Az OTP szerint kilőtt a lakáspiac

2015. április 16. Az idén eddig az előző év hasonló időszakához képest harminc százalékkal emelkedett az ingatlaneladások száma – állítja saját adatai alapján az OTP Ingatlanpont. Elemzésükből kiderül, hogy hol milyen lakás mennyiért a legkeresettebb, de az is: nem mindenütt annyira jó a helyzet.

Növekvő árakat, élénkülő keresletet lát az ingatlanpiacon az OTP Ingatlanpont. Úgy vélik, az idén elmúlt évek elhalasztott vásárlásai is fűtik majd a folyamatokat. Elemzésükből azonban kiderül, hogy – legalábbis egyelőre – az ország nem minden területén látszanak annyira kedvező folyamatok. Tapasztalatok szerint, az alacsony betéti kamatok miatt, egyre többen vásárolnak ingatlant befektetési céllal (ami – tesszük már mi hozzá – felfelé húzza az árakat is). Ez a jelenség azonban elsősorban Budapestre, valamint a főiskolával vagy egyetemmel rendelkező vidéki városokra jellemző.

Néhány vidéki felsőoktatási intézmény közelében található panellakás ára (az általunk ismert konkrét adatok alapján) öt év alatt harminc-negyven százalékkal is nőhetett. Ezektől néhány kilométerre viszont hallottunk olyan házról, amit még mélyen leszállított áron sem sikerül eladni. Jelenleg mintha csak a szakadék mélyülne az ország, illetve akár egyes városok különböző területei között.

Azt az OTP Ingatlanpont is elismeri, hogy nagy különbség van a fővárosi és a vidéki településeken található ingatlanok forgási sebessége között. Az eladásra szánt ingatlanok Budapesten 25 nappal hamarabb kelnek el, mint vidéken. A közvetítő által közölt adatok alapján a mellékelt táblázatban foglaltuk össze, hogy hol milyen lakás mennyiért a legkeresettebb.

A legkelendőbb ingatlanok
TerületMegnevezésNégyzetméterÁtlagár (ezer Ft/nm)
BudapestLakás35-40150-240
BudapestHáz100 alatt250-370
VidékLakás50-55100-200
VidékHáz100 felett50-100
Forrás: OTP Ingatlanpont



Címkék:  , , , ,

Kapcsolódó anyagok