Bank lett a Revolut, védett lett a magyarok pénze

2021. szeptember 29. Bankként is működik immár Magyarországon a Revolut. A betéteket így már védi az EU-ban kötelező 100 ezer eurós biztosítás. Az MNB azonban arra figyelmeztet, hogy felügyeletét nem ő, hanem a litván nemzeti bank látja el. Az ügyfelek problémák esetén ezért (a nemzetközi békéltetési eljárás mellett) csak Litvániában – litván vagy angol nyelven– kereshetnek majd jogorvoslatot.

Európai banki licensze alapján immár a magyar ügyfelek is igénybe vehetik a Revolut Bank szolgáltatásait. A Revolut, ami eredetileg pénzügyi szolgáltatóként jött létre, bankká alakulása után fokozatosan terjeszti ki az ennek megfelelő tevékenységeit Európa országaiban. A magyar felhasználók jelenleg is használt Revolut Payments számlájuk mellé új Revolut Bank-számlát nyithatnak. Ehhez frissíteniük kell a Revolut applikációjukat, és el kell fogadniuk a felkínált új feltételeket. A korábbi számlájukon levő pénz átkerül az újra. A váltás díjmentes.

Kamatot az új számla sem fizet. Mivel azonban banki termékről van szó, a betéteket immár az Európai Unió minden bankja számára kötelező 100 ezer euróig terjedő betétbiztosítás védi. A tervek szerint a Revolut fokozatosan bővíti a banki tevékenységét, és a jövőben a fizetési szolgáltatások mellett hiteleket is nyújt, majd részvénypiaci befektetésre, illetve kriptovaluták vásárlására is lehetőség lesz.

A magyar ügyfelek egy évvel ezelőtt kerültek át a Revolut litvániai vállalatához az angliaiból a Brexit miatt.

A változás kapcsán a Magyar Nemzeti Bank (MNB) most arra hívta fel a figyelmet, hogy a Revolut Bank jelenlegi tervei szerint előbb határon átnyúló intézményként (s később tervezetten fióktelepeként), vagyis nem itthoni banklicenszszel rendelkező leánybankként működik majd hazánkban. Így üzleti megbízhatósági (prudenciális) és fogyasztóvédelmi felügyeletét a litván nemzeti bank, nem pedig a hazai jegybank láthatja majd el. Az MNB-t csak korlátozott fogyasztóvédelmi jogosítványok illetik meg: az ügyfelek érdekét, a közjót sértő ügyben elsődlegesen az anyaországbeli (litván) felügyeletnél kezdeményezhet lépést. Emellett a Revolut Bank betétei mögött nem a hazai, hanem a litvániai (betétenként és betétesekként ugyancsak maximum 100 ezer eurónyi kifizetést szavatoló) betétbiztosítási rendszer áll.

A magyar ügyfelek elszámolási, fogyasztói vagy betétbiztosítási problémája esetén ezért (a nemzetközi békéltetési eljárás mellett) alapvetően csak Litvániában – litván vagy angol nyelven– kereshetnek majd jogorvoslatot.

Az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) szintén közleményben hangsúlyozta, hogy védelme nem vonatkozik sem a Revolut Ltd.-nél, sem a Revolut Payments UAB-nál, sem pedig a Revolut Bank UAB-nál elhelyezett pénzekre. Ugyanakkor a Revolut Bank UAB-nál elhelyezett pénzösszegekre a hazai betétbiztosítással egyenértékű, az európai uniós szabályokon alapuló litván betétbiztosítási rendszer védelme az irányadó.

A magyar felügyeleti hatóság egy alkalommal már összeütközésbe került a Revoluttal, amikor tavaly tavasszal egyoldalúan módosítani akarta a bankautomaták használatáért és a nemzetközi átutalásokért felszámított díjait, ami a jegybank szerint sértette a magyar hitelintézeti törvényt. Ezért akkor az MNB a litvániai székhelyű társaság mellett megkereste a litván felügyeleti hatóságot is. A Revolut ennek következtében tévesnek nyilvánította az ügyfeleinek kiküldött korábbi levelét a módosításokról.

Szerző: LG
Címkék:  , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok