Banki adatbázis: még furcsább a történet
2016. január 12. A versenyhivatal (GVH) Bankszövetség kiszabott négymilliárd forintos bírsága már a határozatból is kissé furcsának tűnt. A bankok érdekképviselete által közöltek még abszurdabb színben tűntetik fel a történteket.A GVH megállapította: a Magyar Bankszövetség a Nemzetközi Bankárképző Központ közreműködésével információs kartellt hozott létre, a „BankAdat” adatbázis ugyanis lehetővé tette a pénzintézetek számára, hogy egyedi, üzleti titoknak minősülő stratégiai adatokat osszanak meg egymással. Ezért négymilliárd forintos bírságot is kiszabtak.
Mint már a döntésről szóló cikkünkben leírtuk, az ügyet némiképp pikánssá teszi, hogy a versenyhivatal maga is jelezte: az adatbázis csak részben minősül jogsértőnek. A Magyar Bankszövetségnek a GVH döntésre kiadott közleménye pedig mintha teljesen abszurddá tenné a történteket.
Mint leírják: a BankAdat szolgáltatást 2000 nyarán (tehát akkor, amikor szintén a Fidesz kormányzott) kormányzati igényre alakította ki a magyar bankszektor, a szabályozó hatóságok tudtával, a felügyelet pénzügyi támogatásával és jogkövető szándékkal. Működését a bankfelügyelet adatokkal segítette, kimutatásait a gazdasági kérdésekkel foglalkozó minisztériumok is rendszeresen kérték és felhasználták. Emlékeztetnek arra is, hogy a BankAdat rendszerhez hasonló adatbázisok létjogosultságát a Magyar Országgyűlés is elismerte, amikor 2015-ben jogszabályt alkotott, és lehetővé tette, hogy ilyen adatbázist a Magyar Bankszövetség is működtessen.
A Bankszövetség hangsúlyozta továbbá, hogy az adatok között ügyfélszintű, banktitoknak minősülő vagy árazásra vonatkozó információk sohasem szerepeltek. A GVH-eljárás során sem sikerült versenyjogsértést vagy káros piaci hatást bizonyítani. Mindenezek alapján a bankok szerint „a GVH mai döntése jogilag és szakmailag értelmezhetetlen, olyan hibás feltételezéseken és következtetéseken alapul, amelyek figyelmen kívül hagyják a piaci verseny működését”.
Abból egyébként, hogy a GVH jelezte, elfogadta a Bankszövetség részletfizetés engedélyezése iránti kérelmét, arra lehetett következtetni, hogy a bankok nem vitatják a döntést. A bankszövetségi közlemény azonban nem ezt jelzi. Ebben tájékoztattak ugyanis arról is, hogy a büntetést fizető bankszektor és a Magyar Bankszövetség a döntésből eredő kötelezettségeinek eleget tesz, de igénybe fog venni minden hazai és nemzetközi jogorvoslati lehetőséget.
A bírságról szóló cikket itt olvashatja
Címkék: GVH, bírság, Bankszövetség, Bankárképző, kartell
Kapcsolódó anyagok
- 2018.08.23 - Felére csökkent a végtörlesztést akadályozó bankok bírsága
- 2017.01.10 - Olcsón úszták meg a kartellezést az ingatlanosok
- 2016.05.27 - Kamu kedvezmény miatt kapott bírságot a K&H
- 2016.05.09 - Így fejték volna az állami televíziót
- 2016.05.04 - Büntetés a Porsche Banknak: kész kupleráj a nyilvántartása
- 2016.03.31 - Százmilliós bírság az állateledel boltra
- 2016.01.25 - Beperelte a versenyhatóságot a bankszövetség
- 2016.01.22 - Súlyos bírságot kapott a K&H Bankcsoport
- 2016.01.21 - Átverte az időseket a 4Life Direct
- 2016.01.18 - Mit művelnek a biztosítók? Szarvashibák a CIG-nél
- 2016.01.16 - Egészséget hazudtak, vagy mégsem?
- 2016.01.12 - Négymilliárdra bírságolták a Bankszövetséget
- 2016.01.05 - Ellabdázott 40 millió forintot a Pepsi
- 2015.05.22 - Becsali módon mutatott ki árelőnyt az Auchan
- 2015.02.19 - Kedvezményért büntették meg a Spart
További kapcsolódó anyagok