Befejezte a gyártást a Nitrogénművek
2023. november 14. Befejezte a termelést Magyarország egyetlen műtrágyagyártó vállalata, a Nitrogénművek, és nem is tervezi az újraindulást – mondta az Agrárszektornak Bige László elnök-vezérigazgató, a vállalat tulajdonosa. Bige szerint a júliusban megjelent, a széndioxid-kvóta kiosztására és eladására is adóterhet előíró rendelet olyan gazdasági környezetet teremtett, amelyben lehetetlen a többletköltség érvényesítése az árakban.Már november 6-tól leállt a gyártással a Nitrogénművek, a nyilvánosan elérhető adatok szerint csupán egy hónapra, ám Bige László az Agrárszektornak megerősítette: nem tervezik az újraindulást, a vállalat 93 év után befejezi a gyártói tevékenységét.
Mint azt a Portfolio júliusban megírta: nagyon kellemetlen hírt kaptak a nagyobb CO2-kibocsátók a 320/2023-as kormányrendelettel, hiszen a térítésmentesen kiosztott szén-dioxid kvótákra a kormány bevezetett egy nagyon magas, 40 százalékos különadót, ami az érintett vállalkozások eredményes működését alapvetően rombolta. Emellett a kormányrendelet egy 10 százalékos tranzakciós díjat is bevezetett a kvótaértékesítésekre, ami a cégek likviditási helyzetében okozhatott kihívásokat. Ezt október elején egy újabb rendeletet úgy módosította, hogy a különadó mértékét 36 százalékra csökkentette, de közben a tranzakciós illeték 15 százalékra ugrott.
Az Agrárszektor megkeresésére Bige László eljuttatott a szerkesztőségbe egy levelet, amelyet szeptember 7-én írt Lantos Csaba energiaügyi -, és Nagy István agrárminiszternek. A levélben a szóban forgó kormányrendeletre, és az abból fakadó költségnövekedésre hivatkozik – ez utóbbi a cég számításai szerint meghaladja a 20 ezer forintot a műtrágya tonnájára vetítve. Bige László álláspontja szerint ez kigazdálkodhatatlan, hiszen így a műtrágya eladhatatlanná válna. A helyzet miatt a tulajdonos kilátásba helyezi azt is, hogy a gyár szeptember 30-án leáll. Ez valójában később, november 6-án történt meg.
Bige a tervezettnél későbbi leállást azzal indokolta, hogy még adtak időt, remélték, hogy a döntéshozók gondolkodni fognak rajta, hogy jó ötlet ez, vagy sem. Most azonban úgy látják, hogy nem változik semmi. Bige László hozzátette: szó sincs egy hónapos leállásról, a jelenlegi álláspontja szerint nem indul újra a termelés, a szóban forgó jogi környezetben a műtrágya minden tonnáján csaknem 20 ezer forint pluszköltség keletkezik, amit nem lehet kitermelni.
Szerző: Azénpénzem
Címkék: Nitrogénmúvek, műtrágya, Bige László, CO2-kibocsátás, szén-dioxid kvóta, adó, különadó, tranzakciós illeték, Agrárszektor, mezőgazdaság
Kapcsolódó anyagok
- 2024.05.31 - Július elején jöhet a magyar dinnye
- 2023.11.15 - Harcolni fog a Nitrogénművek tulajdonosa
- 2023.11.15 - Nehéz és hosszú kilábalás előtt állhat a magyar gazdaság
- 2023.08.17 - Megmenekült két növénybiztosító egyesület
- 2023.04.27 - Az aszály miatt felmondták a biztosítók a szerződéseket
- 2023.03.07 - Betett az aszály két növénybiztosító egyesületnek
- 2022.11.08 - A kenyér kilója jövőre 2000 forintra drágulhat
- 2022.08.04 - Akkora a baj, hogy megengedik a túl kicsi vetőmagok felhasználását is
- 2022.05.24 - Legalább 30 százalékkal drágább lesz a magyar görögdinnye
További kapcsolódó anyagok