Betiltott összetevőt is találtak a hamis kölnikben

2023. november 6. Luxusmárkáknak álcázott 61 ezer parfümözött sprayt foglaltak le egy budapesti raktárépületben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei. A kölnik vizsgálata során kiderült, hogy azok az Európai Unióban betiltott összetevőt is tartalmaznak.

A NAV munkatársai az egykori Ganz-gyár területén kialakított piacon ellenőriztek. A járőrök az épület negyedik emeletéről az ablakon keresztül ráláttak a harmadik emelet egyik raktárára, ahol garmadával parkoltak a kartondobozok. A raktárba könnyen bejutottak, mert az ajtón lévő lakat nem volt zárva, a helyiségben épp senki nem tartózkodott. 

A pénzügyőrök a prémiummárkák felirataival jelzett dobozokban parfümös testpermetekre bukkantak. A különböző márkajelzésű – többek között Gucci, Hugo Boss, Dior, Lancőme, Armani, Chanel – kölnik az előzetes szakvélemény szerint hamisítványok, és azokat a védjegy tulajdonosának engedélye nélkül hozták volna forgalomba. A NAV munkatársai az illatszerek tulajdonosát és a raktár bérlőjét nem találták ott, illetve az épület biztonsági őre sem tudott felvilágosítást adni egyik személyről sem. 

A pénzügyőrök összesen 61 ezer doboznyi testpermetet foglaltak le, és iparjogvédelmi jogok megsértése miatt eljárást indítottak. A NAV közbelépése nélkül a jogtulajdonosok a hamisítványok forgalmazásával 336 millió forint vagyoni hátrányt szenvedtek volna el. A lefoglalt illatszerek vizsgálata során az is kiderült, hogy az Európai Unióban betiltott összetevőt is tartalmaznak.

Szerző: Azénpénzem
Címkék:  , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok