Villámgyorsan lépett a betétbiztosító

Becsődölt kisbankok: pénz kinek, mikor, hogyan?

2015. március 11. Összefoglaltuk, hogy a Buda-Cash botrányban érintett, fizetésképtelenné vált kisbankok betétesei miként számíthatnak arra, hogy pénzükhöz jutnak. A négy takarékból átalakult hitelintézetben 73,6 ezer betétes tartotta pénzét. Az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) gyorsított, már akadhat, akinek a postás pillanatokon belül hozza is a pénzt.

Elképesztő gyorsasággal dolgozta fel az adatokat a betétbiztosító. Összesítésük szerint a DRB bankcsoport felszámolása kapcsán mintegy 73 ezer ügyfél számára fizetnek kártalanítást, első körben 103 milliárd forintot. A pénzükre várók majdnem 88 százaléka magánszemély. Az adatokat bankonként a mellékelt táblázatban foglaltuk össze. Az alábbiakban pedig összefoglaltuk, hogy a kártalanítás összegtől függően pontosan hogyan is történik:

  • Százezer forint alatti követelés – a postás házhoz viszi a pénzt (ez 22 558 ügyfelet érint)
  • Százezer és 2,5 millió forint között – postai értesítő érkezik arról, melyik postahivatalban vehető fel a kártalanítás
  • 2,5 millió és ötmillió forint között – OBA Betétbiztosítási Kártyát küld (a boríték a PIN-kódot is tartalmazza), a plasztikkal az OTP bankjegykiadó automatáinál (napi limit maximálisan 800 ezer forint), vagy egy összegben a megjelölt bank fiókjaiban és a postahivatalokban vehető fel a pénz
  • Ötmillió forint felett – postai értesítés után az ügyfél rendelkezhet bármely, az OBA-val megállapodott bank fiókjában az őt megillető kártalanításról – ez lehet betétlekötés, átutalás vagy készpénzfelvétel

A DRB-csoport 73 573 ügyfelének első körben összesen 103 milliárd forint kártalanítást fizet az OBA a március 4-én megkezdődött kártalanítási folyamat során. Fekete-Győr András ügyvezető igazgató elmondta: bíznak abban, hogy a törvényben előírt húsz munkanapnál gyorsabban hozzájuthat mindenki a megtakarításához.
Nyilvánvaló, hogy a leghamarabb és a legegyszerűbben az egészen kis betétekkel rendelkezők kapnak pénzt. Náluk akár már ma csengethet a postás. Az OBA ígérete szerint azonban a többieknek sem kell sokáig várniuk (mint azonban a betétbiztosítónál felhívták a figyelmünket, teljesen felesleges őket méltányossági okból elsőbbségi kéréssel zaklatni, a törvény ugyanis semmilyen kivételezést nem lesz lehetővé).  Sajnos akadnak, akik igazán gyors ügyintézésre az OBA legjobb szándékai és gyakorlata ellenére sem igazán számíthatnak.

Az adatbázisok feldolgozása alapján mintegy 5,5 milliárd forintnyi betétállomány további ügyintézést, vizsgálatot igényel (például gyámhatósági, Start számlák, elhunytak betétei). Az ebben érintett betétek átlagos nagysága 707 ezer forint. Az OBA a kártalanítás ötödik munkanapjára az érintett betétesek 95,5 százalékának adatállományát feldolgozta, így ezek a számok nagyságrendileg már nem változnak. Az értékhatár feletti (a biztosítási korlátot meghaladó) összeg a teljes bankcsoportban 12,9 milliárd forint. Ehhez a pénzhez (korábbi) birtokosai csak akkor juthatnak részben vagy egészben hozzá, ha a felszámolási eljárás során marad ennyi.


Részletes adatok a bajba került kisbankoknál

BankBiztosított betét (mrd Ft)Elindított kifizetés (mrd Ft)Ügyfelek száma Biztosításon túli* betétes
Magánszemély (fő)Cég (db)Közösség (db)
DRB Buda23191426522432543
DRB Dél-Dunántúli Regionális2522120381395158124
Dél-Dunántúli Takarék28231772016443847
ÉRB Észak-Magyarországi Regionális4540199773950120103
* Az OBA legfeljebb 30 461 000 forintot térít                                                                                                                            Forrás: OBA


Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , ,

Kapcsolódó anyagok