Az új magyar logisztikai központból szolgálja ki a Jysk a térség áruházait

2022. április 21. Júniusban kezdődik a hazai üzletek kiszolgálása a Jysk Ecseren épülő új, több mint 100 ezer négyzetméteres logisztikai központjából. A környező országokat is innen látják majd el áruval. A cég magyarországi központi irodája is odaköltözik, az újonnan létrehozott út pedig az áruházlánc alapítójának nevét viseli.

Ecseren épül a Jysk új régiós elosztóközpontja. A hazai üzletek kiszolgálása a tervek szerint júniusban kezdődik, és év végére már minden magyarországi boltot innen töltenek fel. Ha a központ teljes kapacitással beindul, akkor Magyarország mellett Ausztria, Szlovákia, Horvátország és Szlovénia áruházait is kiszolgálva 143 ezer négyzetméteren 205 ezer raklap árut tárol majd.

A logisztikai központ épületébe költözik a Jysk magyar irodája is, ennek apropóján pedig a közterület a dán lakberendezési áruházlánc alapítójáról, Lars Larsenről lett elnevezve – adta hírül a társaság.

– Ecseren, a logisztikai központ mellett korábban nem volt közterület, a Jysk hozta létre az infrastruktúrát, az elnevezésre pedig az önkormányzat is nyitott volt. Nem szokatlan, hogy a Jysk ilyen módon emlékezik meg az alapítójáról. Az első Lars Larsen utcát 2006-ban avatták fel Dániában, Bulgáriában pedig a bolgár elnök avatta fel az ottani Lars Larsen címen épült létesítményt - mondta Szimeiszter Sándor, a Jysk Magyarországért, Ausztriáért és Görögországért felelős menedzsere.

A szakember hozzátette, hogy a legmodernebb technológiával és zöld megoldásokkal üzemelő létesítmény összesen 300 munkahelyet teremt. A toborzás jól halad, a tapasztalatok szerint különösen a fizikai munkakörök népszerűek.
Jysk-történet

A Jysk alapítója, Lars Larsen szegény családban nőtt fel, 1979-ben hozta létre saját ágynemű és lakástextil-raktáráruházát Aarhusban, A cég eredeti neve – a JYSK Sengetøjslager - jütlandi ágyneműraktárt jelent, utalva arra, hogy az alapító szülőhelye – a Jütland-félsziget – megbízható termékeiről és alacsony árairól volt híres a hetvenes évek Dániájában. Egy év múlva már 25 boltból állt a lánc, öt évvel később megnyílt az első külföldi (németországi) egysége, és folyamatosan újabb piacokat hódított meg Európában és a tengerentúlon. A Jysk első magyar boltját 2005-ben Fóton avatta fel, ma országszerte 91 üzlet várja a vásárlókat, míg a hálózat a világ 50 országában több mint 3100 egységet foglal magában.

Lars Larsen a kiskereskedelem mellett más ágazatokba, többek közt a turizmusba is befektetett. Ma a Lars Larsen Groupot a Jysk-alapító leszármazottjai, a Brunsborg család birtokolja. Larsen gyermekei ugyanis – szüleik közös döntése alapján – nem apjuk, hanem anyjuk nevét viselik.


Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , ,

Kapcsolódó anyagok