Belendült a fejlesztésekkel a UPC

2019. május 7. Nagyon jól halad szupergyors internetelérést biztosító optikai hálózatának fejlesztésével a UPC. A társaság tájékoztatása szerint a munka 70 százalékával határidő előtt elkészültek, aminek a Monor, Dabas és Gyál környéki településeken élők örülhetnek.

A Szupergyors Internet Program (SZIP) 2018 szeptemberében indult el a Közép Magyarországi Régióban. A program keretében a UPC 600 millió forintos állami támogatással több, mint 12 000 háztartásba juttatja el Monor, Dabas és Gyál környékén 14 településre a szupergyors optikai hálózatát. 2019 első negyedévének végére összesen 9 településen a SZIP fejlesztések közel 70 százaléka már megvalósult – jelentette be negyedéves eredményeit ismertetve a cég. A UPC hálózatkorszerűsítésének köszönhetően így Monor környékén már 17 településen 42 000 háztartásban élvezhetik a szupergyors optikai internet és televíziós szolgáltatást.

A UPC elégedetten jelezte: egyes üzletágak erős teljesítményének köszönhetően 6,6 százalékos árbevétel-növekedéssel, valamint az előfizetések és ügyfelek számának kiegyensúlyozott gyarapodásával zárta 2019 első negyedévét az előző év azonos időszakához képest.
 
Előfizetések
TerületEzer dbÉves növekedés
Ezer db%
Internet700,427,14,0
Tévé691,25,90,9
Telefon686,445,77,1
Mobil115,821,923,3
Forrás: UPC, Azénpénzem.hu számítás
 
A társaság már 356 településen több mint 1,8 millió háztartásnak szolgáltat. Utóbbi szám egy év alatt 36,8 ezerrel bővült. Az előfizetések száma 2,2 millió, ami 872,2 ezer előfizetőhöz tartozik. Mint hangsúlyozták: a UPC Magyarország az elmúlt 4 évben, közel 70 milliárd forint értékű fejlesztés és beruházás révén több mint 300 000 új háztartásba juttatta el szupergyors hálózatát.


Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , , ,

Kapcsolódó anyagok