BanKing kártyajáték szombaton az Agymenők napon

2015. június 5. A BanKing kártyajátékkal a gyerekek játékosan ismerkedhetnek az alapvető pénzügyi fogalmakkal, szórakozva tanulhatnak a pénzügyi gazdálkodás alapjairól. Június 6-án, szombaton a Fővárosi Állatkertben rendezik a gyerekek számára az Agymenők Élménynapot. Az egyik állomáson az OK Központ trénereivel kártyázhatnak a gyerekek. Aki kipróbálja, haza is viheti a kártyát.

Június 6-án, szombaton a Fővárosi Állatkertben rendezik a gyerekek részére az Azgymenők Élménynapot. Az Agymenők Élménynap célja, hogy a gyerekek szabadon és nevetve ismerjék meg a bennünket körül vevő világot, és könnyed, játékos formában találkozzanak különböző tudományokkal. A játékos programok alapját és nevét a HVG egyedi témájú, szórakoztató “AGYMENŐK” sorozata és okoskönyvei adják. A könyvek témái azon túl, hogy inspirálják a gyermekek képzeletét, építik tudásukat, formálják a világukat. Az első Agymenők Élménynapot 2014. május 17-én tartották a Magyar Természettudományi Múzeumban.  Telt ház volt, 2300 résztvevővel és kilenc  tudásalapú állomással.

Most szombaton a Fővárosi Állatkert különböző pontjain, valamint a Varázshegyben alakítják ki az állomásokat. 15 állomás lesz, és az állomásokat egy-egy tudományághoz párosítják, ahol más-más feladat várja a gyerekeket, aminek a teljesítése után pecsétet kap a bejáratnál kapott Agymenős útlevélre. A nagy társasjáték során a gyerekek az egész Állatkert területét bejárják, és az interaktív tanulás, élményszerzés mellett, az állatkerti világot is megismerhetik. Az Élménynapon az állomásokon való részvétel ingyenes, állatkerti belépő azonban szükséges. Az egyik állomás az OK Központ lesz. A gyerekek megismerkedhetnek a BanKing kártyajátékkal. Mindenki, aki kipróbálja, haza is vihet belőle egyet, így a fiatalok otthon is szórakozva tanulhatnak gazdálkodni. Kvíz, kocka puzzle, logikaland, kockázatos teke is várja még standnál az érdeklődő gyerekeket. (A cikk az Oktatás rovat része.) 

Mi a BanKing?


A BanKing a Magyar Nemzeti Bank és az OTP Fáy András Alapítvány közös fejlesztésű pénzügyi kártyajátéka. A készítőket az a szándék vezette, hogy a játékban részt vevő gyerekek minél korábban ismereteket szerezhessenek alapvető pénzügyi fogalmakról, a felelős gazdálkodás alapjairól, mindarról, ami egész életük során elkíséri őket. Hiszen a pénz egész életünkben jelen van,

A játék során a résztvevők körönként jövedelemkártyához (bevételhez) jutnak, amiből biztosítást vehetnek a nem várt pénzügyi gondok elkerülésére, és szükség esetén hitelt vehetnek fel. A lefordított pakliból húzva pedig az otthonukat építhetik fel, ami több lapból is áll. Ehhez használhatják a jövedelmüket, a hitelt, és az ugyancsak lefordított pakliból kihúzható jutalom bevételeket. Csakhogy pénzügyi gondokat is kihúzhatnak a játékosok, amit – ha biztosítást kötöttek – könnyen megúszhatnak. Ellenkező esetben rámegy a jövedelmük, és még el is adósodhatnak. A hitel kártyákból persze csak korlátozottan húzhatnak, és a jövedelmüket először a hitel törlesztésére kell fordítaniuk.
A játékot 6-8 éves kortól ajánlják a készítői. Az elsőre bonyolultnak tűnő szabályok – főként a pénzügyi kifejezések miatt – nem kell, hogy bárkit visszarettentsenek a játéktól!  Az egyik nyolcéves tesztelőnk – aki előbb megértette a játék lényegét, mint a szülei – szerint a játék „nagyon jó”. Persze a jó élményhez az is hozzájárulhatott, hogy ő nyerte a játszmát. A nyolcéves ugyanis azt a stratégiát követette, hogy mindig vásárolt biztosítást is a bevételéből. Így ha pénzügyi gondok lapot húzott, azt könnyen megúszta. A szülők viszont inkább kockázattak (alulbiztosították magukat), emiatt sokszor lenullázták magukat, és el is adósodtak.

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok