Hiába a megállapodás, nem drágult az olaj a nemzetközi piacokon
2020. április 14.
Február óta folyamatosan zuhan az üzemanyag ára a magyar kutakon. A benzin 2010 óta nem volt annyira olcsó, mint mostanában. Közben a benzinkutak által alkalmazott árak között történelmi nagyságúra nőhetett a különbség.
Lényegében nem reagált a nemzetközi olajpiac arra, hogy másfél havi huzavona után a világ olajtermelőinek sikerült megállapodniuk kitermelésük eddig legnagyobb csökkentésében. Tegnap az északi-tengeri Brenttel hordónként ugyanúgy 31-33 dollár körüli áron, a nyugati féltekén irányadó texasi középnehéz olajjal pedig 22-24 dollár táján folyt a kereskedés, mint az előző hét végén.
A megállapodást egy héten keresztül tartó telefonsorozatot, négynapos videókonferenciát követően, a hétfői piacnyitás (a piac nem pihent tegnap sem) előtt négy órával sikerült tető alá hozni. Eszerint az olajtermelők május elején napi 9,7 millió hordóval csökkentik a termelésüket. Ez a világtermelés 10 százalékát jelenti. A visszafogásból csak Oroszország 2,5 millió hordót vállalt, ötször annyit, mint amennyire március elején még nem volt hajlandó. Akkor főleg emiatt hiúsult meg a megállapodás, és kezdődött szabályos árháború az olajpiacon.
A mostani korlátozások két évig tartanak, és az OPEC tervei szerint fokozatosan egyre kisebbek lesznek. Június után a 9,70 millió hordós csökkentés napi 7,6 millió lesz az év végéig, majd 2022-ig 5,6 millió.
Kérdés azonban, hogy a világtermelés 10 százalékos csökkentése elegendő lesz-e az árak növeléséhez, miközben a koronavírus-járvány okozta gazdasági lassulás miatt az olajigény 30 százalékkal is alacsonyabb lett. A megállapodás körvonalainak múlt csütörtöki előzetes bejelentése után a New York-i olajárak több mint 9 százalékkal estek, mivel a kereskedők kevesellték a visszafogásokat. A Goldman Sachs és az UBS bank elemzői a múlt héten szintén további esést jeleztek előre, amikor közölték, hogy a Brent árát hordónként 20 dollárra várják. Mindazonáltal a Citi elemzői a Brent harmadik és negyedik negyedévére vonatkozó előrejelzéseiket a megállapodás után hordónként 35 dollárra, illetve 45 dollárra, a Morgan Stanley elemzői 30-35 dollárra emelték.
Megdöbbenve tapasztaltuk, hogy közben a benzinkutak által alkalmazott árak között is történelmi nagyságúra nőhetett a különbség. Aki húsvétkor balatoni nyaralójába utazott (azt most hagyjuk, hogy ez miként fér össze a kijárási korlátozással és a nyaralóhelyek polgármestereinek kérésével), ha nem figyelt, a benzinért 40 százaléknál is többet fizethetett ki. Ezen az útvonalon ekkora eltérés találtunk ugyanis a legolcsóbb és a legdrágább kút ára között.
Az Auchan budaörsi üzemanyagtöltő állomásán literenként 273 forintért lehetett a benzint tankolni, a Váli-völgyi pihenőhelyen – ami azért annyira nincs messze – az ÖMV 385,9 forintot kért el. Érdekesség az is, hogy az Auchan fehérvári kútjánál is 10 forinttal (ez szintén szokatlanul magas eltérés) volt drágább a budaörsinél a benzin.
A dízelt tankolók nem egészen 25 százalékos árkülönbséggel találkozhattak egy balatoni utazásnál. Vizsgálatunk alapján a legolcsóbbnak a budaörsi Auchan (315 forintos literenkénti árral), a legdrágábbnak pedig 389,9 forinttal a fehérvári Shell bizonyult. Nem mellékes persze, hogy a dízel mostani áresésének mértéke meg sem közelíti a benzinét.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: koronavírus, olaj, benzin, üzemanyag, benzinár, OPEC
Benzin: literenként már 100 forint feletti az árkülönbség a magyar kutakon
Fotó: Marjai János, MTI
Lényegében nem reagált a nemzetközi olajpiac arra, hogy másfél havi huzavona után a világ olajtermelőinek sikerült megállapodniuk kitermelésük eddig legnagyobb csökkentésében. Tegnap az északi-tengeri Brenttel hordónként ugyanúgy 31-33 dollár körüli áron, a nyugati féltekén irányadó texasi középnehéz olajjal pedig 22-24 dollár táján folyt a kereskedés, mint az előző hét végén.
A megállapodást egy héten keresztül tartó telefonsorozatot, négynapos videókonferenciát követően, a hétfői piacnyitás (a piac nem pihent tegnap sem) előtt négy órával sikerült tető alá hozni. Eszerint az olajtermelők május elején napi 9,7 millió hordóval csökkentik a termelésüket. Ez a világtermelés 10 százalékát jelenti. A visszafogásból csak Oroszország 2,5 millió hordót vállalt, ötször annyit, mint amennyire március elején még nem volt hajlandó. Akkor főleg emiatt hiúsult meg a megállapodás, és kezdődött szabályos árháború az olajpiacon.
A mostani korlátozások két évig tartanak, és az OPEC tervei szerint fokozatosan egyre kisebbek lesznek. Június után a 9,70 millió hordós csökkentés napi 7,6 millió lesz az év végéig, majd 2022-ig 5,6 millió.
Trump erős nyomást gyakorolt a résztvevőkre
A mindenkinek egyformán súlyos károkat okozó árháború befejezésében jelentős szerepe volt Trump elnöknek. Ő többször tárgyalt telefonon személyesen Putyin orosz elnökkel, emellett pedig olajdíjak kivetésével és egyéb intézkedésekkel fenyegette meg az OPEC-et vezető Szaúd-Arábiát, ha nem oldja meg a piaci túlkínálat problémáját. Az alacsony árak ugyanis az USA olajiparát is súlyos veszélybe sodorták. Mexikót is Trump győzte meg, kompenzációt ígérve a napi 100 000 hordós termeléscsökkentésért. Az USA déli szomszédjának ellenállása miatt az utolsó pillanatban ugyanis majdnem meghiúsult a megállapodás.Kérdés azonban, hogy a világtermelés 10 százalékos csökkentése elegendő lesz-e az árak növeléséhez, miközben a koronavírus-járvány okozta gazdasági lassulás miatt az olajigény 30 százalékkal is alacsonyabb lett. A megállapodás körvonalainak múlt csütörtöki előzetes bejelentése után a New York-i olajárak több mint 9 százalékkal estek, mivel a kereskedők kevesellték a visszafogásokat. A Goldman Sachs és az UBS bank elemzői a múlt héten szintén további esést jeleztek előre, amikor közölték, hogy a Brent árát hordónként 20 dollárra várják. Mindazonáltal a Citi elemzői a Brent harmadik és negyedik negyedévére vonatkozó előrejelzéseiket a megállapodás után hordónként 35 dollárra, illetve 45 dollárra, a Morgan Stanley elemzői 30-35 dollárra emelték.
Most kell nagyon észnél lenniük a magyar autósoknak
A magyar töltőállomásokon utoljára február végén drágult a benzin. Az akkori 3 forintos emelkedést két nap múlva már csökkenés követte, ami igen ütemesen a mai napig kitartott. Február végén a benzin átlagára 385, a dízelé pedig 395 forint volt literenként. Április elsejére ez a Holtankoljak.hu adatai szerint a benzinnél 290 forintra, a dízelnél pedig 335 forintra mérséklődött. A benzin ennyire olcsó 2010 óta még nem volt.Üzemanyag árváltozás (Ft) | ||
---|---|---|
Időpont | Benzin | Dízel |
26.febr | 3 | – |
28.febr | -2 | -2 |
04.márc | -9 | -9 |
06.márc | -9 | -8 |
11.márc | -7 | -6 |
13.márc | -10 | -10 |
18.márc | -20 | -15 |
20.márc | -10 | -10 |
25.márc | -10 | – |
27.márc | -10 | – |
01.ápr | -8 | – |
Forrás: Azénpénzem.hu gyűjtés |
Megdöbbenve tapasztaltuk, hogy közben a benzinkutak által alkalmazott árak között is történelmi nagyságúra nőhetett a különbség. Aki húsvétkor balatoni nyaralójába utazott (azt most hagyjuk, hogy ez miként fér össze a kijárási korlátozással és a nyaralóhelyek polgármestereinek kérésével), ha nem figyelt, a benzinért 40 százaléknál is többet fizethetett ki. Ezen az útvonalon ekkora eltérés találtunk ugyanis a legolcsóbb és a legdrágább kút ára között.
Az Auchan budaörsi üzemanyagtöltő állomásán literenként 273 forintért lehetett a benzint tankolni, a Váli-völgyi pihenőhelyen – ami azért annyira nincs messze – az ÖMV 385,9 forintot kért el. Érdekesség az is, hogy az Auchan fehérvári kútjánál is 10 forinttal (ez szintén szokatlanul magas eltérés) volt drágább a budaörsinél a benzin.
A dízelt tankolók nem egészen 25 százalékos árkülönbséggel találkozhattak egy balatoni utazásnál. Vizsgálatunk alapján a legolcsóbbnak a budaörsi Auchan (315 forintos literenkénti árral), a legdrágábbnak pedig 389,9 forinttal a fehérvári Shell bizonyult. Nem mellékes persze, hogy a dízel mostani áresésének mértéke meg sem közelíti a benzinét.
Nézze meg a koronavírus ihlette karikatúránkat is!
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: koronavírus, olaj, benzin, üzemanyag, benzinár, OPEC
Kapcsolódó anyagok
- 2021.07.14 - A kormány miatt kell többet fizetni a benzinkutakon
- 2021.03.04 - A válság végét jelzik az emelkedő benzinárak?
- 2020.09.17 - Borús jövőt jósolnak az olajpiacnak
- 2020.07.20 - Dízelt már külföldön jobb tankolni
- 2020.06.21 - Megint drágítja a tankolást a kormány
- 2020.05.07 - Nem elég drága a benzin? A kormány felsrófolja!
- 2020.04.21 - Fizetnek is, hogy ne kapjanak olajat a befektetők
- 2020.04.17 - Felénél is kevesebb autó fogyott
- 2020.03.17 - Pánikvásárlás a való világban, pánikeladás a tőzsdéken
- 2020.03.10 - Olajat öntöttek a vírus okozta pánikra
- 2020.03.06 - Öveket becsatolni! Jókorát zuhanhat majd a benzinár
További kapcsolódó anyagok