Ha kitart a lendület, az árak is meglódulhatnak

Berobbannak a magánépítések?

Fotó: clipart.com
2025. február 17. Az építőipar tavaly az előző évi, nem túl acélos, adatokhoz képest is visszaesést mutatott. Januárban azonban – állítja az Újház –valósággal felrobbant az építőanyag kereskedők forgalma. Elgondolkodtató ugyanakkor, hogy 2024-ben is látszott megugrás, ezt azonban később, főként a második félévben, kifejezett vergődés követte.

Tavaly decemberben az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 4,2 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól – tette közzé a KSH. A hivatalos statisztika szerint az építményfőcsoportok közül az épületek építésének termelése 1,0, az egyéb építményeké 10,2 százalékkal volt alacsonyabb. Az előző havihoz képest pozitív lett az elmozdulás. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján decemberben az építőipar termelése 0,7 százalékkal meghaladta a novemberit.

Juhász Attila, az Újház Zrt. és az ÉVOSZ Építőanyag-kereskedelmi Tagozatának elnöke hangsúlyozta, hogy ezek az adatok nem tükrözik vissza azt a lendületet, ami a lakásépítési és felújítási piacon beindulni látszik. Úgy látja, hogy az építőanyag kiskereskedelemben a felfutás előszele hónapok óta érzékelhető, a január pedig valóságos robbanást hozott.

Elképesztő növekedések


Az Újház építőanyag kereskedelmi vállalat adatai szerint a falazóanyagok (téglák) értékesített mennyisége januárban 58 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. Hasonlóan jól futottak januárban a burkolóanyagok és a szaniterek, ami a lakásfelújítások egyik kiemelt termékköre. Ezek mennyisége közel 50 százalékkal nőtt az előző év januárjához képest. A szakember azt gondolja, mindez már a januárban indult vidéki otthonfelújítási program előszele lehet, hiszen ennél a támogatási formánál a fürdőszoba felújítással kapcsolatos anyag és munkadíj számlák is elszámolhatóak.

Forrás: KSH

Az előzőekhez hozzátette azonban, hogy az időjárási körülmények miatt a januári hónap az egyik legkevésbé erős forgalmi szempontból, így a mostani az impozáns számokból még nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. Megjegyezzük, a január régebben kifejezetten holtszezonnak számított az építőiparban, tavaly azonban a KSH 17,2 százalékos növekedést mért, ezen belül az épületek építése pedig 20,5 százalékkal ugrott meg. Az év további részében, mint az a grafikonon is jól látszik, kifulladt a lendület. Az előző év egészében az építőipar 0,4 százalékkal múlta alul a 2023-ast.

Állítólag még nem látszik drágulás


Az ÉVOSZ szakelnöke szerint az építkezők számára kedvező, hogy a forgalom jelentős növekedése mellett az építőanyag árak januárban nem nőttek. A tavalyi évhez képest átlagosan 2 százalékkal még olcsóbban is lehetett beszerezni a termékeket. A gyártók és a kereskedők nem is számítanak idén az inflációt érdemben meghaladó drágulásra – nyugtatgat Juhász. Mint kifejtette, az árukészlet mindenütt bőséges, és a piaci verseny is elég éles ahhoz, hogy a fogyasztók kiváló feltételekkel tudjanak építőanyagot vásárolni.

A magunk részéről elég szkeptikusak vagyunk ezen a téren. Egyértelmű tapasztalat, hogy a növekvő kereslet felhajtja az árakat. Tavaly a KSH adatai szerint az építőipar termelői árai az infláció feletti mértékben, átlagosan 5,9 százalékkal haladták meg az előző évit. Pedig „robbanásról” aligha lehetett 2024-ben beszélni. Az idén viszont mindenki azt találgatja, mennyi pénz zúdulhat az ingatlanpiacra, ezen belül is a magánépítések, felújítások területére.

Szerző: B.Varga Judit
Címkék:  , , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok