Megugrott ATM-be a pénzbefizetés az OTP-nél
Még csak egy éve kezdett bele az OTP úgynevezett intelligens bankautomatáinak telepítésébe (ezek a gépek a készpénzkifizetésen túl készpénzbefizetésre, és ezzel együtt a befizetett összeg azonnali jóváírására is alkalmasak). A hitelintézet eddig 162 darab ilyen depozitos ATM-et helyezett ki országszerte, a tervek szerint pedig az év végéig közel 200 áll majd az ügyfelek rendelkezésére.
Az igények nagyságát jól jelzi, hogy – mint a bank tudatta – a tavaly őszi indulástól kezdve 2017 október végéig összesen 418 ezer volt az automatizált készpénzbefizetések száma. Összértékük pedig elérte az 51 milliárd forintot. Októberben a havi befizetések forgalma meghaladta a 13 milliárd forintot, ami 246 százalékos növekedést jelent a júliusban mért értékhez képest.
Az OTP szerint például a taxisofőrök, fodrászok és a virágárusok számára nagyon hasznos ez a szolgáltatás. A közlemény szerint nekik, több más szakmában dolgozókhoz (ide soroljuk például a zöldségeseket, és általában az utcai árusokat) hasonlóan korábban komoly gondot jelentett a napi bevétel kezelése, mert munkarendjük nem mindig találkozott a bankfiókok nyitva tartásával, így körülményes volt a készpénz tárolása, kezelése.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: ATM, pénzbefizetés, depozitos, OTP
Az utcán hömpölyög a kápé
2017. november 17. Két és félszer annyi pénzt fizettek be az OTP ügyfelei ATM-en keresztül októberben, mint júliusban. Eddig összesen majdnem félmillió alkalommal 51 milliárd forintot tömködtek be automatákba ennél az egyetlen banknál.Még csak egy éve kezdett bele az OTP úgynevezett intelligens bankautomatáinak telepítésébe (ezek a gépek a készpénzkifizetésen túl készpénzbefizetésre, és ezzel együtt a befizetett összeg azonnali jóváírására is alkalmasak). A hitelintézet eddig 162 darab ilyen depozitos ATM-et helyezett ki országszerte, a tervek szerint pedig az év végéig közel 200 áll majd az ügyfelek rendelkezésére.
Az igények nagyságát jól jelzi, hogy – mint a bank tudatta – a tavaly őszi indulástól kezdve 2017 október végéig összesen 418 ezer volt az automatizált készpénzbefizetések száma. Összértékük pedig elérte az 51 milliárd forintot. Októberben a havi befizetések forgalma meghaladta a 13 milliárd forintot, ami 246 százalékos növekedést jelent a júliusban mért értékhez képest.
Az OTP szerint például a taxisofőrök, fodrászok és a virágárusok számára nagyon hasznos ez a szolgáltatás. A közlemény szerint nekik, több más szakmában dolgozókhoz (ide soroljuk például a zöldségeseket, és általában az utcai árusokat) hasonlóan korábban komoly gondot jelentett a napi bevétel kezelése, mert munkarendjük nem mindig találkozott a bankfiókok nyitva tartásával, így körülményes volt a készpénz tárolása, kezelése.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: ATM, pénzbefizetés, depozitos, OTP
Kapcsolódó anyagok
- 2019.07.22 - Készpénzbefizetésre alkalmas ATM-eket telepít a CIB is
- 2018.09.18 - Bankkártyás furcsaságok
- 2017.12.01 - Nézze meg, milyen pénzt kerüljön inkább már el!
- 2017.11.19 - Ennyi készpénzt még soha nem tartott a lakosság
- 2017.11.14 - Tízezrével jönnek az új kártyaleolvasók
- 2017.11.13 - Teljesülhet a kártyával fizetők vágya
- 2017.07.04 - Rengeteg régi bankó van még a forgalomban
- 2017.01.18 - Milliárdokat tömködnek a gépekbe
- 2016.08.31 - Már gépek szippantják fel a kápét
További kapcsolódó anyagok