Megszűnhet az adóelőny
2019. december 18.
A kormány a Nemzeti Versenyképességi Tanács (NVT) javaslata alapján a diákoknak is biztosíthatná azt, amit a nyugdíjasok már megkaptak: foglalkoztatásuk után – függetlenül a formától – a munkáltatónak nem kell közterheket fizetnie. Ez a nyugdíjas szövetkezetekhez hasonlóan a diákszövetkezetek mélyrepüléséhez vezethet.
Magyarországon a fiatalok közül sokan maradnak távol a munkaerőpiactól, amiben többek között a diákmunka közterhei, a lakhatási nehézségek, valamint a viszonylag alacsony vállalkozói kedv játszik szerepet – hangzott el a Pénzügyminisztérium által közzétett tájékoztatás szerint az NVT ülésén. Ahhoz, hogy érdemben növekedhessen a 16-24 évesek közötti fiatalok foglalkoztatása, a tanács javaslata szerint a diákszövetkezeti és az azon kívüli tanulók közterheit azonossá kell tenni.
A diákszövetkezetek mintájára találták ki a jogalkotók a nyugdíjas szövetkezeteket. Az akkori indoklás szerint azért, hogy ilyen módon segítsék vissza az időseket a munkaerőpiacra. Mint azonban megírtuk: az állam helyett magánvállalkozók zsebében közel akkora összeg landolhatott a szövetkezeti formában foglalkoztatott nyugdíjasok után, mint amennyi a fizetendő járulékok összege lett volna. Ez az a pénz, amit sem az idősebbek, sem az állam nem láttak viszont. A választások előtt egy olyan módosítást lebegtettek meg, ami szerintünk nyílt beismerése volt, annak, hogy a kormányzat is tudja: lenyúlás a nyugdíjas szövetkezet.
Tavaly nyáron pedig végül elhatározták: a nyugdíjasok után akkor sem kell közterheket fizetni, és csak 15 százalék szja terheli őket, ha nem lépnek be a nyugdíjas szövetkezetbe. Remélhetően most a diákoknál is hasonló változtatást hajtanak majd végre. Gyaníthatóan ugyanolyan (vagy legalábbis hasonló) eredménnyel.
A piacon többen rebesgették, hogy a nyugdíjasok szövetkezetbe terelése nem sikerült úgy, ahogy azt a kormányzati berkekben remélték. Az lehetett például a baj, hogy a fazékhoz nem kebelbeliek is hozzáférhettek, de közben az egész „torta” sem lett a várakozásoknak megfelelő méretű. Nem mellékes, hogy érdekes összefonódásra bukkantak a diákszövetkezetes Fiák István és a Fidesz alelnöke, Kósa Lajos között (erről korábban például a 444.hu írt egy jó összefoglalót).
A diákszöveteket – jelezte portálunknak több tanuló is – sokszor valójában nem szervezik a fiatalok munkához jutását, hanem külön megtalált munkáltató utólag lépteti be ilyenbe a hozzá jelentkezőt, az adóelőny miatt. Amennyiben már nem lesz ilyen adóelőny, akkor az előbbi gyakorlatot folytató diákszövetkezetek mindenképp okafogyottá válhatnak.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: diák, diákmunka, diákszövetkezet, közteher, NVT, kormány
Bedarálnák a diákszövetkezeteket is
Alapvetően változhatnak a feltételek
Magyarországon a fiatalok közül sokan maradnak távol a munkaerőpiactól, amiben többek között a diákmunka közterhei, a lakhatási nehézségek, valamint a viszonylag alacsony vállalkozói kedv játszik szerepet – hangzott el a Pénzügyminisztérium által közzétett tájékoztatás szerint az NVT ülésén. Ahhoz, hogy érdemben növekedhessen a 16-24 évesek közötti fiatalok foglalkoztatása, a tanács javaslata szerint a diákszövetkezeti és az azon kívüli tanulók közterheit azonossá kell tenni.
A tájékoztatás szerint a kormány folytatja diákkollégium- és munkásszálló-bővítési programját. A vállalkozóvá válást pedig – nyugat-európai és amerikai mintára – egy informatív vállalkozói honlap elindításával segítenék.
A pénzügyminiszter kiemelte: a magyar munkaerőpiacnak még jelentős tartalékai vannak, a fiatal és a még tanuló korosztály munkavállalásának könnyítése társadalmi és nemzetgazdasági szempontból is kiemelt feladat. Jelenleg több mint 20 százalékos a különbség, amelynek megszüntetésével egyszerűsödhet és átláthatóbbá válhat a tanulók adózása, miközben a közterhek mérséklése a gazdaság fehéredését is segítheti.
Ha nem minden baráti vállalkozóké, akkor ne is legyen?