A letiltott hitelmúlt elutasításhoz vezet

Babaváró: az adósok nem trükközhetnek

Fotó: Azénpénzem
2019. július 9. Különböző trükkös feltételekkel zárják ki a babaváró kölcsönből azokat, akik a pénzre leginkább rászorulnának. A banki gyakorlat pedig azt mutatja, a más hitelek esetén sokszor beváló adósi ügyeskedést is kivédik. A babaváróhoz igényelhető lakáshitel önerejének számítása is elég fifikás.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára, Novák Katalin a szinte naponta és különböző fórumokon tett nyilatkozatai egyikében hangsúlyozta, hogy a babaváró igénylésekor a „kért adatokról elég nyilatkozni”. Sokan bíztak abban, hogy így bevethető egy korábban alkalmazott módszer. Ennek lényege, hogy a Központi Hitelinformációs Rendszerben (KHR) utólag is letiltható a hitelmúlt megismerhetősége. (Fontos persze, hogy jelentősebb hátralékot ne halmozzon fel valaki, ne kerüljön át a negatív, régi nevén BAR-listára – arról, hogy kiket zárhatnak ki a bankok a babaváróból, itt írtunk.)
Nagyon sokan azt gondolják, hogy hitelkártya-keretükről csak az ő tájékoztatásuk alapján értesülhet a bank. Ez azonban nincs így. A KHR-ben ugyanis megtalálhatóak ezek az adatok, amelyeket a babaváró igénylést befogadó bankok gondosan le is kérnek.
A bank különbséget tud tenni aközött, hogy valakinek nincs semmilyen nyilvántartott hitelszerződése (ekkor a KHR-ben ugyanis nem található a keresett személy), és aközött, hogy valakinek van valamilyen hitele más banknál, de nem járult hozzá a szerződés adatok megtekintéséhez. Meglehetősen sok olyan esetről értesültünk, amikor a bankot – bár ezt szerintünk nem tehette volna – nem zavarta, hogy az adós letiltotta a hozzáférést a hitelmúltjához, vagyis a bank nem tudta ellenőrizni, hogy valós-e az a törlesztési teher, amit magáról állít az adós.

Mint azonban az Azénpénzem.hu több banktól is megtudta: a babaváró esetén ez nem járható út. Az MKB-nál az igénybevétel feltétele a pozitív KHR nyilatkozat (vagyis, hogy a hiteligénylő a KHR által kezelt referencia adatainak átadását engedélyezze). Aki nem járult hozzá korábbi hitele megismeréséhez, a CIB-től sem kap babavárót. A K&H nem utasít ezért senkit el mereven, de az igénylőnek minden pénzintézettől igazolást kell hoznia, hogy áll-e ott fenn hiteltartozása, ha igen, mekkora és milyen a hitelmúltja.
 

Önerős varázslatok


A propaganda – mint azt a magyar kormány érzékelhetően már régen és jól felismerte – esetenként fontosabb lehet a valóságnál. Ezt legutóbb fényesen bizonyította, hogy a jegybank felmérése szerint hitelfelvételnél a lakossági ügyfelek a legfontosabbnak a rögzített kamatozást tartják, miközben a többség fel sem ismeri a fixált kamatozású termékeket. Elég tehát valamit sokszor nyomatékosítani, az átmegy a köztudatba akkor is, ha alig érti valaki, pontosan miről van szó.

Mi ide soroljuk azt a kommunikációt is, amely szerint a babaváró kölcsön elfogadható lakáshitel önerejeként. Ezt hallván többen hiszik azt, hogy megtakarítás nélkül is belevághatnak így a lakásvételbe, hiszen a babaváró megadja a szükséges induló összeget. Ez azonban egyáltalán nincs így.

Konkrét példát is adott egy bank


A CIB az Azénpénzem.hu érdeklődésére példákkal világította meg, milyen lehetőségei vannak a babavárót felvevő házaspárnak, ha még lakáshitelt is szeretnének. Amennyiben 30 millió forint értékű ingatlant kívánnak vásárolni, és ehhez 15 millió forint hitelre van szükség, akkor – ha jogosultak a babaváró 10 millió forintos hitelre, és azt fel is veszik – dönthetnek úgy, hogy a szükséges 15 milliós önerő helyett csak 5 milliót tesznek be saját pénzből, a maradék 10 milliót pedig a babaváróból. Másik esetben lehetséges, hogy beteszik a 15 milliós önerejüket, felhasználják a 10 milliós babavárót, és csak 5 millió lakáshitelt igényelnek. A bank szerint kínálkozik egy harmadik lehetőség is, eszerint beteszik a 15 milliós önerőt, felveszik és beforgatják a 10 milliós babavárót is, és felveszik a 15 milliós lakáshitelt is, azaz a babaváró segítségével egy nagyobb, 40 milliós értékű ingatlant tudnak vásárolni. 

Amennyiben a babaváró hitelt lakáscélra fordítja a házaspár, akkor annak szerződéskötését követő 90 napban ugyanazon ingatlanra vonatkozó lakáshitel-igénylés esetén – hangsúlyozta a CIB – a babaváró kölcsön összegének negyedét hozzá kell adni a felvett lakáshitel összegéhez, és a tartozás így nem haladhatja meg az ingatlan értékének 80 százalékát.
 
A példában szereplő 30 millió forintos lakáshoz az adósságfék szabályok alapján elvben 6 millió forint önerő és 24 millió forint hitel kell. (Fontos szó az „elvben”, mert gyakorlatban ezekkel az arányokkal biztosan nem lehet találkozni.) A babaváró maximális összegével – szintén szigorúan elméletben – már meglenne 7,5 millió forint önerő, de persze így nem lehet számolni. A bankok pedig a tapasztalat szerint nem mennek el a falig, azaz szinte soha nem adják meg a 80 százalékos finanszírozási arányt.
 

Arról, hogy kiket zárhatnak ki a bankok a babaváróból, itt írtunk

Nézze meg karikatúránkat is!

A babaváró kölcsön részleteiről itt tájékozódhat

Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!



Címkék:  , , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok