 - A nyugdíjasokon üti a legnagyobbat a rezsiemelés
- 2022.08.05 - Januárra jöhet az újabb rezsiemelés?
- 2022.07.29 - Nem jár automatikusan a nagycsaládosoknak a rezsikedvezmény
- 2022.07.26 - Őrülten keresi a lakosság az alternatív fűtési lehetőségeket
- 2022.07.25 - Eluralkodott a pesszimizmus a magyar gazdaságban
- 2022.07.22 - Több tízezer forinttal is többet fizethetünk majd
- 2022.07.21 - Kiderült, mennyit fizetünk augusztustól a rezsire
- 2022.07.18 - Hitelbedőlési hullámot hozhat a rezsidíjak brutális emelése
- 2022.07.15 - Visszamenőleg büntetnek minket a rezsi emelésével
- 2022.07.04 - Kevés az új autó, több használtat importálunk
- 2022.05.19 - Sohasem látott mennyiségben vehetnek idén használt autót
- 2022.03.25 - A háború miatt nagyot nőtt a használt autók ára
- 2022.01.20 - Sohasem vettek a magyarok ennyi használt autót
- 2022.01.05 - Ilyen sohasem volt korábban az autópiacon
- 2021.12.14 - Ráhajtott a GVH az autóhirdetések piacára
- 2021.12.02 - Tippek az autó télre felkészítéséhez
- 2021.10.21 - Lassan tör előre a négyévszakos autógumi
- 2021.09.14 - Tovább drágulhat a jogosítvány
- 2021.08.19 - Nőnek az eladások, tovább drágulhatnak az autók
- 2021.07.20 - Rekordon a használtautó-piac
További kapcsolódó anyagok