Belebukott a brókercsődbe az egészségpénztár
2016. február 24. A felügyeleti hatóság visszavonta a Provita egészségpénztár tevékenységi engedélyét, és kezdeményezte a felszámolását. A pénztár a brókercsődnek vált áldozatává, ahogy korábban a Honvéd is, bár annak legalább sikerül másba beolvadnia.A Buda-Cash brókerház magával rántotta a csoportjához tartozó bankokat, azok pedig két egészségpénztárt is bajba hoztak. Korábban részletesen leírtuk, hogy a Honvéd és a Provita bukott a bankcsődök miatt meglehetősen sok pénzt. A Honvéd még februárban a Prémium pénztárba olvadásról döntött. - Február végén elfogy a működési tartalékunk, ezért nem mi, hanem a szolgáltatóink kezdeményezhetik a pénztár bezárását – indokolta a küldöttközgyűlésen a gazdasági igazgató, hogy miért kell gyorsan lépni. Most kiderült, hogy ők (illetve tagjaik) még jól is jártak.
A tagok pénzükhöz az MNB tájékoztatása szerint felszámolási eljárás során, értékvesztéssel csökkentve, az eszközökkel ténylegesen fedezett egyéni számláinak arányos részéhez jutnak majd hozzá. Magyarul: bukják pénzük nagyobb részét. Őket úgy tűnik, a kutya sem akarta megmenteni.
Ma ugyanis a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közölte: visszavonta a Provita Első Magyar Kiegészítő Egészségpénztár tevékenységi engedélyét, és kezdeményezte a felszámolását. A jegybank határozatában a felszámolás kezdő időpontjáig – a tagok vagyoni jogainak védelme érdekében – megtiltotta a pénztár eszközei feletti szabad rendelkezést. A tilalom hatálya alatt a pénztár kifizetést nem teljesíthet, új befektetést nem eszközölhet. Az intézkedés hátterében persze a bankcsőd áll.A jegybanki tájékoztatás szerint a DRB-csoport tagjainak felszámolása miatt kialakult szükséghelyzetben tett intézkedések teljesülését ellenőrző célvizsgálat és a rendelkezésére álló információk alapján megállapították, hogy a pénztár a tevékenységére vonatkozó – így különösen a belső ellenőrzést, irányítást és napi működést érintő – jogszabályi rendelkezéseket súlyosan megsérti. A pénztár a jogszabályoknak meg nem felelő vagyonkezelést folytat, a működés finanszírozása rövid távon sem biztosított, továbbá az egyik elemi engedélyezési feltételnek sem felel meg, mivel mérlegképes könyvelőt nem alkalmaz, és a nyilvántartással megbízott társasággal kötött szerződése sem felel meg a jogszabályi előírásoknak.
Felrótták azt is, hogy a pénztár a számviteli jogszabályokkal ellentétesen nem számolta el a DRB-csoport tagjaival szemben fennálló követelése miatt keletkezett értékvesztést, és a vagyonvesztés következtében a pénztártagok egyéni számláján kimutatott egyenlegek jelenleg is magasabb összegűek, mint a fedezetüket képező pénzügyi eszközök tényleges értéke.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: egészségpénztár, brókercsőd, DRB, Honvéd, Provita, MNB
Kapcsolódó anyagok
- 2019.03.11 - Sok brókerkárosult maradhat hoppon
- 2017.05.18 - Már szabadságot kell kivenni az orvosi vizsgálatokra
- 2017.02.23 - Becsődölt egészségforintok: van, aki visszakaphatja
- 2016.04.24 - Sokkoló számok a rákos betegekről
- 2016.04.22 - Milliónyi pénztártag tűnhet el
- 2016.03.24 - Gigabírságot szabtak ki a már letiltott brókerekre
- 2016.03.18 - Bizalmi vagyonkezelés? Oda a bizalom!
- 2016.02.10 - Ezek az egészségpénztárak tűnnek el
- 2016.02.09 - Történelmi csúcson a nyugdíjbefizetések
- 2015.11.10 - Így is lehet nyugdíjra spórolni
- 2015.03.18 - Becsődölt egészségforintok
- 2015.03.03 - Egészségpénztárakat is elért a Buda-Cash botrány
További kapcsolódó anyagok