Az MKB szerint egy átlagmagyar 300 ezret költ nyaralásra

2022. június 14. Az idei nyaralást már nem a járvány, hanem a pénzhiány akadályozza – állapította meg korábban egy banki felmérés. Most viszont az MKB kimutatta: jelentősen megnőtt a magyarok utazási kedve, egyúttal megugrott a nyaralásra szánt átlagos összeg is.

Nőtt azok aránya – állapította meg a K&H első negyedévében készült felmérése alapján –, akik az idén nem látják reálisnak a több mint 5 napos nyaralást, a többség szerint anyagi helyzete miatt. Az MKB azonban most egészen másra jutott. A bank tudatta: két év kihagyás után újra elvégezte a lakosság nyaralási és a hozzá kapcsolódó pénzügyi szokásairól szóló trendkutatását, amiből látványos javulás látszik. 

A megkérdezettek 78 százaléka nyaral valamilyen formában az év során. Ez – nyomatékosította a hitelintézet – jelentős növekedés a korábbi, 2019-es eredményhez képest. Akkor a válaszadóknak 64 százaléka tervezett vakációzni abban az évben. A jelentősen megnövekedett utazási kedv mellett az elköltött összeg is kiugróan nőtt. 

A nyaralásra indulók a két évvel ezelőtti 169 ezer forint helyett már 301 ezret adnak ki. A nyaralásra szánt átlagos összeg látványos emelkedése mellett 11 százalékponttal (2019: 17 százalék, 2022: 6 százalék) csökkent azok aránya, akik 50 és 100 ezer forint közötti összeggel számolnak az utazásra. A másik oldalon 17 százalékponttal nőtt (2019: 38 százalék, 2022: 55 százalék) azoké, akik többet terveznek költeni 200 ezer forintnál. 

A legnépszerűbb hónap a nyaralásra továbbra is az augusztus, és a kutatásban résztvevők fele kizárólag belföldön keresi a kikapcsolódást, míg 15 százalékuk csak külföldi lehetőségeket vesz figyelembe. 2019-hez képest 4 százalékponttal növekedett azok aránya, akik a tengerpartot választják pihenésre.

Szerző: Azénpénzem
Címkék:  , , , ,

Kapcsolódó anyagok