Baj lehet az új bankjegyekkel

2017. április 21. Sok parkolóautomata még csak a régi címleteket fogadja el, pedig a bankjegycsere már meglehetősen előrehaladott. Az automatákat üzemeltetők állítólag az Magyar Nemzeti Bank (MNB) szoftverfrissítésére várnak, a jegybank szerint azonban ez tévedés.

Sorozatosan reklamálnak az autósok, mert a parkolóautomaták rendre visszadobják az új bankjegyeket – írta meg a Napi.hu. A gépek csak a régi címleteket fogadják el, pedig azok már egyre jobban szorulnak ki a forgalomból. A március 1-jén forgalomba hozott, megújított barna 2000 és sárga 5000 forintos bankjegyek közül az ötezres bankjegyeknek már a felét, a kétezres bankjegyeknek pedig csaknem 40 százalékát újakra cserélte a jegybank.

A portál utánajárt a dolognak és meglehetősen ellentmondásos képet derített fel. Az automatákat üzemeltetők a jegybankra várnak, mert szerintük onnan kellene érkeznie olyan szoftvernek vagy eszköznek, ami biztosítja a váltást. Az MNB viszont ezt egyértelműnek „tévedésnek” minősítette, a frissítés ugyanis egyértelműen az üzemeltetők és az automaták gyártóinak feladata.

A jegybank szerint időben figyelmeztették a bankóváltásra az automaták tulajdonosait, és kellő időt valamint segédeszközt biztosítottak a felkészüléshez. Amint írják, többször is értesítették az érintetteket arról, hogy szükséges felkészíteni a berendezéseiket az új bankjegyek elfogadására, s e feladatok elvégzéséhez ingyenes szakmai segítségnyújtást is felajánlottak. A válaszból egyébként úgy tűnik, hogy a gond csak „egyes - kisszámú - ital- és áru-, valamint menetjegy- vagy parkolóautomaták” esetében állhat fenn.

További részleteket itt olvashat

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , ,

Kapcsolódó anyagok