Az MNB szerint törvénysértőek a Revolut díjváltoztatásai
2021. március 17. A Revolut április 23-ától érvénybe lépő néhány díjmódosítása sértheti a magyar hitelintézeti törvényt, ezért az MNB a most már litvániai székhelyű társasághoz fordult, és megkereste a litván felügyeleti hatóságot is – adta hírül a jegybank.A Magyarországon határon átnyúló elektronikuspénz-kibocsátói és pénzforgalmi szolgáltatóként jelen lévő, a Brexit miatt már litvániai székhelyű Revolut Payments UAB a magyarországi ügyfeleket is érintő díjváltoztatásokat jelentett be idén február végén. Ezek 2021. április 23-tól lépnének hatályba.
Minimumdíjat vezetnek be
Az ATM-es tranzakciók eddig 75 ezer forintig díjmentesek voltak. A módosítás után viszont már nem csak az összeget, hanem a tranzakciók számát is limitálják. A Standard csomagban legfeljebb 5 tranzakció lesz díjmentes, efölött – vagy a 75 ezer forint fölött – díjat kell fizetni. Az eddigi 2 százalékos díjon felül viszont belép egy 400 forintos minimumdíj is, azaz 2 százalékot, de legalább 400 forintot kérnek el. Emellett egyesítették az Európai Gazdasági Térségen (EGT) kívüli nemzetközi utalások díjait, amelyeknél korábban eltérő tarifát számítottak a „sima” és SWIFT utalások esetén. Megváltoztattak a nemzetközi átutalások díjszabását is a célországtól, illetve a devizanemtől függően.A Magyar Nemzeti Bank mint felügyeleti hatóság hangsúlyozza: a hazai hitelintézeti törvény (Hpt.) egyértelműen kimondja, hogy „szerződés egyoldalúan nem módosítható új díj vagy költség bevezetésével. Az egyes kamat, díj vagy költségelemek szerződésben meghatározott számítási módja egyoldalúan, az ügyfél számára kedvezőtlenül nem módosítható.”
Mindezek miatt az MNB a fogyasztók védelme, az átlátható és stabil pénzügyi rendszer fenntartása érdekében megkereste a Revolut Payments UAB felügyeletét ellátó Litván Nemzeti Bankot, valamint közvetlenül a Revolut Payments UAB-hoz fordult a helyzet rendezésére. A jegybank felszólította a társaságot: tegye meg a megfelelő lépéseket a Hpt. megsértésének megelőzésére, ami az általános szerződési feltételek módosításának április 23-i életbe léptével történne meg.
A Revolut Payments UAB üzleti megbízhatósági és fogyasztóvédelmi felügyeletét a Litván Nemzeti Bank látja el. Az MNB-nek („fogadó országbeli” felügyeletként) korlátozott fogyasztóvédelmi jogosítványai vannak: az ügyfelek érdekét, a közjót sértő ügyben elsődlegesen az anyaországbeli felügyeletnél kezdeményezhet lépést. E jogszabályi keretek közt ugyanakkor az MNB fellép és tájékoztatja a nyilvánosságot a felmerülő kockázat – például a hazai ügyfelek számára szokatlan, s nehezen átlátható díjstruktúra – vagy jogsértés gyanúja esetén.
Szerző: L.J.
Címkék: Revolut, MNB, díjemelés, hitelintézeti törvény, ATM, készpénzfelvét
Kapcsolódó anyagok
- 2023.11.13 - MNB: legyen magyar bank a Revolut!
- 2023.03.13 - Az MNB akarja felügyelni a Revolutot
- 2022.01.18 - Figyelmeztet az MNB: a Revolut litván bank!
- 2021.10.13 - Személyi kölcsönt, hitelkártyát is kínálna a Revolut
- 2021.09.29 - Bank lett a Revolut, védett lett a magyarok pénze
- 2021.08.17 - Így is lehet spórolni a külföldi nyaraláson
- 2021.08.13 - Figyelmeztet az MNB: korlátozták az elektronikuspénz-kibocsátó működését
- 2021.04.23 - Közbelépett az MNB, nem emel díjakat a Revolut
- 2021.04.06 - Ingyenes bankkártyák már 14 éves kortól
- 2021.03.31 - Kárpótlási jegy miatt büntetőfeljelentést tesz az MNB
- 2021.01.13 - Figyelmeztetést adott ki a Revolut
- 2020.10.28 - Figyelmeztetést adott ki a Revolutról az MNB
- 2020.09.09 - Nagy változás történt a Revolutnál
- 2020.04.29 - A litván Revoluthoz kerülnek a magyar ügyfelek
- 2020.02.24 - Nekiment a Revolutnak az MNB?
- 2019.08.23 - Ezekkel a trükkökkel spórolhat a nyaraláson
- 2019.08.21 - Rástartolt a magyar ügyfelekre a Revolut
További kapcsolódó anyagok