Az online szolgáltatásokra is lecsap a magas áfa

2014. december 1. Jövőre drágább lesz a Skype telefonálás, de nem csak ez a változás várható. Uniós előírás szerint ugyanis számos online szolgáltatás után a vevő lakóhelye szerinti forgalmiadót kell megfizetni. A magyarokat ezen a téren is sújthatja, hogy a világon itt a legmagasabb az áfa.

A Skype online telefonszolgáltató november végén rövid e-mailben már tájékoztatta magyar ügyfeleit, hogy 2015. január 1-jétől – az új uniós szabályozásnak megfelelően –a vevők saját lakhelyén érvényes áfát kell felszámítaniuk. Ez azt jelenti, hogy az árra a korábban alkalmazott 15 százalék helyett a magyarországi 27 százalékos áfa rakódik (a különbözet 80 százalék).  (Persze ez nem érinti a skypolást, vagyis az ingyenes hálózaton belüli beszélgetést.)

Skype-on egy hazai vezetékes számot januártól 0,021 eurós (6,5 forintos) percdíjjal lehet majd hívni, míg a mobilos percdíj 0,203 euró (63 forint) lesz. Olcsóbb lehet tehát – állapította meg a hvg.hu – a Vibert használni, amiről kevesen tudják ugyan, de szintén alkalmas sima telefonszámok hívására. Náluk egy vezetékes perc díja mintegy hat, a mobilé pedig közel 44 forint (ez az árfolyamok alakulásától függően változik).
Hasonló meglepetésre – hívta fel a figyelmet a Baker Tilly Hungária adótanácsadó és könyvvizsgáló cég – más nagyvállalattól is lehet számítani. A törvény hatálya alá esik a szoftver rendelkezésre bocsátása és frissítése, az elektronikus tárhely biztosítása, a honlap hostingja és üzemeltetése, az adatbázis elérhetővé tétele, valamint a távoktatás, a zene, film vagy játék rendelkezésre bocsátása, illetve a politikai, kulturális, művészeti, sport- és szórakoztatási célú médiaszolgáltatás is. A rendelkezés egyértelműen érinti az internetkávézó, wifi hotspot szolgáltatást. Mobiltelefon-használat esetén azonban a SIM-kártya kibocsátása szerinti ország minősül majd a teljesítés helyének.

Ha az e-szolgáltatásokat „egy csomagban” értékesítik (pl. telefon-televízió-internet), akkor a teljesítés helyének az igénybe vevő letelepedési, illetve tartózkodási helye számít. Ha viszont az értékesítendő szolgáltatáscsomag több elemből áll, és nem minden elemére vonatkozik a 2015-ös módosítás, akkor meg kell vizsgálni, hogy a csomag egyetlen szolgáltatásnak minősül-e, vagy több különböző elsődleges szolgáltatást vásárol a végfelhasználó. Az előbbinél a „főszolgáltatás” alapján kell besorolni a teljes csomagot, míg az utóbbinál minden elemét külön-külön kell megítélni. A Baker Tilly szakértői szerint fontos, hogy a többelemes csomagot nem szabad mesterségesen elemekre szedni, ha az gazdasági szempontból egyetlen szolgáltatás.


Címkék:  , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok