Az MNB szerint már látszik a drágulás vége

2023. január 24. A jegybank mai ülésén a kamatokon nem változtatott, de további szigorítást jelentett be. A döntést követő tájékoztatón a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke hangsúlyozta, hogy a feltételek lazítása még messzebb van, de a drágulás terén már látszanak kedvező folyamatok.

A jegybank mai kamatdöntő ülésén nem változtatott a kamatokon, további szigorításként a várakozásnak megfelelően emeli a bankok számára előírt kötelező tartalékrátát 5 százalékról 10 százalékra április 1-től.  Mint Nagy János, az Erste makrogazdasági elemzője kiemelte: várhatóan az év első felében – amennyiben tényleg tartós javulás következik be a kockázati megítélésben – a jegybank elkezdheti közelíteni a most effektívnek számító 18 százalékos egynapos betéti kamatot az alapkamat irányába. 



Az élelmiszerárak az elmúlt hetekben mérséklődni kezdtek – mondta el az MNB kamatdöntő ülése után a jegybank alelnöke, Virág Barnabás. Mint hozzátette: a szűkülő belső kereslet miatt az energiaárak csökkenése is érvényesülhet. Nyomatékosította azonban (mind az a grafikonon is jól látszik), hogy a magyar infláció még mindig nagyon magas szinten van. Januárban pedig kifejezetten megdobja az adatot az üzemanyagok árstopjának kivezetése. Kérdés mégaz is, hogy miként alakulnak a szokásos év elejei átárazások. Az alelnök a javulást márciusra várja. 

A jegybank elemzése szerint az év elején a növekedés tovább lassult, de álláshelyeket továbbra sem gondolnak veszélyben. Árstabilitás nélkül tartós növekedés sincs – mondta Virág. Az árstabilitás helyreállása szempontjából Nagy János továbbra is kulcskérdésnek tartja az árfolyamot és ennek megfelelően a külső egyensúly javulását. Finoman jelezte, hogy a vitás uniós pénzek tényleges beérkezése és így hazánk devizamérlegének szignifikáns javulása még várat magára.

Szerző: BVJ
Címkék:  , , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok